Letisztult formákat mutat az Infiniti új négyajtósa

Sportos és pompás szedánt hoz az Infiniti

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az év első nagy autós eseménye a Detroiti Autószalon, az Infiniti meg is mutatta, mivel készülnek a közönségnek. Tanulmányautójukban egy új négyajtós kupét ismerhetünk meg.


Hamarosan kezdetét veszi a Detroiti Autószalon, a nemzetközi eseményen pedig, ahogy az lenni szokott, a legtöbb gyártó megjelenik és hoz valami újat. A Mercedes itt mutatja majd be az új G-osztályt, kicsit több mint egy hét múlva, az Infiniti pedig tanulmányautót hoz a nemrég bemutatott QX50 SUV mellett. Az új tanulmányt Q Inspirationnek hívják és még nem tudni, melyik modellt takarja, ám a márka jövőbeli modelljeinek kinézetéről sokat elárul.
Hirdetés

Az Infiniti is képes kusza vonalakkal megrajzolni egy autót, ám kevésbé drámai, mint a Lexus modelljei, inkább mondható érzékinek. A Q Inspiration is ilyen, izmos domborulatok, néhány vadabb vonal, de valójában inkább csinos, amit látunk, mintsem drasztikusan megosztó. Nem árultak el egyelőre semmit róla, így hajtását sem ismerjük, de vélhetően valamilyen hibridrendszerről lesz majd szó. Persze az is lehet, hogy nem mennek tovább legfrissebb fejlesztésüktől, a változó kompressziójú turbómotortól és azt tervezik a pompás, kupé tetővonalú de négyajtós szedánba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?