Leon, Octavia, Golf, Focus, Astra – melyik a legolcsóbb?
Új versenyzők a kompakt kategóriában. Vajon miként árazták őket?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ha az autópiac nem is, a legkelendőbb kompakt szegmens azonban pezseg, és sorra jönnek az újdonságok. Megnéztük az árakat.
Akár ilyen nagy, kompaktnak már aligha nevezhető modell is kapható a valahai alsó-középkategóriából, ha épp a Skoda Octavia kerül terítékre
Komoly kedvezmény, minden elvárt extra elérhetősége és a csomagpolitikával még annál is több kosárba kerülése csábíthat a Ford Focushoz
A listaárak helyett a nyíltan hirdetett akciósokat vesszük alapul, hiszen nyilvánvaló, hogy ma mással nem érdemes kalkulálni. Halkan megjegyezzük, hogy azokkal is csak kevéssé, hiszen a legtöbb kereskedőnél egyéb kedvezmények is alkudhatók, céges vásárlásnál pedig úgyis az alakítja az árakat, hogy épp mekkora flottát vásárol a kedves vevő. Az autókkal szembeni elvárások egységesek: 5 ajtó, legalább 120 lóerő, automata klíma, négy elektromos ablak, elektromos tükör, távirányítós központi zár, ESP, 6 légzsák, Bluetooth kihangosító, MP3-olvasós hifi, parkolóradar, holttérfigyelő rendszer, tempomat, bőr borítású kormány. Lássuk, ilyen elvárásoknak melyik márka mennyiért tud megfelelő ajánlatot adni, egyáltalán meg tudja-e adni a kívánt extrákat?
Ford Focus | Opel Astra | SEAT Leon | Skoda Octavia | Volkswagen Golf | |
Hosszúság [mm] | 4358 | 4419 | 4263 | 4659 | 4255 |
Szélesség [mm] | 1858 | 1814 | 1816 | 1814 | 1799 |
Magasság [mm] | 1484 | 1510 | 1444 | 1461 | 1452 |
Tengelytáv [mm] | 2648 | 2685 | 2630 | 2686 | 2637 |
Csomagtér [l] | 363-1148 | 370-1235 | 380 | 590-1580 | 380-1272 |
Noha az Opel nyíltan nem hirdet olyan általános diszkontot, mint a Ford, egyértelmű, hogy alku esetében is van, kínálata az összes elvárt tételt megadhatja
Akciós ajánlat az Opelnél is van, több mint egymillió forintnyi árelőnnyel, fele részben ajándék extrákkal és ármérsékléssel, de csak az 1.4 100 LE motorra. Esetünkben azonban a 140 lóerős 1.4 Turbo lehet a belépő. Ez Selection báziskivitellel is 5 180 000 forint. Alig olcsóbb, mint a már egészen jól felszerelt Trend Plus Focus, s a kívánságextrák rendeléséhez feljebb is kell lépni, legalább az Enjoy szintre (5 330 000 Ft). Ebben már van tempomat, kormányról vezérelhető, USB-csatlakozós, MP3-as CD-rádió. A holttérfigyelő az első, hátsó és oldalsó parkolóradarral együtt 185 000 forintért rendelhető hozzá. A kormányra 33 ezerért kerülhet bőr kárpit, a klíma 138 ezerért lesz automata, amúgy ráadásul kétzónás. 75 ezer a Bluetooth kihangosító, 61 000 forint a hátsó elektromos ablak ára. Így az Astra listaáron a Fordnál olcsóbban, 5 822 000 forintért ad meg mindent, ráadásul erősebb, persze nem olyan nagyon, de papíron szintén takarékos motort. Hogy végső ügyféláron lehet-e még mindig olcsóbb az Astra, mint a Focus? Ez már alku kérdése. Vélhetően igen, hiszen kivitelezhető 10 százaléknyira van szükség ahhoz, hogy a Ford akciós ára alá kerüljön az Opel.
Ford Focus 1.0 GTDi | Ford Focus 1.6 Ti-VCT | Opel Astra 1.4 Turbo | SEAT Leon 1.4 TSI | Skoda Octavia 1.4 TSI | Volkswagen Golf 1.4 TSi | |
Hengerűrtartalom [cm3] | 999 | 1596 | 1364 | 1395 | 1395 | 1395 |
Hengerszám/szelepszám | 3/12 | 4/16 | 4/16 | 4/16 | 4/16 | 4/16 |
Teljesítmény [LE(1/min)] | 125 (6000) |
125 (6300) |
140 (4900) |
122 (5000) |
140 (4500- 6000) |
122 (5000) |
Nyomaték [Nm(1/min)] | 170 (1400) |
158 (4000) |
200 (1850) |
200 (1400- 4000) |
250 (1250- 5000) |
200 (15000) |
Kombinált fogyasztás [l/100 km] | 5 | 5,9 | 5,9 | 5,2 | 5,3 | 5,2 |
CO2 [g/km] | 114 | 136 | 136 | 120 | 121 | 120 |
Saját tömeg [kg] | 1279 | 1276 | 1393 | 1224 | 1256 | 1150 |
Megengedett össztömeg [kg] | 1900 | 1825 | 1925 | 1760 | 1806 | 1720 |
Gyorsulás (0-100 km/h) | 11,3 | 10,9 | 9,9 | 9,3 | 8,4 | 9,3 |
Végsebesség [km/h] | 193 | 196 | 202 | 202 | 215 | 203 |
Holttérfigyelőt nem ad a SEAT Leon, listaára magas, de ennek enyhítésére van ajándék extrákat is adó akciós modell
Bemutatóján nem tűnt olcsónak a SEAT Leon, sokat mondjuk esetében sem kellett várni akciós árra, mostanra megérkezett. Vaskos, mint hátsó tetőoszlopának az alja. Így most az esetünkben belépőnek tekinthető, az akciósok közül csúcsnak számító 1.4 TSI a Style ellátmánnyal 5 228 000 Ft. Ez alapból is sokat ad, az elvártakon túl például alufelnit is, de az akciós modellhez multifunkciós kormány, sötétített hátsó üvegezés, 17 colos alufelni és még meglehetősen drága, 420 370 forintos full LED fényszóró is jár. Így csupán az első-hátsó parkolóradart kell külön, 172 270 forintos tételként megvenni. Összességében viszonylag olcsón, 5,4 millió forintért és 720 forintnyi apróért hazavihető a holttérfigyelőt ugyan semmi pénzért, takarékos és adaptív fényszórót viszont adó SEAT.
Miként a Leonhoz, úgy a Skoda Octaviához sincs holttérfigyelő. Van viszont óriási csomagtér és amúgy korrekt ellátmány
Hát a Skoda? Octaviából szintén 1.4-es TSI motort „kell” választani, ám az esetében 140 lóerős és alap, Active ellátmánnyal is elérhető, 5 299 940 forintért. A fontosabb extrákat ez is megadja, ám ahhoz, hogy a kívánságlista összes tételét megkapjuk, legalább az Ambition szintre kell lépni. Itt már távirányítós a központi zár, elöl-hátul elektromos az ablak. A tükrök motoros mozgatása jelképes, 15 240 forintos tétel, nem vészes a kétzónás automata klíma 139 700 forintos és a Bluetooth kihangosító 38 100, valamint a tempomat 53 340 forintos felára sem. Kissé drága a 195 580 forintos első-hátsó parkolóradar és az 59 690 forintos bőrkormány is, ám az Octavia összességében nem az. Bár a Leonhoz hasonlóan nem kaphatunk hozzá holttérfigyelőt, a többi elemmel 5 981 930 forint a listaár, de kéjes örömmel választhatjuk ki a 600 ezer forintos mínuszt adó „Bevezetési kedvezmény” tételt a konfigurátorban. Így a kategórián túlnyúló méretű, impozáns megjelenésű Octavia 5 381 930 forintért adhatja meg a kívánt, tisztességes motort és a holttérfigyelőtől eltekintve az elvárt ellátmányt. Árelőnye a SEAT Leonhoz mérten nem egész 20 ezer forintnyi, kevesebb benne az egyéb extra, de csomagtere nagyobb, motorja erősebb.
Ford Focus 1.0 GTDi/1.6 Ti-VCT Trend Plus | 5 325 000/5 105 000 (4 915 000/4 695 000)* Ft |
Opel Astra 1.4 Turbo Enjoy | 5 822 000 Ft |
SEAT Leon 1.4 TSI Style | 5 400 720* Ft |
Skoda Octavia 1.4 TSI Active | 5 381 930* Ft |
Volkswagen Golf Trendline BMT 1.4 TSi | 5 780 570 (5 214 150)* Ft |
*: Holttérfigyelő nélkül
Drága a Golf? Nem, egyáltalán nem az, holttérfigyelő nélkül olcsóbb, mint a Leon vagy az Octavia, de azzal is felvértezhető, s ára még úgy sem száll el, csak a sok egyéb tétellel lehet elvinni, akár prémiumvilágba
Nemsokara nem lesznek hasznalt autok….erdemes lenne inkabb ezzel foglalkozni, mert ahogy ertesulok a hirekbol, nem igazan porog az uj auto ertekesites, ebbol kovetkeztetve nem nagyon lesz hasznalt auto 3-4-5-6 evesen. Amit behoznak, annak az atlag eletkora 10 korul van. Ugyhogy erdemes ezen gondolatot, hogy majd megveszem hasznaltan szep lassan atertekelni.
ezt akartam mondani én is… Egy sima alsóközepes/kompakt autóért elvárható ( sor4 turbo motor, a korhoz illő felszereltség ) konfigurációval 5+ milliókat kérni… SOK !!!
Nem véletlen, hogy nem ugrálnak értük, inkább megveszik 3-4-5-6 évesen használtan, féláron…
A kereskedő sem hülye!Kell neki egy minimum nyereség.Fel tesz neked 5 kérdést,ha arra nem mind pozitív a válasz részére nem fogsz kapni csak a kötelező kedvezményt.Alkudozhatsz amennyit akarsz.
Ilyesmire gondolt Csokibá szerintem:
http://www.autonavigator.hu/sztori/hogy_akarnak_autot_eladni_ha_nem_is_valaszolnak-9380
Valósabb képet ad az árakról.
Simán >20% a Golf 7-re Lukács+Tamás-nál, alku nélkül.
A kérdés fordítva is feltehető. Miért nem írja ki minden márka a weboldalára, hogy milyen kedvezményeket ad, akár -tól/-ig árakat. A személyes árajánlat persze mindig az egyénre szabott, eltérő.
Mi ez már megint? Az Astra árához beírnak listaárat, amikor 25% kedvezményt is ki lehet csikarni belőle?
A Golfhoz meg meg ezt: autóleadást nem igénylő „használtautó beszámítási” kedvezmény 750e?
Ne vicceljünk már kérem. Miért nem lehet elmenni egy-egy kereskedőhöz a személyre szabott árakért és egy korrekt cikket összehozni???
Ez így egy bullshit!!
Akkor mondható jónak a bolt (a jelenlegi körülményeknél), ha a listaárból sikerült 20%-ot lealkudni.
25-30% kiváló üzletnek számit.
15% a minimum, alacsonyabb kedvezményért nem venném meg az autót.
Mindegyik esetben magánszemély új autó vásárlóról van szó.
Pl. ha 6 Mio a listaáros Octavia, akkor 4,8 Mio (-20%) tekinthető jó végösszegnek.
Ne hagyjátok magatokat átbarmolni a kereskedőktől.
A kötelező garanciális szervizekkel is egy csomó pénzt keresnek.
Tessék keményen alkudozni!
15% a MINIMUM!