Logan ellen készül, de több lehet az új Škoda

Első rajzok az új Škoda limuzinról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elsősorban a harmadik világ piacaira szánják, de Európában is forgalmazni fogják az új Škodát, amit még az idén bemutatnak.

Előre kell bocsátani, hogy nagyon nem biztos, hogy a rajzokon szereplő formával valósul meg végül a Škoda olcsóautója, amelyet közvetlenül a Dacia Logan vetélytársának szánnak. Ezek uganis nem hivatalos, gyári rajzok, hanem egy, az olasz IED dizájn-iskolában tanuló diák, Yaroslav Chumachenko művei. A tervező egy olyan alap karosszériát képzelt el, amelynek alap formája egy lépcsős hátúra hasonlít, de hátsó szélvédő és csomagtér-fedél helyett csak egy nagy lyuk van rajta. Ezt a folytonossági hiányt többféle műanyag elemmel lehet betölteni, így lényegében egyazon karosszéria lehet lépcső-, ferde- vagy épp kombi hátú. Vagy akár pickup, ha esetleg valaki adót szeretne spórolni.

Természetesen nem hiányozhat az oldalfalról a manapság olyan divatos domborítás sem, de itt ezt praktikus részletként valósították meg. A hatalmas méretű hupli nem más, mint a túlméretezett, műanyag ütköző, ami így nem csak praktikus, de divatos is. Új formai elem a hűtőrács, amelyet a tervező itt ugyanolyan átlátszó műanyagból szeretne megvalósítani, ami a fényszórókat is borítja. Feltűnő még, hogy a lehető legnagyobb a műanyag alkatrészek aránya – ezekkel sokkal könnyebb és olcsóbb megvalósítani a kis ívű hajlításokat, mint acéllemezből. Már nem kell sokat várnunk az olcsó Škoda bemutatására, reméljük, a cégvezetés is legalább ilyen jó ötletekből tudott válogatni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 02:09
    Permalink

    Egyetértek… Cégcsoporton belül meg kéne hagyni ezt a formát a SEAT-nak. A Skoda maradjon a Család autója, nem holmi gagyi játékszer mint a képen. Számomra már a Roomster is sántít. DISLIKE!

Vélemény, hozzászólás?