Letámadásra készül a Yarovit Motors nevű cég

Hibridek Oroszországból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rögtön három darab hibrid autó piacra dobását tervezi az eddig ismeretlen Yarovit Motors, mindegyik hibrid hajtású lesz.

Az Onexim Csoport (amelyhez bányák, tévéadók és egyéb vállalkozások is tartoznak) Szentpéterváron épít autógyárat, ahol a Yarovit Motors nevű vállalkozása a tervek szerint 2012-től fog hibrid autókat gyártani. Helyi cégek segítenek a fejlesztésben, az elektromos alkatrészeken kívül a földgáz-tároló is orosz fejlesztés lesz. A cég ugyanis úgy döntött, földgáz-elektromos hibrid hajtást kapnak autói, mivel sokkal könnyebb egy földgázzal működő belső égésű motorral elérni az Euro 5-ös károsanyag-kibocsájtást, mint egy benzinessel. A többesszám használata sem véletlen, rögtön egész modellpalettával akarnak a világ elé lépni, egy praktikus, ötajtós kompakt mellett szabadidő-autót és egy sportos modellt is terveznek. A tervek szerint 2012-ben indul majd a sorozatgyártás Szentpéterváron.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?