Lopott autókat bontottak szét egy szentendrei laktanyában

Laktanyában bújtatott autóbontó - videón mutatja a rendőrség

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Emelkedőben az autólopások száma, a korosodó autópark mind több alkatrészt igényel, az illegális utánpótlást a tolvajok teremtik meg.

Sokat támadott, de akár az autólopások számát visszafogó is lehet az autóbontókra hárított adminisztrációs kötelezettség, ami persze csak akkor fogja hatását elérni, ha a fekete bontók számát sikerül minimalizálniuk a hatóságoknak. A rendőrség most húzhat egy strigulát, ugyanis Szentendrén egy lopott autókat, ráadásul egy volt katonai laktanyában szétbontó bűnbandát csípett nyakon.
Hirdetés

Miként azt a rendőrség írja, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói 2015. február 18-án Szentendrén figyeltek fel egy, a szentendrei Dózsa György úton haladó gyanús gépkocsira, amely egy régi laktanya udvarára hajtott be. A rendőrök követték az autót, majd ellenőrizték a helyszínt, ahol tetten érték a 35 éves budakalászi K. Istvánt egy gépkocsi szétbontása közben. A nyomozók elfogták a férfit, majd házkutatást tartottak, ekkor több azonosítható gépkocsialkatrészt találtak, amelyekről megállapították, hogy az autók körözését a rendőrség elrendelte, mivel azokat 2015 februárjában a főváros III. és XI. kerületéből lopták el. A hangár melletti helyiségben a nyomozók további több száz - jellemzően Toyota és Suzuki típusú - gépkocsikhoz tartozó motorblokkokat, belső borításokat, légzsákokat, mechanikus és elektronikus alkatrészeket találtak és foglaltak le. A nyomozók további adatgyűjtést végeztek, ennek során a látókörükbe került a 39 éves budakalászi Sz. Ferenc, akinél a beszerzett információk alapján mindkét ismert lakcímén házkutatást tartottak. Az ingatlanokban a rendőrök további gépkocsialkatrészeket találtak és foglaltak le, melyek eredetét a férfi nem tudta igazolni.
Sz. Ferencet és K. Istvánt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították és kihallgatták. A férfiakkal szemben a további eljárást orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2015. február 20-án elrendelt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 21:00
    Permalink

    Azért az érdekelne, hogy mitől volt gyanús a kocsi amit követtek?
    Úgy tudom a lopott autók 3-5 %-át találják meg. Ki tudja ezek is mióta működtek, és egy lopott autó utáni nyomozás során se vezettek ide a szálak?

  • 2017.10.28. at 21:00
    Permalink

    Nagyon helyes! Ha nem akarják az összes legális bontót előnytelen helyzetbe hozni az új jogszabályokkal, akkor fel is kell számolni az illegális lerakatokat. Ha elég ügyesek a nyomozók internetes hirdetések alapján könnyen rá is találnak szinte mindre.

Vélemény, hozzászólás?