Limitált szériás óriás Amerikának – Lexus módra

A Toyota Land Cruiser Lexus változata egyedi szériával csábít

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerikában még mindig sokan élnek a nagyobb a legjobb elv szerint, ezért a Lexus palettáján is megtalálható a hatalmas luxusterepjáró, az LX.


Igen, terepjáró, hiszen a Toyota Land Cruiser alapjaira épül az LX, lényegében egy átfazonírozott és fényűzően felszerelt változata annak. Az exkluzivitás érdekében ráadásul megalkottak egy limitált szériát is belőle, amelyet a Los Angeles-i Autószalonon mutattak meg a nagyközönségnek. Az Inspiration változatból mindössze 500 példányt gyártanak, és természetesen kívül belül jól felismerhetővé teszik. Kizárólag ehhez a modellhez keverték ki az Ónix fekete fényezést, emellett egyedi 21 colos könnyűfém keréktárcsák, valamint szintén feketére fújt hűtőmaszk, illetve füstszürke krómbetétek különböztetik meg más LX modellektől
Hirdetés

Az utastérben a fekete tetőkárpit elegáns és a Holdfény fehér fantázianevű bőrborítású üléskárpit alkot látványos kontrasztot, illetve csak ebbe a limitált sorozatba kerülnek speciális anyagú szőnyegek, valamint a raktér padlóját borító betét. Az Inspiration modellekben az első kettő és a középső sor két szélső ülése egyaránt szellőztethető és fűthető. A Climate Concierge intelligens klímavezérlés automatikusan figyeli a hőmérsékletet az utastér mind a négy zónájában, s ennek megfelelően szabályozza a befújt levegő mennyiségét, hőmérsékletét, az ülésfűtést vagy szellőztetést, illetve a fabetétes bőrkormány fűtését is. A felszereltség része továbbá a 19 hangszórós, 450 wattos Mark Levinson hangrendszer, valamint a színes HUD, de a fedélzeten van még hűtőláda és természetesen elérhető a vezeték nélküli telefontöltés is.

A motortérben viszont ugyanaz a V8-as 5,7 literes benzines erőforrás dolgozik, ami a többi LX-ben. Ennek 383 lóerő a teljesítménye, a nyomatéka pedig 546 Nm. Erejét nyolcfokozatú automatikus váltó továbbítja a kerekek felé. Az alvázas terepjáró összkerékhajtása egyébként ötféle üzemmódot kínál, amellyel szinte mindenféle akadály leküzdhető. Természetesen a biztonsági arzenál is lenyűgöző. Szériatartozék többek között a holttérfigyelő rendszer, a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer, az aktív tempomat és a parkolássegítő rendszer, a sávtartó asszisztens és az intelligens távolságifény asszisztens is. Sajnos az autó az amerikai vásárlók kiváltsága marad, ám a méretei miatt Európában talán nem is lenne annyira vonzó a hétüléses monstrum.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?