Lemond a Toyota elnöke és vezérigazgatója, Akio Toyoda

A Toyota vezérigazgatója lemondásának bejelentésével utódját is kijelölte

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Váratlan hírt közölt ma reggel a Toyota Motor Corporation. A pénzügyi év végével Akio Toyoda lemond a vállalat operatív vezetéséről. Helyét Koji Sato, a Lexus és a Gazoo Racing jelenlegi első embere foglalja el.

A január 26-án tett bejelentés értelmében április elsején feláll a Toyota Motor Corporation (TMC) elnöki székéből Akio Toyoda, az autógyárat alapító Kiichiro Toyoda unokája. Akio Toyoda, aki idén májusban lesz 67 éves, az ezredfordulón csatlakozott a vállalat igazgató tanácsához, majd 2005-től ügyvezető alelnökként, 2009 júniusától pedig a cégcsoport elnökeként dolgozott. Az elmúlt tizenhárom évben számos krízishelyzeten vezette át a vállalatot, piaci összeomlástól kezdve a fukusimai tragédián át masszív visszahívási kampányokig. Toyoda-szan minden jelenlegi tisztségét – cégelnök, az igazgató tanács tagja, ügyvezető igazgató és vezérigazgató – leteszi, és a jövőben az igazgató tanács elnökeként segíti a vállalat munkáját. Akio Toyoda az igazgató tanács élén Takeshi Uchiyamadát váltja, aki 2013 óta töltötte be a pozíciót és már 2021-ben, 75 éves korában döntött a távozásáról.

Akio Toyoda helyét az a Koji Sato veszi át a vállalat élén.

Az 1969. októberi születésű utód 1992-ben szerzett gépészmérnöki diplomát, és még abban az évben csatlakozott a TMC-hez. 2016-ban a Lexus globális ügyvezetőjévé, 2019-ben a márka alelnökévé nevezték ki. 2021 januárja óta ügyvezető igazgatóként és a márkákért felelős vezérigazgatóként dolgozott a vállalatnál, illetve 2020 óta a Lexus és a Gazoo Racing nemzetközi tevékenységeit felügyelő elnökként tevékenykedett. Koji Sato elnöki kinevezésével egy időben a vezérigazgatói posztot is átveszi, illetve az igazgató tanácsban is széket kap. Távozásával kapcsolatban Akio Toyoda megjegyezte, hogy saját magát a régi generáció tagjának tekinti, aki bár rajong az autókért és az autógyártásért, nem alkalmas maradéktalanul arra, hogy átvezesse a vállalatot abba az új korszakba, ahol mobilitási szolgáltatóként fog működni. A sajtótájékoztatón Akio-szan elmondta, hogy a döntést 2022-ben hozta meg, miután úgy érezte, mindent elért a vállalatnál, amit annak idején kitűzött maga elé, és a céget a lehető legerősebb, legstabilabb állapotában adja át utódjának.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?