Leváltották a Volkswagen konszern vezérigazgatóját

Új ember került a Volkswagen csoport élére

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Erősen megtépázta a dízelbotrány a Volkswagen csoportot, akinek köze volt, vagy lehetett a csaláshoz, attól megváltak. Most az is ment, aki a botrány után irányított.


Egészen lecsillapodtak a kedélyek a Volkswagen konszern feje körül, akit kellett, azt nagyon hamar eltávolították a dízelbotrány után. Szinte a komplett vezetőség repült, a vezérigazgató helyét Matthias Müller vette át 2015-ben. Müller egész ügyesen kievickélt abból a hatalmas gödörből, amibe a Volkswagen konszern zuhant, és tavaly minden korábbinál magasabb, 11,4 milliárd eurós bevételt termelt a Volkswagen, 10,74 millió eladott autóval, amivel továbbra is megőrizte helyét a legnagyobb autógyártók listájának első helyén.
Hirdetés

A német sajtóban viszont úgy jellemezték Müllert, hogy kommunikációban elég gyenge, kijelentései támadhatóak, nála határozottabb vezető kell a Volkswagen konszern élére. Azt is tudni lehetett, hogy a gyáróriásnál már tárgyalnak a leváltásáról, tegnap, azaz április 12-én pedig meg is hozták a döntést. Azonnali hatállyal felmentették Müllert, aki már alaposan belefáradt a Volkswagen vezetésébe, köszönhetően a rendkívül kemény időszaknak, helyére a Volkswagent, mint gyártót eddig igazgató Herbert Diess kerül. Diess tehát a továbbiakban nem csak a Volkswagent, hanem az egész cégcsoportot irányítja. Legfőképpen határozottsága miatt esett rá a választás, emellett persze kommunikációban is rendkívül erős személyiség.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?