Lenyomta az Audi TT-t a Peugeot RCZ

Már harmincezer Peugeot RCZ van az utakon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kategóriájában, a sportkupék között remekül szerepel a Peugeot RCZ, amely megelőzte legnagyobb riválisát, az Audi TT kupét.


A teljes arculatváltáson áteső Peugeot kínálatában kiemelten fontos az RCZ sportkupé, annak ellenére, hogy jellege miatt voltaképpen rétegmodell. A kétajtós, 2+2 üléses sportkocsi viselte először az új oroszlános emblémát, és ez a típus testesíti meg a márka fejlesztésre és megújulásra irányuló stratégiáját. Tavaly áprilisban került a szalonokba Európában, hozzánk szeptemberben érkezett, és most már 80 országban forgalmazzák világszerte. A számok pedig egyértelműen azt igazolják, hogy sikeres autóról van szó. Az összeszerelést végző grazi Magna üzemben 2011. június 21-én készült el a jubileumi, harmincezredik példány - a Peugeot bérmunkában készítteti az RCZ-t -, egy limitált szériás, matt szürke "Asphalt" festésű, 19 colos kerekekkel. A Peugeot háromféle motorral, egy 163 lóerős 2.0 HDi dízellel, valamint két benzinessel (1.6 THP 156 és 200 LE) kínálja a kupét, ebből a gázolajos részaránya 32 százalék, azaz minden harmadik ügyfél dízel erőforrással viszi haza a kocsit. A benzinesek közötti megoszlás 47:21 százalék a gyengébbik THP javára, amiben nagy valószínűséggel az árkülönbség is közrejátszik.
A kimutatások szerint a Peugeot RCZ az európai sportkupé-kategória slágermodellje, az eladásokat tekintve megelőzi például az Audi TT-t is, így a franciák merész terveket szövögetnek: 2011-re 21 ezer darab RCZ értékesítése a cél.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?