Lehet olyan olcsó, mint a régi Swift?

Piaci körkép: egymillióig milyen 2005 utáni Suzukit kapni?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Emberünk lecserélné régi Swiftjét. A keret egymillió forint, és tíz évesnél fiatalabb autót szeretne. Maradna a márkánál. Mit kap ennyiért?


A régi Swift már kiszolgált, nem is futott keveset, meg az idő meg is rágta itt-ott. Az elmúlt időszak Swift-tesztjei alatt a kommentelők ölre mentek a kérdésben, hogy menjen vagy maradjon? Nem fogok most sem igazságot tenni a két oldal között, viszont ezúttal a másik oldalt fogom képviselni. Ugyanakkor egy 1999-es 1.3-as szedán és egy 2001-es 1.0-ás ötajtós tesztjeiben már leírtam, hogy az adott árért ezek ma is kielégítően működnek. Ha nem kell egy alap autónál több, ha a sokat emlegetett biztonságra, vagy kényelmi extrákra nem futja, akkor a régi Swift még ma is életképes megoldás. Fillérekből tényleg fenntartható, hiszen van hozzá mindenféle olcsó alkatrész és valóban keveset fogyaszt.
Hirdetés


Ezúttal viszont nem első autót, vagy olcsó autót keresünk, hanem úgymond feljebb tudunk lépni. Ha tágabb a keret és elhatároztuk az autócserét, viszont maradnánk a magyar-japán örök barátság keretében megfogant kisautóknál, akkor az alábbiakból válogathatunk. A büdzsé kerek egymillió forint, ezért az árért szeretnénk egy lehetőleg tíz évesnél fiatalabb és klímás kisautót kapni. A légkondicionáló ma már annyira alap, hogy a legalsó árkategóriában is akarják és keresik a vevők. Én személy szerint egyelőre elvagyok nélküle, de a trend azt mulattatja, hogy a magyar piac igényli a hűs beltéri fuvallatot. Lássuk, mely típusok férhetnek bele a vásárlásra szánt összegbe.

Modell Évjárat Óraállás (km) Ár (Ft)
Suzuki Alto 1.1 GLX 2005 122 000 470 000
Suzuki Ignis 1.3 GC 2005 96 000 850 000
Suzuki Ignis 1.3 GLX 4WD 2007 129 000 870 000
Suzuki Ignis Sport 2004 105 000 999 000
Suzuki Liana 1.4 DDiS Comfort 2005 134 000 999 000
Suzuki Liana 1.3 GLX 2005 77 000 999 000
Suzuki Swift 1.3 GC 2006 36 000 750 000
Suzuki Swift 1.3 DDiS GLX 2006 198 000 919 000
Suzuki Swift 1.3 GLX 2006 101 000 900 000
Suzuki Wagon R+ 1.3 DDiS GLX 2005 127 000 795 000
Suzuki Wagon R+ 1.3 GC 2005 75 000 850 000

A Használtauto.hu[/url] oldalon meghirdetett tíz évesnél fiatalabb Suzukik közül az Altók a legolcsóbbak és nem véletlenül. A 400-500 ezer forint közötti példányok koruk miatt már mind két légzsákkal és ABS-szel felszereltek, de nem ám az urizálás miatt, hanem mert Európában ekkor már minden autón kötelezőek voltak ezek felszerelések. A kis Alto emellett gyakran elektromos ablakot is fel tud még mutatni, viszont mivel eredetileg kei carnak készült, többet ne várjunk tőle. Japánban ezeket a mikroautókat 650-es, turbós motorokkal gyártják, hogy a túlzsúfolt városokra kitalált szigorú előírásoknak is megfeleljenek. A 2006-ig gyártott sorozat tulajdonképpen az 1994-ben megjelentnek a modernizált változata. Csakis olyanoknak ajánlanám, akik valamiért nem akarnak nagyobbat. Az ára vonzó, viszont ez a modell úgy négyszemélyes, hogy tényleg csak négy ülés és biztonsági öv van benne.

Alig öt centivel hosszabb, de tizenöttel szélesebb és hússzal magasabb az itthon gyártott Wagon R+. A felfelé törekvő, magas üléspozíciójú, emiatt az idősek körében nagyon népszerű autócska első példányainál is elkövették azt a tréfát, hogy csak négy övet szereltek beléjük. A 2003-ban kicsit átdolgozott, már 1.3-as, 16 szelepes és 94 lóerős benzinessel kínált változataiban már pótolva van ez a hiány. Ekkora méreten a lehető legpraktikusabb és az egyik legolcsóbb kiskocsi. Keveset futott benzines, vagy ultratakarékos dízelverziói akár még az átírás és az egyéb közterhek kifizetésével is beleférnek az egymilliós keretbe.

Komolyabb autónak tűnik nála az újabb Ignis, de valójában az előbbire épül. Tengelytávja egyébként nem csak a Wagon R+-éval, hanem az Altóével is megegyezik - további konspirációkra adva okot. Megszerettük, mert suzukis jó szokás szerint - az első években legalábbis - nem volt sok baja, és magas építésével szinte zokszó nélkül elbukdácsolt a hazai utakon. Gyártották összkerékhajtással, sőt ezt a változatot Subaru márkanév alatt is kínálták, az volt a Korábbi swift alapú Justy utódja. Összkerekest is találni belőle, van a Fiat és a GM közös fejlesztésű 1.3-as turbódízellel (69 LE) is jó pár, összesen száz darabnál is több eladó. A táblázatba a relatíve keveset futottak kerültek be.

A kicsik közül a Splash, a nagyobbak közül meg az SX4 az áruk miatt még nem férhetnek bele a keretbe, az akár családi használatra is korlátozás nélkül alkalmas Liana viszont igen. A lián (neve ezt is jelenti, de a gyáriak szerint a 'Life In A New Age' - élet egy új korban - mozaikszava) csak a tengerentúlra készült 1.8-as és 2 literes motorral, viszont az alap 1.3-asa (90 LE, 116 Nm) sem vészes és az 1.6-os (103-107 LE, 144 Nm) meg már simán jól viszi. Utóbbit ráadásul összkerékhajtással vagy automataváltóval is meg lehetett rendelni, kis kereséssel ilyet is ki lehet fogni. Az 1.4-es dízel 90 lóereje sem kevés, ezek ára értelemszerűen úgy 150 ezer forinttal magasabb a hasonló futású és évjáratú 1.3-ashoz képest.

Nem esett még szó az újnak hívott, de valójában már közepesen régi, 2005 és 2010 között gyártott Swiftről. A gombóc Swift a legnagyobbat a vezethetőség és a beltér minősége alapján fejlődött. Vicces, de bár elméletileg a régi Swift kettős keresztlengőkaros, független hátsó futóműve igényesebb az újabb változtat sablonos, hosszanti csatolt lengőkaros rendszerénél, hangolásával mégis az utóbbi a sokkal ügyesebb. Egy jól vezethető, agilis kisautó, ami jó két mázsával nehezebb elődjénél, és hála az erősebb felépítésnek négycsillagos törésteszteredményt ért el az Euro NCAP-nál. A jobban felszerelt és újabb daraboknak megkérik az árát, de már klímás, GC AC kivitel is van egymillióért. Az alaktrészárak sem horrorisztikusak, viszont a tapasztalat szerint egy kicsivel több szerelőlátogatásra lesz szükség, mint a régi Swiftnél. Hiába, ez a felára, hogy egy modernebb és jobb autóban üljünk.

Bekerült egy kakukktojás is táblázatba, de ha már belefutottam, hadd szóljak róla is. Ő a Suzuki Ignis Sport, amit otthon Japánban Swift Sport néven emlegettek. Ezek japánban készültek, és még az első széria háromajtós bódéját hordják. Kaptak egy jó kemény futóművet, egy 110 lóerős 1.5-ös kis pörgős motort, meg pár sportos kiegészítőt, aztán uzsgyi, ki az utcaára suhancok! Az abszolút boyracer kivitelnél azt a viccet is elkövették, hogy a Lancer EVO és a Subaru WRX STI kerek ködlámpáit is megidézték a kis maci orrán. 15 colos, fehér Enkei felnik, Recaro sportülések jártak hozzá, és bár több részlet is inkább vicces, mintsem komoly, mégis egy összességében megkapó karakter. Hot hatchnek nem a legütősebb a hátsó merevtengelyével, de benne van a bugi, meg a menni akarás. Ilyet is lehet kapni már bőven egymillió alatt, ha szimpatikus.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    [b]“a japánoknál meg két ujjal lehet váltani, mint ha tustollal írnék :P”[/b]

    Nagyeszű sündisznócska, nyilván életedben nem vezettél még 6. generációs Civicet, vagy mondjuk az erre az alapra épülő MG ZR-t vagy Rovert, a hasonlatoddal élve az olyan mintha egy kifogyott Tesco-s golyóstollal a papírt vésnéd, hogy legalább addig térjen vissza bele az élet amíg kitöltöd a lottót.

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    [b]“Ha valakinek öreg olasz vas kell, ám legyen!!!! Én 1994 óta foglalkozom autógyártàssal több multinàl, valamint komponens beszállítójánál megfordultam, külföldön is!!!”[/b]

    Rohadtul beleláthatsz abba, hogy milyen egy 20 éves autó ha új kocsik alkatrészének beszállításával foglalkozol… Gondolom veled lóti-futival megosztják a műhelytitkoktól kezdve a legyártott jármű fődarabjainak várható élettartamát is :). Ja látom nepperkedtél, akkor biztos szépen ki tudod porszívózni az autókat! 😀

    [b] “A az iirigységből való kigyógyulás ùtjára, kedves magyarok a beismerés az első lépés!!”[/b]
    Szerintem megtarthatod magadnak az ovisoknak szóló hegyi beszéded, japán autókra is el lehet költeni rengeteg pénzt, ott van példának az egekig magasztalt Nissan GTR, ami a legsz*rabb autók listáján szerepel. Bár élethez közelibb példa ami ma volt, az öreg Audimmal egy kollégát elvittem az autószerelőhöz, hogy elhozhassa az Avensisét…

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    Te direkt vagy kretént? azon kívűl, hogy itt páran leírták, sőt itt is leírták : http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2013/08/16/sorozatos_hibak_a_suzukik_valtojaban/

    sőt, a családban pont van egy 1.3-as swift, és 60 ezernél megnyikkant a váltó…van még kb 3 swiftes ismerősöm, mindegyiknek 1.3-a van (egyik kicserélte a váltót 1.5-ös váltójára), a másik 2 eladta a kocsit a faszba,természetesen meghalt a váltó náluk is 45-50 ezernél…..vicc.

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    Schrank hagyd a francba őket! Nem érdemes leállni a disznóval birkózni mert te is szaros leszel de a disznó még élvezi is!!!! 😀 Ha valakinek öreg olasz vas kell, ám legyen!!!! Én 1994 óta foglalkozom autógyártàssal több multinàl, valamint komponens beszállítójánál megfordultam, külföldön is!!! Mellette nem keveset nepperkedtem sógorommal, kijelenthetem olasz autót nem ajánlanèk senkinek, inkább franciát, jobban Peugeotot, vagy társait! DE itt értelmetlenül vitatkozni, arról hogy a Suzuki megbízható vagy nem megbízható fölösleges!!! Tény, biztosan abban is el tud romlani egy két részegység, de az átlagnál tartósabb, és megbízhatóbb!!! Azok akik, itt vitatkoznak, igazi magyar mentalitás szerint csak irigyek, mert anno rosszul döntöttek, esetleg egy nagyobb presztízsű márkával!! Mint a gyerekek kori cimborám akinek 2x gyulladt ki a Fiat Mareája, meg 700.ezer Ft-os kocsira, 800 ezret költött, de amikor megkérdeztem “Mit vennél ùjból?” azt mondta Fiatot!!!! A az iirigységből való kigyógyulás ùtjára, kedves magyarok a beismerés az első lépés!!

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    Miért szánalmas? Mindegyik kisautó,mindegyik könnyen törik,mindegyikről azt hiszik sosem romlik el… DE!!! Legalább a Trabinak nagy(obb) a csomagtartója! Úgy,hogy a végeredmény 1:0 a Trabi javára 🙂

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    Egy nagy baromság az,hogy a Suzuki sosem romlik el. Ez ugyan az ami a ’70-’80-as években (aki emlékszik még rá) a Trabantal volt,hogy: A Trabantnál jobb autó nincs csak szebb… ma már mindenki tudja hogy ez nem így van… Suzukival ugyan ez a helyzet,rá lett bélyegezve hogy sose romlik el… Persze “csak” a futómű,váltó,némelyik csipegeti az olajat,kirohad a kaszni a kipufogóval együtt,azért 3,5L/100Km-nél kicsit többet eszik…

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    Vegyétek és vigyétek!!! Ne hallgassatok ilyen Ogre félék véleményére!!! A sógorom autó kölcsönzöt üzemeltetett ùjabb Swiftjeink, Igniseink, meg Vagon R-jeink voltak, tavalyig volt olyan 9éves Swift meg Ignis amibe 400.000 km bele ment váltó hibát még hírből sem ismerte egyik kocsi sem! !!!!!! Pedig több mint 30 autó volt a cégben, amivel gond volt az a Thália, meg a V.Golf, A Suzuki motorját takaràs nélkül szoktuk mosni aztán utána is pöccre indult!!! Bomba biztos elektronika van az ùjjabb 2005 -től gyártott Swiftekben, egyedül ami hamarabb megadta magát az Igniseinkben a toronycsapágy, kb 80.000km nél cseréltük! A Svájci barátunk 2.autója is összkerekes Ignis, csak ùgy hívja hogy ” nullkostend fahrzeug”!!! Ez mindent elárul……

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    Ki tudja, használt autók voltak, kereskedésben. Az Ignist magán kézből vettük, egy idős autómániás ürgétől, aki mindent felírt. Vétel után mi is cseréltük. De amikben szólt a váltó, azok előélete nem volt ismert. A menetpróba után már nem érdeklődtem. Ahogy olvastam, a rendszeres olajcserével is csak kitolható a meghibásodás, de meg nem előzhető, mert alulméretezett a differenciálmű csapágya, ha jól emlékszem.

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    Eladni is elég nehéz a 3 ajtós, vagy klíma nélküli kocsikat. Ezt is figyelembe kell venni, akkor is hogyha aki éppen venné pont nem érdekli a saját maga szempontjából.

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    Visszagondolni mindig jó régi dolgokra. Ahogy a dalban énekelték: Csak a szépre emlékezem….

    Megvenni viszont nem akar a piac csak modern dolgokat. Ez viszi egyébként előre a világot, ezt nevezik fejlődésnek, tetszik vagy sem. Nem tudjuk hol lesznek a mai autók 20 év múlva, de azt tudom, hogy 20 éve pontosan így temették az akkori modern autókat, s lám-lám ma te isteníted őket. 🙂

    A balesetek az autók számának növekedése miatt nőnek, miközben csökken a súlyos, halálos sérülések száma a darabszámra vetítve.

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    És a másik……..” Nethuszárok persze szívesen csillogtatják, hogy a 20 éves Corollában semmi nem romlik el, de hát nincs is benne semmi. “—-Igen,mi szívesen gondolunk vissza azokra az autókra,keleti és nyugati,amikben “nincs semmi” és ezt ez az írás is híven tükrözi amit Hollósy Balázs is írt !–És hol lesznek ezek a mostani modern,csillogó-villogó mindenféle “szírrel-szarral” felszerelt csodaautók,húsz év múlva ?–Majd 2035-ben nézz utánuk.. !–Nem vagyunk mi igénytelenek,szeretjük az újat,de ezek az árak felháborítanak és most őszintén,szintén volt már szó,csak egy példát említsek a “keréknyomásjelzőről” és ez csak egy azok közül,amik nélkül én is nagyon jól meglennék és nem vagyok hajlandó ezekért is fizetni,hiszen minél több “csodakütyü” van egy autóban,annál drágábbak!–De a vezetési tudást az emberi hozzáállást a közlekedésben,más közlekedővel szembeni magatartást,a közlekedési ismereteket ez sem helyettesíti !–A balesetek meg folyton csak nőnek,a “biztonságosabb” autók megjelenése és az áruk mellett ….!!!!

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    —Ismétlem és ez az én egyéni véleményem :—1–a klíma nekem soha nem volt és nem is lesz alapkövetelmény,több okból is,ezt nem részletezem,de akiknek kell vegyék,tiszteletben tartom ezt —-2– a sima mezei emberekből,sokakat ismerek és ők is mondanak dolgokat,illetve sokat vagyok kereskedésekben is,ahol nem milliós autókat vesznek és keresnek—-3–nem kell minden szavát kifordítani az embernek és úgy beállítani,hogy én “maci1427” hozzászóló vagyok a nagy okos és a mindentudó,minden vélemény írásomnál !–Legfeljebb tájékozott és olyan emberek között forgolódok,akiknek nem sok pénzük van !–Ennyi !—-

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    Ami el tud romlani, az el is romlik. Törvényszerűség. Nethuszárok persze szívesen csillogtatják, hogy a 20 éves Corollában semmi nem romlik el, de hát nincs is benne semmi. Amiben nincs elektromos ablak, meg ilyen-olyan jeladók, abban az lenne a csoda, ha ezek elromlanának.

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    A klíma ma már csak nagyon ritka esetben nem elvárás. A sima mezei embereket te mind megkérdezted, hogy ilyen határozottan kijelented ezt? Mindig van, aki olcsó autót keres, de nem hiszem, hogy komoly statisztika állna a kijelentésed mögött.

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    Sajnos aki újabb 1.3-as Swift/WagonR+/Ignis mellett dönt, abban hamar összedőlhet az elnyűhetetlen Suzukiről kialakult kép, amikor megkotlik bennük a váltó. Ezért vettünk anyámnak 1.5-ös Ignist, abban állítólag nem jelentkezik ez a probléma. A menetpróbák alátámasztották a rémhíreket, VVT-s WagonR-ben és Maci Swiftben is szólt a váltó, olajfolyás is megfigyelhető volt.

  • 2017.10.28. at 19:40
    Permalink

    —- Nagyon jó az írás,igen a klíma nálam sem “alapkövetelmény”,sőt egyáltalán nem,lehet böngészni valóban,az a baj,hogy az árak “egy kicsit” elszaladtak a “mi autónkkal” is ez nagy kár,nem hiszem azt,hogy ezek az elektromos kütyük meg a ma már általános biztonsági cuccok ennyire megnyomják az árukat!–Most amikor ennyi deviza és forinthiteles van bajba,az emberek már nem vásárolnak új autót,de még használtat sem nagyon hitelre a vállalatok-cégek veszik a kocsikat…!–A sima mezei emberek meg legalábbis megfigyelésem szerint a 200-600-ezer forintért kapható “ilyen-olyan” autókat keresik és veszik!–De volt aki 150-ezerért vett műszakival autót és kívülről nem is volt a nagyon szakadt annyira……!!!–De ez csak jobban rontani fogja a mostani 13-éves átlagéletkorú autók további átlagát és ez nagy baj…!!! —-

Vélemény, hozzászólás?