Lopáscascót helyettesít a műholdas járműkövetés

Műholdas autóvédelem felelősség-biztosítással

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Dupla védelemmel, a központból és az autóból is felügyelt rendszerrel, saját biztosítással is véd lopás ellen a műholdas járműkövetés.


Az autókba telepített, GPS-jeladós járműkövetés nem új műfaj, ma már csaknem köztudott, hogy jelentősen könnyíti az ellopott járművek visszaszerzését. Illetve a hazai realitásnál maradva megteremti annak az esélyét, hogy az ellopott autót megtalálják - legtöbbször nem a Rendőrség, hanem a szerződött járőrszolgálatok által. A nyomkövetés magas értékű autókhoz régóta ajánlott, sőt egyes, komoly értékű luxusautóknál a biztosítók kötelezővé is tehetik. Megvásárlását, illetve telepítését azonban rendszerint nem a kötelezettségek, hanem a járulékos előnyök sarkallják. Utóbbiak között akár lopáskár nélkül is említhető megtérülés, ugyanis az Elektronika Vonala Vagyonvédelmi Kft.[/url] olyan komplex csomagot kínál, ami akár szükségtelenné is teszi a lopás ellen védő casco-biztosítást, ugyanis a rendszerükkel felszerelt autó ellopása esetén a cég saját felelősségbiztosítása fizet - a szerződött csomag szerinti értékhatárig, de a rendszerrel felszerelt autók tulajdonosai az alacsonyabb biztosításai díjakból is profitálhatnak.

A rendszer lényege, hogy egyrészt kerül egy GPS-es nyomkövető egység az autóba, amely folyamatosan jelzi a diszpécserközpontnak az autó aktuális helyzetét, másrészt, amennyiben a sofőr azonosítása nélkül mozdulna meg az autó, akkor azonnal riasztást küld. Utóbbira egyébként kicsiny az esély, hiszen a komplex elektronika nem engedélyezi az azonosítás nélküli indítást, ám ha mégis, megy az üzenet a központnak, ahogyan szabotázs esetén is: a rendszer érzékeli, ha például megszüntetik áramellátását a főakkumulátor felől, s ilyenkor saját, beépített tápjával küld riasztást, SMS-sel. A távfelügyeleti központ az előre megadott személyt, illetve személyeket értesíti (megfelelő sorrendben), majd szükség esetén járőrt küld, értesíti a rendvédelmi szerveket. Igényelhető, hogy az elsőként értesítendő személy mindenképp kapjon üzenetet, akkor is, ha a riasztáskor nem volt elérhető. Telefonon keresztül csakis az előre megadott jelszóval állítható le a riasztás, bármi egyebet mond az akár éppen elrabolt autós, a riasztás érvényben marad, a távfelügyelet pedig akár blokkolhatja is az autó elektronikai rendszerét, sőt, távirányítással (egy előre programozott számról) vezérelheti az autó zárjait is, ha például a tolvajokat a helyszínelők kiérkezéséig zárva tartanák.
Hirdetés
Noha a legolcsóbb („Alap”) csomag már valóban egy átlagos casco-biztosításnál is olcsóbb (nettó 4 490 Ft/hó), annak 1 millió forintos kártérítési limitje miatt a legtöbb autósnak a „Bővített”, nettó 5 990 forintos ajánlható, abban ugyanis a sofőr jogosultságát egy kiegészítő, úgynevezett Dallas-kódolvasó ellenőrzi, s a rendszert nem az autó saját központi zárja vezérli. A Bővített csomag továbbá lopáskár esetén is jelentősebb összegig, 7,5 millió forintig nyújt kártérítést, természetesen a biztosításoknál általánosnak tekinthető, lopáskori Eurotax-érték szerint. További többlet ezen csomagnál, hogy az autókba beépítenek egy pánik-gombot is, támadás esetén így nem kell vesződni a rendőrség tárcsázásával, hanem egy mozdulattal hívható segítség. A legprofibb védelmet áhítók számára az „Extra csomag” jelent megoldást, nettó 7 990 forintos havidíjjal, lopás esetén akár 10 millió forintos kártérítéssel és a lehető legjobb lopás elleni védelemmel. Itt például van vontatásérzékelés, olyan szenzor, ami nem csak az utastér, hanem a csomagtér nyitását is érzékeli, valamint egy kihangosító is kerül az autóba, amelyen keresztül nem csak lopás, hanem akár egy baleset esetén is elérhető a diszpécserközpont. E csomagnál a rendszer élesedése akár automatikussá is tehető, így az a legváratlanabb autórablások után is élesedhet.
Bármelyik csomagra is fizet elő az autós, a telepítési költségek egységesek, alapesetben nettó 120 ezer forint fizetendő a beépített eszközökért, amelyből hűségszerződés esetén, 2 év aláírásakor 20, 3 évnél 40 ezer forintot elenged, illetve magára vállal a szolgáltató, amely továbbá 3, 6 vagy 12 hónapos halasztott fizetési konstrukciót is kínál. A szerelés mintegy 1 napot vesz igénybe és a rendszer trükkjeinek titokban tartása érdekében egyetlen szerződött beszerelő-műhelynél lehetséges csak. Így érhető el, hogy valóban titkos, jól védett eszköz legyen az autókban egyébként teljesen észrevétlenül megbújó és természetesen azok gyári rendszereit sem zavaró járműkövető elektronika.
További információ: Elektronika Vonala Vagyonvédelmi Kft.[/url]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 07:24
    Permalink

    Legalább ennyire fontos – ha nem fontosabb – a megelőzésre helyezni a hangsúlyt, magában a GPS fals biztonságérzetet ad. [url]www.cerberos.hu[/url] jó kiegészítője lehet a GPS-es megoldás.

  • 2017.10.31. at 07:24
    Permalink

    Sziasztok Salamonnak igaza van ! A legújabb bmw rá az esete !! Gyerekek most az alvó Gps A király !
    A többi szart sem ér ! Nálunk Pécsen egy autólopó banda a 70-ik autónál bukott le annál a vasnál
    amely a legújabb bmw védelmi rendszerrel volt ellátva , a kocsit el lopták Bécsbe nem az ideális gyári nyitással lett nyitva ,a gps aludt ,,majd 1-2 óra múlva bekapcsolt ,,amikor az autó már Pest felé járt
    a bűnözők nyugodtak voltak ,hisz lopáskor bemérve nem volt jel !! A lopást a gazda bejelentette kint ! A bmw gyár aktiválta az új próba rendszerét s lám az autó végcélja a Pécsi nepper központ volt
    ,csak épp akkor volt a döbbenet amikor 2 járőr kolléga megjelent a telephelyen ,,,,,,,,
    Gyerekek EZ MEG TÖRTÉNT ,,,,,ALVÓ GYÁRI GPS MOST AZ ISTEN ,,( A TÖBBI BÓVLI !)

  • 2017.10.31. at 07:24
    Permalink

    Így van és félhavi minimálbérből meg is lehet venni, de nem is mondta senki, hogy ettől ellophatatlan lesz a gép. Sajnos. De mégsem százezreket dobsz ki a kukába egy kis plusz biztonságért:D

  • 2017.10.31. at 07:24
    Permalink

    Sajnos létezik olyan kütyü a rosszfiúknál, ami jópár méteres körzetben elnyomja a GSM és GPS jelet, így az egész hókuszpókusz nem ér semmit..

  • 2017.10.31. at 07:24
    Permalink

    A rendőrséges megoldás számomra is csak B terv volt, bár az lenne a normális. Számítottam rá, hogy úgy járnék amit leírtál, ezért kutattam tovább, hogy láthatnám én az autó helyzetét lehetőleg olcsón. Mint említetted van rá megoldás, több is, és magamban jobban bízok, mint egy biztosítóban, rendőrségben, bármilyen külső cégben. Ez utóbbi lehet jó, de száradjon le a kezem ha ennyit fizetnék bárkinek a pár száz forintos kütyüre.
    Sajnálom a negatív reklámot, de ez van!

  • 2017.10.31. at 07:24
    Permalink

    Gé. Igazad van, de Magyarisztánban nem így működik sajnos. Ha céges flotta előfizetésed van x szolgáltatónál, akkor havi pár száz forintért és lekérdezésenként pár száz forintért rendőrség nélkül is megtudhatod hol a készülék, azaz az autó. A rendőrség, sajnos töketlen, olyan átfutási idővel dolgozik, hogy mire a szolgáltató megadja ha megadja a cella infókat, már a telek sincsen meg amin szétszedték a lopott kocsit. Magam is a te elképzelésedben ringattam magam, míg egy ismerősömnél sajnos már nem működött a dolog és sajnos tudomásul kellett vennie, hogy hiába több aktív működő sim kártya a lopott autóban a rendőrséget pont nem érdekelte. Az meg eleve vicces, hogy a saját készüléked adataid neked nem adják ki, csak ha rendőrség kéri. Bár ha előfizetsz pár száz forintot, akkor meg netes felületen konkrétan térképen fogja jelölni a helyet, akár rajzolja a bejárt útvonalat, stb…

  • 2017.10.31. at 07:24
    Permalink

    Sufni ide vagy oda, bármelyik Tuscó-ban kapsz 2ezerért telefont ami egy évig feltöltés nélkül fasza. Behúzni műszerfal mögött egy plusz szálat rejtett szivargyújtónak, szerintem megint ezer jómagyar erős forint, és ugyanott el is rejtheted. Ergo nem látszik, töltve van és lopás esetén szerintem lenyomozzák ha csak ezen múlik. Túl olcsó, mi?:D
    Mellesleg láttam már olyan okostelefon alkalmazást ami a gúgliört térképén megmutatja akár nekem is, hogy hol van a cél:P

  • 2017.10.31. at 07:24
    Permalink

    Azért a telefon se olcsó megoldás. Mármint csak azért tartani egy telefont, hogy a kocsiban legyen 🙂 Másrészről meg az azért hamar lemerül, és elfelejtkezel róla, nincs feltöltve cinkes. Szóval az olyan sufni megoldás nem?

  • 2017.10.31. at 07:24
    Permalink

    Okos kütyü, bár elég bonyolultnak tűnik és ebből kifolyólag a meghibásodás esélye is nagyobb. Csak azt nem értem miért nem elég egy bekapcsolt mobilt elrejteni valahol kárpit alatt és így lenyomozni annak a helyét ha baj van. Nem állítaná le az autót, de legalább tudnánk hol kell keresni. Mindenki tudja, hogy ez nem csak a filmekben létező technológia… Vagy sértene ez valami törvényt? Esetleg pár biztonságtechnikai cég érdekeit?

Vélemény, hozzászólás?