Lengyel rendszám, román sofőr és két tonna feletti túlsúly

2 tonnát is meghaladó túlsúllyal közlekedő teherautót szűrtek ki az M3-ason a rendőrök

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szabálytalanul közlekedő sofőrt kétszer is megbüntették az M3-as autópályán. Először Emőd közelében, később pedig az igrici pihenőhelynél figyeltek fel a rendőrök az igen veszélyes mutatványra: a teherautó a platóján egy másik teherautót szállított.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársai 2021. február 17-én a reggeli órákban az M3-as autópályán egy lengyel felségjelzésű tehergépkocsi román vezetőjével szemben intézkedtek, a rakomány egy másik teherautó volt. Megfelelő biztonsági feltételekkel, valamint a súlyhatárok betartása mellett ez önmagában még nem is lenne probléma, a sofőr által vezetett jármű súlya viszont a megengedett legnagyobb össztömeget 2,1 tonnával meghaladta. A járőrök egy pihenőhelyre kísérték és 500.000 forint közigazgatási bírságot szabtak ki.
Hirdetés
Ennek ellenére a sofőr nem okult az esetből és a másik teherautó lepakolása helyett tovább folytatta az útját a túlsúlyos rakománnyal. A déli órákban már az autópálya igrici pihenőhelyénél járt, ekkor figyelt fel ismét a járműre a rendőrség. Újból megállították és újabb 500.000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték. A sofőr ezt követően már lepakolta szállítmányát és üresen hajtott tovább. A történtek fényében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya arra hívja fel a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök - a kiemelt szabálysértések elkövetőivel szemben - a közlekedés biztonsága érdekében alkalmazhatják az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?