Lesz új Volkswagen Passat, de eltűnhet a négyajtós

A középkategóriás Volkswagennél továbbra is megférhet egymás mellett a hibrid és a dízel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kilencedik generációjához közelít a Volkswagen Passat. A modell vesztett a népszerűségéből, de úgy tűnik, még mindig megéri átdolgozni a típust, ami már csak kombiként készülhet.

Maga mögött hagyta legfényesebb éveit a Volkswagen Passat, ami nagyrészt a SUV modelleknek köszönhető. Az Egyesült Államokban annyira visszaestek az eladások, hogy elkaszálják a modellt, 2023 után eltűnik a tengerentúli piacról. Ez a dátum nálunk is fontos, ekkor tűnhet el a nyolcadik generáció, átadva a stafétát a friss nemzedéknek, ami megtarthatja az eddigi MQB platformot.
Hirdetés
A B9-es jelű generációból is készül plug-in hybrid hajtású verzió, ami meg nem erősített információk szerint már elérheti a 100 kilométeres elektromos hatótávot. Rossz hír a klasszikus formát kedvelőknek, hogy nagy valószínűséggel eltűnik a négyajtós, de nem teljesen kizárt egy ötajtós ferdehátú megjelenése, amire a második generáció óta nem volt példa.

A hibrid verzió mellett a kétliteres dízel is a kínálat része maradhat,

ami nem egy rossz döntés, lévén az ilyen és ehhez hasonló modellekbe jócskán pörögnek az autópályán gyűjtött kilométerek. Az még nem tisztázott, hogy lesz-e pusztán benzines verzió, vagy a gyújtógyertyás motorhoz mindenképp jár a villanymotor. A generációváltással a jelenlegi Skoda Superb térkínálatát kaphatja a Passat, ami elég bőséges, de olyan finomságok is kitarthatnak, mint az összkerékhajtás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?