Letisztult fazonjával itthon a Range Rover Velar
Magyarországon a Range Rover Velar, 19,5 millióról indul
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ötféle motorral, légrugózással, összkerékhajtással, három kijelzővel és behúzható kilincsekkel bódítja a hazai közönséget a Velar. Éppen 20 millió alatt kezdődik.
Az Above&Beyond Tour keretein belül most hétvégén mindenki megnézheti, megtapogathatja és próbálhatja a Velart, de csak az emelvényen
Szeptemberben tartották volna premierjét, az európai kereskedések viszont nem bírták ki, és idő előtt kiállították a Velart. Aki járt az M5-ös budapesti bevezetőszakaszán, az is megpillanthatta a Land Rover kereskedése előtt. Hivatalos bemutatóját viszont a vizes vb második helyszínén, a csodás Balatonfüreden tartotta a hazai képviselet, így rögtön nem csak magyarok, hanem külföldiek is találkozhattak a brit terepjáró-gyártó vadonatúj, minden eddiginél kifinomultabb, letisztultabb és futurisztikusabb modelljével. Úgy tűnhet, hogy a Velar csak egy újabb SUV amire ráhúzták az egyen Range Rover gúnyát, ám a paletta többi modellje mellett egészen futurisztikus, tanulmányautós a megjelenése, amiben nagyban közrejátszanak a zárásra eltűnő kilincsek és a 22 colos felnik.
Teslán már láttuk a megoldást, jól áll a Velarnak is. Króm helyett bronz árnyalatú kiegészítőket kap az R-Dynamic
Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Csomagtér [l] | Gázlómélység [mm] |
4803 | 2032 | 1636-1723 | 2874 | 673 -1731 | 650 |
Széles és hosszú, legalábbis annak mutatja magát, méretei a Jaguar F-Pace-szel egyeznek
Ismerős vonalak, letisztultabb, modernebb megjelenítésben, újrahasznosított anyagból készült szövet-, vagy minőségi Windsor bőrkárpittal borítva
Együttműködik a két 10 colos kijelző, de külön képet adnak és egyszerre is kezelhetőek, ráadásul a felső dőlésszöge állítható, alul is nézhetjük ugyanazokat, mint a fölsőn és a klímapanel csak részben kezelendő róla, vannak tekerőgombok
Elöl az Audiéhoz hasonlóan lézeres technológiával világítanak a fényszórók, de kitakarják a szemből érkezőt a vakítás elkerülése érdekében. Légrugós futóműve akár 251 milliméter magasra is emelheti a Velar hasát, amivel gázlómélysége is elérheti a 650 millimétert. Bár a Velar tűnik a kínálat legpuhányabbjának és valószínűleg csak a városi forgalomban fogjuk viszontlátni, mégis valódi terepjárásra is képes. Minden modell kerekenkénti nyomatékelosztásra képes összkerékhajtással érkezik, bár a már említett 22 colos kerekeket hamar tönkrevághatjuk olyan helyen, ahol erre szükség lehet. Szintén alap a 8 fokozatú automata váltó a Velarhoz, kézi szerkezet nincs, és a kapcsoló itt is az indításra kiemelkedő tárcsa.
Nem kimondottan tágas, de kényelmes az utastér, az első fejtámlákba TV adást is fogó kijelzők kérhetők, az ülések fűthetők és szellőztethetők is
2.0 Inline 4 Si4 | 3.0 V6 SC Si6 | ||
Emissziós norma | Euro 6 | ||
Hengerűrtartalom [cm3] | 1997 | 2995 | |
Hengerek/szelepek száma | 4/16 | 6/24 | |
Váltófajta/-fokozat | automata/8 | ||
Teljesítmény [LE] | 250 (5000) | 380 (6500) | |
Nyomaték [Nm] | 365 (1200-4500) | 450 (3500-5000) | |
Gyorsulás 0-100 km/h | 6,7 | 5,7 | |
Végsebesség [km/h] | 217 | 250 | |
Kombinált fogyasztás [l/100 km] | 7,6 | 9,4 | |
CO2-kibocsátás [g/km] | 173 | 214 | |
Saját tömeg [kg] | 1804 | 1884 (1289) | |
Megengedett össztömeg [kg] | 2470 | 2540 |
Lézertechnológiás első fényszóróival 500 méterre is elvilágít, kitakarja a szemből érkezőt, a hátsók persze LED-esek
A Velar ötféle motorral érhető el, már most hétvégétől rendelhető is, ráadásul aki egy éven belül rendel, annak a minden felszereltséget és a legfinomabb Windsor bőr belsőt és V6-os benzines-, vagy dizelmotort adó, 36,6 milliótól kezdődő First Edition is elérhető. Kétliteres négyhengeres dízelei az Evoque kabrióban és a Jaguar SUV-jában már próbált 180 és 240 lóerős kivitelekben érhetőek el. A gázolajos V6-os valódi erőgép, nem is 300 lóereje, hanem 700 Nm nyomatéka lesz érdekes mutatvány. Benzinesből egy 250 lóerős négyhengeres és a Jaguar XF-ben már bizonyított nyers, de bivalyerős 380 lóerős kompresszoros V6-os teszi ki a kínálatot.
2.0D Inline 4 TD4 180 | 2.0D I4 240 | 3.0D V6 SD6 | ||
Emissziós norma | Euro 6 | |||
Hengerűrtartalom [cm3] | 1999 | 1998 | 2995 | |
Hengerek/szelepek száma | 4/16 | 6/24 | ||
Váltófajta/-fokozat | automata/8 | |||
Teljesítmény [LE] | 180 (4000) | 240 (4000) | 300 (4000) | |
Nyomaték [Nm] | 430 (1500) | 500 (1500) | 700 (1500-1750) | |
Gyorsulás 0-100 km/h | 8,9 | 7,3 | 6,5 | |
Végsebesség [km/h] | 193 | 217 | 241 | |
Kombinált fogyasztás [l/100 km] | 5,4 | 5,6 | 6,1 | |
CO2-kibocsátás [g/km] | 142 | 149 | 167 | |
Saját tömeg [kg] | 1829 | 1841 | 1959 | |
Megengedett össztömeg [kg] | 2490 | 2510 | 2610 |
Akár 23 hangszóróból is állhat a Meridian hifi, a tökéletes ujjlenyomat- és porgyűjtő középkonzol pedig volvósan lebeg
Legyen bármilyen erős és nyomatékos, vagy legyen bármilyen magasan is a Velar, aki bent ül, azt ez egyáltalán nem fogja érdekelni. Odabent teljesedik ki a tanulmányautós megjelenés, ennyire letisztult belteret még a Mercedes sem mutatott, pedig náluk is megannyi kijelzőt találunk. Megszokott formákkal és vonalakkal találkozunk, mégis minden nagyon új, egyszerű, mégis high-tech. Normál nyomógombot csak elvétve találunk, az ajtón, vagy a kormányon, de utóbbin is alapesetben teljesen feketén, csak működés közben jelennek meg a piktogramok. Három különböző kijelzőt találunk, egy 12,3 colos mered ránk a hagyományos műszeregység helyett, ezt szinte úgy konfiguráljuk, ahogy szeretnénk, a navigációt teljes egészében tudja mutatni, természetesen 3D grafikával, de szinte bármi lejátszható rajta, menet közben saját dokumentumainkban is böngészhetünk, akár prezentációt is futtathatunk rajta.
Összkerékhajtás és automata váltó mindenképp jár, 180-300 lóerős dízelek és 250-380 lóerős benzinesek szerepelnek a Velar kínálatában
A középkonzol napokig tartó programot ígér, kettő darab 10 colos érintőkijelzőt kapott, melyek összeköttetésben vannak egymással, de mindkettőn mást jeleníthetünk meg, így míg fönt a navigáció, vagy a multimédia fut, alul a klímapanelen zongorázhatunk. Négymagos processzorral és 60 GB-os háttértárral dolgozik a központi egysége, a fölső kijelző alaphelyzetben a műszerfal döntött síkjába simul, nyitásra, vagy gyújtásra kibillen és a pozícióját úgy állíthatjuk, ahogy nekünk kényelmes, természetesen menüből. Az újrahasznosított anyagból készült szövetkárpitot a Kvadrat gyártja, viszont a Jaguarokból már ismert perforált, szellőztethető Windsor bőrkárpit is elérhető. A Velar bruttó ára még éppen 20 millió forint alatt kezdődik, a 180 lovas dízellel 19 520 000 forinttól indul, és a leggyengébb dízel, valamint a négyhengeres benzines árai megegyeznek.
Nagyjából ennyi a fizikai gomb, a kormányon lévők piktogramjai csak menet közben látszanak
Felszereltség | 2.0D 180 | 2.0D 240 | 3.0D V6 | 2.0 | 3.0 V6 SC |
Standard | 19 520 000 | 20 934 000 | 22 887 000 | 19 520 000 | 23 123 000 |
S | 21 640 000 | 23 054 000 | 25 008 000 | 21 640 000 | 25 243 000 |
SE | 23 340 000 | 24 755 000 | 26 708 000 | 23 340 000 | 26 944 000 |
HSE | 26 085 000 | 27 499 000 | 29 452 000 | 26 085 000 | 29 688 000 |
R-Dynamic Base | 20 665 000 | 22 079 000 | 24 032 000 | 20 665 000 | 24 268 000 |
R-Dynamic S | 22 785 000 | 24 199 000 | 26 152 000 | 22 785 000 | 26 388 000 |
R-Dynamic SE | 24 486 000 | 25 900 000 | 27 853 000 | 24 486 000 | 28 088 000 |
R-Dynamic HSE | 27 230 000 | 28 644 000 | 30 597 000 | 27 230 000 | 30 833 000 |
First Edition | - | - | 36 624 000 | - | 36 860 000 |
Ha kijelzőből nem lenne elég, felárért a 7-es BMW-hez hasonlóan egyszerre két különböző TV adást is kínáló 8 colos kijelzőt kaphatnak a hátsó utasok az első fejtámlákba építve, egy-egy vezeték nélküli fejhallgatóval kiegészítve. A beltér hangzásáról minden esetben a Meridian gondoskodik, alapból 11 hangszóróval, de lehet 17, vagy 23 hangszórós szett is a Velarban. Ami pedig a sofőrt segíti, az a hed-up display, ami eddig nem látott megoldással 3D grafikát vetít elé, így a navigáció sokkal élethűbb képet ad, nem csak nyilakat és piktogramokat. Alapáras a sebességlimiteres tempomat, a vészfékasszisztens és a sávelhagyás-figyelmeztető, felárért természetesen van adaptív tempomat is és a legtöbb ismert vezetéstámogató segéd. Online kapcsolat és valós idejű forgalomfigyelő navigáció is van a Velarhoz, valamint távolról is vezérelhetjük a klímát, a lámpákat, vagy az ajtók zárását telefonos, vagy okosórás applikációról. A Range Rover Velar stílusból és technikából is repetázott, de nagykanállal méri a biztonságot és a minőségérzetet. Megkérik az árát, de luxuskategóriás SUV-ként nem is lehetne ez máshogyan.
20 millió forint alatt indul az árlista, a First Edition már 36 milió fölött indul, de szinte minden benne van és csak az első évben érhető el
Fura hogy 2 literes motornál kiírják a soros elnevezést … bár lassan odáig jutunk hogy 4 hengeres is kuriózum lesz mint a 6 hengeres motorok .
Inline = soros hengerelrendezes. Inline-4 / I4: sornegyes.
le= lenni
Az Inline az Ingenium akart le ? ” 2.0 Inline 4 Si4 , 2.0D Inline 4 TD4 180 ” csak mert nem hallottam még Inline motorcsaládról ellenben Ingeniumról igen JLR-nél .