Luxust olcsón? Nagy batárok az új áruk tizedéért

Piaci körkép: használt luxusautók 3 millió forintig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ki ne vágyna egy igazi luxusautóba. Van, aki el is csábul, és újkori ára töredékéért beújít egy nagyvasat. Mit lehet ma kapni 3 millióért?


Mint a legtöbb piaci körképünknél, most is egy konkrét használt autó kategóriáját nyálazzuk át. Mai körkérdésünk, hogy hárommillió forintos büdzséből milyen használt luxusautót lehet venni? A gyors válasz: bármilyet. Kicsit kibontva a kérdést, szűkítenünk kell a kört azokra a típusokra, amiket árultak itthon, vagy legalább Európa felénk eső feléről használtan az országba érkezhettek. A régebbi Infinitik kiesnek, de a szokásos Audi, BMW, Mercedes-Benz trió mellé befér a Jaguar, a Lexus, a Cadillac és a Volkswagen is a Phaetonnal. Amennyiben azt elfogadjuk luxusautónak. Végül is a piac elfogadta.
Hirdetés


Aki irtózik a luxuskategóriás szedánoktól, az inkább nézzen magának egy jó átlagautót, vagy egy legalább érzelmi alapon megvédhető szép, youngtimer kupét. Ha a nagy motor, a nagy méret, a sok egykoron drága extra és az ezek miatt várhatóan jóval az átlagos feletti fenntartási költség nem riasztó, akkor autós szemmel egész érdekes darabok között lehet válogatni. Szóval, ha már mindenképpen meghoztuk azt a semmiképpen sem racionális döntést, hogy vegyünk egy régebbi luxusautót, akkor zömében tíz- és húszéves közötti bálnák közül mazsolázhatunk.

Használt luxusautók 3 millió forintig
Modell Évjárat Óraállás (km) Ár (Ft)
Audi A8 2.5 TDI quattro tiptronic 1998 202 000 1 099 000
Audi A8 3.7 quattro tiptronic 2003 216 000 2 750 000
Audi S8 1997 314 000 1 299 000
BMW 725tds 1997 220 000 699 000
BMW 735iA 1996 343 000 899 000
BMW 728iA 1996 212 000 1 999 000
BMW 730d 2004 186 000 2 499 000
BMW 745i 2002 138 000 2 990 000
Cadillac deVille DTS 2002 155 000 2 490 000
Cadillac DTS Performance 2007 123 000 2 999 000
Jaguar XJ 4.0 Executive 1996 100 000 890 000
Jaguar XJ 3.2 Executive 2001 222 000 1 369 000
Jaguar XJ 3.2 Executive 1998 160 000 1 600 000
Lexus LS400 1995 276 000 1 200 000
Lexus LS430 2001 450 000 1 380 000
Mercedes-Benz S 500 L 1996 246 000 1 880 000
Mercedes-Benz S 400 CDI 2003 169 000 1 790 000
Mercedes-Benz S 500 L 4Matic 2002 189 000 2 699 000
Volkswagen Phaeton V10 TDI 2003 340 000 1 999 000
Volkswagen Phaeton 3.0 V6 TDI 2005 186 000 2 350 000


Ezúttal kezdjük a kevésbé evidens találatok felől. Igen, a Volkswagen napistenje, amit a legnagyobb Golfnak is szoktak csúfolni, igazi luxusautó. A Phaeton 2002-es bemutatása óta megosztja az autós társadalmat, azonban azt mindenki el kell ismerje, hogy igazi, könyörtelen luxusautó. Mindent tudott, amit konkurensei, sőt a nagy német hármak ellenében, csatájukat tompítandó és nem mellesleg direkt politikai üzenetként vele járt a német kancellár, majd a kancellár asszony is. Persze, ebben a kategóriában már ciki, hogy két ráncfelvarráson már túl van, de a műszaki alapjain 13 év alatt nem sokat változtattak. Lehet, hogy az utódját már nem is luxusautónak szánják

Mindezek miatt használt példányai egykori új árukhoz képest elég olcsón kelletik magukat, jó állapotban és érvényes magyar okmányokkal. Arányaiban olcsóbban, mint a konszerntárs Audi tavaly húsz éves A8-asai. A8-ból vagy sokkal régebbi, vagy benzines V8-as példányt lehet csak szép állapotban találni ennyiért. A V10-es dízel Phaeton használtan szinte már egy vicc, de a V6-os TDI fenntartása ebben a kategóriában szinte reálisnak mondható. A Jaguarok sem az értéktartásukról híresek, de valami tendencia azért csak kirajzolódik a használt kínálat átböngészésével. Ha ugrómacskás angol autóra vágyunk, a megszabott keretet nem kell a vételárra elköltsük. 3 millió alatt viszont jó eséllyel az X300-as szériát kaphatjuk meg V6-osként természetesen sorhatosként, vagy annak újabb, már csak V8-assal kínált változatát, az X308-ast.

Itt is igaz, hogy a jó állapot és a szerényebb futás felhúzza az adott esetben idősebb példányok árát is. Ha hárommillióból a legfiatalabb luxusautót keressük, akkor a felénk igen egzotikus, tényleg amerikai és tényleg V8-as Cadillaceket ajánljuk figyelembe. Az egykori de Ville utódjából, a kivitelből önálló típussá előlépett DTS-ből egy elég szépnek tűnőt hirdetnek még épp 3 millió alatt, de már a 2007-es évjáratból. Persze, kicsit az európai szemnek dagályos, meg túlzó, egyben elnagyolt és helyenként bizony gagyi is. Viszont azt hiszem, hogy ahogy egy bármilyen ekkora használt kocsi megvétele, így a DTS kiválasztása is simán mehet szerelemből. Aki itt is a rációra megy, annak ott a japánok büszkesége, a Lexus LS. Régebbi LS400-asból kapni olyat, ami akár youngtimer alapnak sem rossz, az előző szériából is akad ennyiért eladó, igaz, extrém magasnak tűnő, de legalább bevallott futással.

A Mercedes-Benz mindenkori S-osztálya már annyira közhelyes választás, hogy ez a temérdek eladó kocsin is látszik. A W140-es sorozat késői példányai és az utód W220 2002-es frissítése előtti darabok közül viszont én most nem találtam olyat, amire azt mondanám, hogy ejha, ebben azért még benne van az ezüstkanál. Vannak eladó korrekt példányok, de a többi német és a más nemzetek autói valahogy engem jobban felcsigáztak ebből a választékból. Nem akarom előre lelőni a poént, de mint írtam, az apropó adott. Pénteki használttesztünkben egy 16 éves kora ellenére kivételes állapotú BMW 728i-t fogunk bemutatni. Az az autó olyan csodaszép, hogy finnyásan nézegettem a 3 millióig hirdetetteket. Nem véletlenül, hiszen az a komplett műszaki- és esztétikai felújítás előtt került 3 millió forintba. Így nem lehet egy tökéletes állapotú használt luxusautó sem olcsó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    a cikk lényege:
    lehet “vagánykodni” 10-15 éves luxus limokkal
    de
    – és ezt kiemelten kellene hangsúlyozni –

    az autó ára lement, de
    az alkatrészek ára nem

    átlagautós szemmel nagyon komoly alkatrészárak vannak
    ami nem függ attól, hány éves a lux-limo

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Talán eléggé nehéz lenne elemezni , ki , mikor , és miért vesz/ venne használt luxusautót .Egy alapvető igazság viszont igaz , ” aki majmot tart , az tudjon venni banánt is ” , és ez igaz ebben az esetben is .

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Látom kempelen mindenkinek a szíve csücske.:-) Ritka bunkó és ostoba. Ő prolizik, mikor isteníti ezeket a 15-20 éves fostalicskákat, mert csak ezekre van pénze. Én 3 millióért inkább egy megbízható alsóközép kategóriásat veszek, a pénzt meg nem ilyen hülyeségre költöm. Kempelen: S Merci, zsíroskenyér, panel Pest szívében.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Az meg hogy én ki vagyok hát nem egy pesti tuskó legalábbis rád ez vall, a stílusod pont olyan, de lehet hogy más ganékupacon kapirgálsz. Te dolgod. NE változz mindig kell egy két hülyegyerek pl te unaloműzőnek pont jó egy bohóc. dödödö értelmesek a d betűid meghatározza a korcsoportod ahol ragadtál, bármennyi idős is vagy.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Hypersport luxus kategóriába tartozik, szupersport ugyanaz. Az autógyártó és a média találta ki ezeket nem én.
    Te kavarodtál bele teljesen mindegy hogy mit gondolsz.
    Amúgy a te nagy kedvenc német márkáid erőltették ezeket a kategórizálásokat prémium meg a kutyagumi ők nyomták : über alles
    angol nyelvű válasz meg ez rá : fuck in ass. épp a tiédbe.
    Hogy jön ide a többi amit írtam: ez bizonyítja a járatlanságodat, a kicsiturbó mániád amit itt röfögsz a többi blogban.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Gondoltam, hogy nem fogod érteni ill megsértődsz a tömör, lényegre törő megfogalmazáson. 🙂
    Sajnos nem mindig van türelmem a hülyeségeidhez, de most szerencséd van:
    Nem sok eszed van, mert el sem tudod képzelni, hogy valaki a vezetés élvezetéért vesz autót és nem a villogásért és a luxusért.
    Primitív vagy, mert mások anyagi helyzetét elemzed anélkül, hogy bármit is tudnál róla.
    Nem baj, ilyen vagy, ezt rühellem benned, így ne is változz pozitív irányban, mert így vagy az igazi. 🙂

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    encore néni!
    nem olvastál a hipersportszuperprémiumpresztizs kategóriáról? Biztosan benne volt a VW prezentációban, amit “eléd tártak”. :-DD
    Van még egy sportszuperprémium-hiperpresztizselegáns. Na, az jobb sokkal. Meg a húdenagyonhiperpresztizssportosprémiumhiper. Az már tényleg….

    Béke encore, kicsit betéptél. Nagy dolog. :-DDD

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Sőt, a télapó is te vagy. 😀 Meg a villamos is.
    Te miről beszélsz? Nem is erről szól a cikk. Napszúrást kaphattál….Vagy valami kis anyag? :-DDD

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Veled ellentétben én nem csak hallomásból tudok dolgokat, hanem szemmel látom is.
    Több Audi és több VW gyárban is megfordultam már mint ott dolgozó ember, veled ellentétben, kár erőlködnöd.
    Azt hiszed hogy akik ott dolgoznak mérnökök, személyügyesek, vezető beosztásúak azok nem emberek hanem valami istenek? A te szemedben maximum. A valóság az hogy semmivel sem másabbak egy normál embernél még csak nem is agytrösztök, mint aminek te gondolod őket az alkotásaik alapján. Sőt még csak nem is igazán következetesek.
    Motorfejlesztési irányokról is volt szó, nem csak találgatásokról, mint amit te itt prezentálsz.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Igen nagyjából egyetértek, a VW viszont így nem igaz, mivel prezentáción pár éve pont tőlük hallottam hogy feljebb akarják sorolni a VW márkát, prámiumkategóriáról is szó volt.
    Pontosan egy kivetítőn tárták elénk hogy hol helyezkedik el most az összes európai márka rangsora, hol a VW és hova akar eljutni. A kijelölt az már prémium volt egyértelműen.
    Az hogy a Kempelen megint mit hord itt össze, az csak tévelygés, találgatás.
    Valóban van ilyen megállapítás amit leírtam, a VW-s gyári prezentációból is kiderült számomra egyértelműen.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Szerintem meg ez a jó megközelítés. Még szerencse, hogy semmi köze az encore féléhez. Akkor ugyanis ez is marhaság lenne, így viszont egészen jó. Gratulálok.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Hozzászólásod pont annyira proli, mint a gazdája. Meg nem sértődhetsz, szóltam, hogy az vagy, azt is leírtam, hogy miért? Te pedig csak alátámasztottad.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Véleményem szerint teljesen felesleges erővel kategóriába sorolni a márkákat vagy típusokat. A piac saját maga eldönti, hogy egy terméket luxus vagy prémium kategóriásnak tekint-e; függetlenül attól, hogy a gyártó saját maga hova sorolja, milyen kategóriát célzott meg vele. Ez nem márkánként, sokkal inkább típusonként, de néha motor és felszereltség alapján történik / történhet. Elég ha az Apple termékekre gondolunk például. Valahol értékarányos, jó minőségű, megfizethető használati cikkek, valahol státuszszimbólumnak minősülő prémiumtermékek.

    A hipersport, luxusport stb. maszlagot meg hagyjuk meg a marketingeseknek.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Az encore által írt kategorizálás szerintem is stimmel, azzal a kitétellel, hogy a prémiummárkák reprezentációs limói bizony már a luxus kategóriába tartoznak.

    A prémiummodellek ismérve a kedvező belépőár fapados felszereltséggel kis dízelekkel, azért angol nyelven nem is létezik ez a kategória (ott pl a pérmiumközeseket entry level luxurynak hívják, és a csóringer alamodelleket is 6hengeressel és itthon “full-full” nak titulált alapfelszereltséggel kínálják).

    Az Alfa és a Lancia a Fiat prémiummárkái, sajnos együtt döglenek az anyacéggel. Ahol csak a profit és a túlélés számít ott nem sok esély marad műszaki kiválóságra, pedig pár éve az Alfa még a legjobbak között volt.

    A C6 és a Thesis esetében érezető, hogy nem rendelkeztek elég erőforrással egy igazi luxusautóhoz. Ha muszáj olasz autóval reprezentálni akkor viszont marad nekik a Maserati, ami akkoriban nem volt ennyire elérhető árú és fenntarthatóságú, mint most. Més kérdés hogy egy jobb modellstratégiával most párezer Mazival kevesebbet adhatnának el, de az Alfa esetleg több tíezeterrel többet.

    A VW nem prémiummárka, sosem volt az nem is akar az lenni. Tömeggyártó hatalmas és protektív hazai piaccal és jó megítéléssel, ami átsegíti a mélypontokon. Ugyanakkor most épp egy erős korszakát éli.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Hat en neha napjan mikor a Skodan tulszarnyal a gondolatom es elmelkedek azon hogy mit vennek ha a penz
    nem erdekelne szerintem Maserat Quattroporte Bentley Audi V8 E65 kb ilyen sorrendben is.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    A citroen C6-tal a prémium kategóriát célozták, ha Ds C6 lett volna a neve akkor lenne az, így csak prémium tudású. A beltér határozza meg, a Phaetonnál is ezt akartam írni, ahogy a Vel Satis is az akart lenni.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    A Jaguar Prémium, kivéve az XJ220 az luxus Sport volt, A Maserati olcsóbb modellje Prémiumba csúszik, Audikkal hasonlítgatták, de ettől függetlenül luxus, Lamborghini is luxus sport.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    hypersport luxus: Bugatti , Koenigsegg, La Ferrari, Aston one 77, stb ami 1000Le közelíti alulról felülről 100millio Ft körül kezdődik
    luxus, luxus sport : Bentley, Aston DB.., Maserati, Ferrari, ..stb Maybach (drágább mercedes, drágább Porsche, ezek is 100millát közelítik
    prémium: audi, cadillac europa, Bmw Lexus, Infinity, Acura, Mercedes, Vignale, Initial Paris, DS, Alfa Romeo, Lancia, De Tomaso, Volvo, Saab, Mini,
    Az áruk is azzá teszi őket, de pl a VW is át akar sorolni, de én azt gondolom amíg az új Passatra a Németországban született török azt mondja, nem az addig hiába erőlködnek, nem fog Mercedes helyett VW-t venni, Audit azt vesz. Ők nekem ezt mondták. A phaeton is ide tartozna ha nem bukott volna meg.
    A

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Isteni gumicsont a
    – mi a luxus
    – mi a prémium
    – mi a különbség luxus és prémium közt

    Lehet ám rágcsálni sokáig.
    Oszt a C6, meg a Thesis mitől luxus? Megosztja velünk?

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Dehogynem. Csak nincs rá pénzed. Egyszerűbb “nem” vágyni rá, úgy könnyebb elviselni a csóróságot. Alaptulajdonsága az embernek és még mindig szimpatikusabb, mint fikázni, ahogy a második mondatodban teszed. Na, az már proli dolog, de hát ha egyszer az vagy, nem viselkedhetsz arisztokrataként, hisz nem vagy rá képes.

    Az igazi élményért semmi nem drága.
    Savanyú a szőlő, tökfej.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    “Ki ne vágyna egy igazi luxusautóba.”

    Én biztos nem (még újonnan sem) és szerintem vagyunk még így egy páran.
    Azok viszont elég pancserek, akik az új ár töredékéért beruháznak egy ilyen pénztemetőbe csak a látszat és az “élmény” kedvéért. 🙂

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Nem kukacoskodni akarok, de ilyen alapon a “legnagyobb Golfot” sem lehetne a prémiumautók közé sorolni, presztízs alapján pláne nem – remélem érzi az ellentmondást. De ha már “luxus”: ön is leírta, hogy a Cadillac a kornak megfelelő amerikai minőséget hozza – azaz kőgagyi. Akkor most ennek ellenére pusztán az egykoron jól csengő név és méretek alapján mégis besorolhatjuk a luxusautók közé? De ha valami ténylegesen luxust ad, ellenben 5 méter helyett csak 4 méter 90 azt már nem? Hogy van ez? Ha az Alfa 166-ról vagy a Saab 9-5-ről lenne szó, teljesen egyetértenék Önnel, de a C6 vagy a Thesis bizony még tépázott használtpiaci hírnevük ellenére is közelebb áll a luxusautó kategóriához, mint az E/5/A6 triumvirátushoz.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Amiket ír, azok közül egyik sem prémiumautó, és méretben kisebbek a luxusautóknál. Csak nagyautók, tehát a Mercedes E, a BMW 5 és az Audi A6 ellenfelei lehetnének, ha presztízsben felérnének azokhoz.

  • 2017.10.28. at 17:22
    Permalink

    Cadillac? Ez viccnek azért kicsit durva volt. Akkor már inkább Citroën C6, az legalább tényleg luxusautó és még úgy-ahogy a presztízse is megvan (legalábbis jobban, mint egy Vel Satisnak vagy 607-esnek). Esetleg még Honda Legend vagy Lancia Thesis.

Vélemény, hozzászólás?