Levegőt sem fogsz kapni a Mansory új művétől

Szívritmuszavart és egyéb rendellenességeket okozhat a Mansory Ford GT-je. Mi szóltunk!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy érezték a Mansorynál, hogy a Ford GT egyáltalán nem jó úgy, ahogy megrajzolták. Minden pontján változtattak, a kit neve pedig Le Mansory.

Úgy tud minden egyes alkalommal meglepetést okozni a Mansory, hogy tudjuk, teljesen groteszk dolgokkal fognak előállni, amíg világ a világ. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a legtöbbször precíz munkával eltorzított méregdrága autókat őrült összegekért árulják, a legújabbat például 1,8 millió euróért. Nem írtuk el, ennyibe kerül a Le Mansory kit, pontosabban az alapot szolgáló Ford GT-vel és az átépítéssel együtt az első elkészült autót ennyiért próbálják rásózni valakire, akinek a Ford GT amúgy nem elég drága, vagy feltűnő. Le Mansory - Gondolhatnánk, hogy ennél azért jobb fantázia kell ahhoz, hogy több mint egymillió eurót kisajtoljanak az ügyfélből, de a LaFerrari után ez még lehet, hogy be is fog jönni valakinek. Az átalakítás egyébként teljes körű, ahogy a fotókon is látható, a Ford GT még az eredeti első fényszóróit is elveszíti. Az összes új karosszériaeleme karbonszálas műanyagból készül precízen szőtt anyagból. Kívül és belül is megjelenik a piros szín, az utasteret fekete és piros Alcantarába húzzák az átalakítás során. Nem lenne teljes az átépítés némi motortuning nélkül, 700 lóerőre és 840 Nm nyomatékra húzzák a 3,5 literes V6-os EcoBoostot.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?