Leviszi a hajad – itt az új Mercedes-AMG GT R Roadster
Megérkezett a vászontetős Mercedes-AMG GT R
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Folyamatosan gyarapodig a Mercedes-AMG GT modellpalettája. Most már vászontetővel is elérhető az R változat.
Szinte minden paraméterében megegyezik a kupéval a Mercedes-AMG GT R Roadster[
Háromrétegű vászontetőt álmodtak meg a Mercedes tervezői a GT-sorozat csúcsán helyet foglaló R modellre. A tető szerkezetében csupa könnyű anyagot (többek között alumíniumot és magnéziumot is) használtak fel annak érdekében, hogy az autó tömegközéppontját minél alacsonyabban tartsák. A dizájnban minden megegyezik az R-modellekével, ugyanúgy sárga féknyergek láthatók a 19 vagy 20 colos könnyűfém keréktárcsák mögött és a külső visszapillantó tükrök háza is fényes fekete. Hátul pedig a látványos légterelőtől sem váltak meg, ahogy a diffúzor és a középen kivezetett kipufogóvégek is izgalmas látványt nyújtanak.
Titán kipufogórendszer dübörög az autó alatt
Az utastérben is ugyanaz a kép fogad, mint a kupéban. A vezető 12,3 colos digitális műszeregységről olvashatja le az infókat, míg az multimédiás rendszer kijelzője 10,25 colos. A bőr mellett zongoralakk és karbon betétek díszítik az utasteret, míg a megfelelő kényelemről a hűthető és fűthető ülések mellett az Airscarf nyakmelegítő rendszer is gondoskodik.
Zongoralakk és karbon keveredik a középkonzolon
A motor szintén ugyanaz, mint ami a kupéban is szolgál. A négyliteres, duplaturbós V8-as egység 577 lóerőt és 700 Nm forgatónyomatékot kínál, ami hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltón keresztül jut a hátsó kerekekhez. Ezzel a GT R Roadster 3,6 másodperc alatt képes álló helyzetből 100 km/h tempóra gyorsulni és 317 km/h a végsebessége. Viszont annak is gyorsnak kell lennie, aki szeretne egyet, ugyanis csak 750 darabot gyártanak belőle, ám azt még nem árulták el, hogy milyen szám fog szerepelni az árcéduláján.
Az aktív aerodinamikai elemeknek köszönhetően jól kihasználható a Venturi-hatás, tehát az autót a földhöz szippantja a rendszer, így nagyobb leszorítóerőt is generálva