López a Formula-E-ben folytatja

Házon belül marad a kétszeres túraautó világbajnok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

José María López, aki berobbanása után a WTCC-be, kétszer is világbajnok tudott lenni, Jean-Éric Vergne-t váltja Formula-E-beli debütálásával.


Mint az már ismert, a Citroen év végén kiszáll a Túraautó Világbajnokságból és minden erejével a WRC programra fog koncentrálni. Ekkor már tudtuk, hogy a pilótáknak új munkahelyet kell keresni. A WTCC hazai futamán még semmi biztosat nem tudott mondani a két gyári pilóta, López és Müller, de pletykák már terjengtek López még szezon vége előtti kiszállásáról. Később kémfotók kerültek ki egy Formula-E tesztről, ahol a DS Virgin Racing autóját tesztelte a 33 éves argentin pilóta. Ekkor már körvonalazódott, hogy házon belül maradhat López, a hivatalos megerősítésre azonban egészen mostanáig várni kellett.
José Maria López a Formula-E-ben folytatja, a DS Virgin Racing pilótájaként, ahol Sam Bird lesz a csapattársa. A kétszeres túraautó világbajnok nagy fölénnyel vezeti a világbajnokságot, így kilépése meglepő lehet. Ám López már korábban kijelentette, hogy szeretne a PSA pilótája maradni, ezt pedig valószínű csak így tudták megoldani. Hogy ez milyen esélyt ad a többi pilótának a világbajnokság megnyerésére nem tudni egyelőre.
„Ez egy nagyon izgalmas pontja a karrieremnek, és igazi kihívás lesz számomra a Formula-E-ben a DS Virgin Racing-nél versenyezni.” - jelentette ki José María López. „Már dolgoztam együtt a DS Performance-szal a 3. szezon autójának fejlesztésén. Biztos vagyok abban, hogy együtt komoly eredményeket érhetünk el. A Formula-E mint kategória egyre csak erősödik és már türelmetlenül várom, hogy visszatérhessek Buenos Aires-be, ahol a csapat kiválóan teljesített az előző szezonban!”
Hirdetés
„José egy fantasztikus aduász a DS Virgin Racing számára. Ő egy világklasszis pilóta, aki az elmúlt két évben uralta a WTCC-t, és a mostani 2016-os szezont is vezeti.” - tette hozzá Xavier Mestelan Pinon, a DS Performance igazgatója. „Együtt dolgozott a DS Performance-szal a 3. szezon autóján. Miután az első évünket a Formula E-ben a harmadik helyen zártuk, hiszünk abban, hogy ez az új kettős lehetővé teszi a DS Virgin Racing számára, hogy a következő szezonban a legmagasabb szinten tudjon versenyezni.”
A FIA Formula-E bajnokság harmadik évada október 9-én a Hong Kong nagydíjjal veszi kezdetét, ahol tehát Pechito is ott lesz. Felmerült a neve az Endurance Világbajnoksággal kapcsolatban is, ahol a Toyota pilótája lenne, ám erről még semmi biztosat nem tudni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?