Made in Japan

Mazda3 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Első pillantásra úgy tűnhet, csak kötelező ráncfelvarráson esett át a Mazda3 Sedan 1.6 TX, de a szolid lemezmunka csalóka, vadonatúj autóról van szó

A korábbi és méltán nagysikerű 323-as sorozatot már a Zoom-Zoom filozófia jegyében nyugdíjazta a Mazda3, amely elődjéhez hasonlóan kizárólag ötajtós, valamint klasszikus lépcsőshátú karosszériával készült. Bár úgy tűnik, a vigyorgó szájra emlékeztető hűtőmaszkkal ellátott legújabb modell szolid ráncfelvarráson esett át, az igazság az, hogy vadonatúj autóról beszélhetünk az aktuális 3-as képében. Magánvéleményem, hogy a szép limuzinforma esztétikájának élvezetére alkalmatlanok a középkategóriásnál kisebb típusok; eddig a Mazda6 erőltetetten kicsinyített mását, a Mazda3 Sedant is torznak tartottam - csakúgy, mint a legtöbb piaci konkurensét -, most azonban változott a véleményem. Az új, lépcsőshátú 3-as bizony szép lett, megtartotta ugyan a tömörségét, mégis sugárzik belőle az elegancia. Nem vitás, hogy ehhez a látványhoz a gyöngyházfényű (opciós) fehér fényezés is hozzájárul, mindenesetre a tervezők előtt le a kalappal, mert minimális változtatásokkal értek el komoly hatást.

A lemezmunka nem csak szép, de igen jó minőségű is. Az elemek illesztése pontos, az ajtók finoman, puhán csukódnak, a fényezés makulátlan, és a gazdag TX szinten olyan tételek is alapárasak, mint a karosszéria színére festett tükörházak vagy a 17 colos könnyűfém felnik. A Mazda3 Sedan hátulnézetben kísértetiesen hasonlít nagyobb rokonára, a Mazda6-ra; szinte az egyetlen különbség a csomagtartófedél közepén található függőleges, szimmetriát erősítő törés, amely ismerős trükk a korábbi Nissan Primera modellről, de az Opel is eljátszotta ezt az Astra H-val. Érdekes, hogy az említett kiváló minőség ellenére is határozottan van némi pléhdoboz-érzet, a négy ajtóban valószínűleg együttesen annyi a fém, mint egy 35 éves állólámpás Mercedes egyetlen ajtajában; mindez azonban nem megy a biztonság rovására. Az Euro NCAP töréstesztelői 2006-ban vizsgálták a kompakt Mazdát, és akkor 4 csillagot adtak a felnőtt-, 3 csillagot a gyermek-, és 2 csillagot a gyalogosvédelemre – ennél az újdonság várhatóan jobban teljesít majd.

Az utastér berendezésein egyértelműen lemérhető a fejlődés. Nem mintha a korábbi 3-assal kapcsolatban kardinális problémák merültek volna fel, de az új Mazda3 sokkal divatosabb és eredetibb, mint korábban, és ez jó ütőlap lehet az eladhatóság szempontjából. A kidolgozás eddig sem volt rossz, ezért inkább a műanyagok javulását emelnénk ki, és azt, hogy ilyen egy tipikus japán autó. Minden gomb, kapcsoló és kezelőszerv precízen látja el a feladatát, nincs lötyögés, kotyogás, szorulás, továbbá remek az ergonómia, a vezetőtől karnyújtásnyira minden elérhető. A kormány bal oldali küllőjéről a hat hangszórós, MP3-as hifi vezérelhető, a jobbról a fedélzeti számítógép, míg a sebességtartót kissé elaprózták, mert a középső küllő mindkét oldalára jutottak gombok. Érthetetlen, hogy a szélvédő alatti félkörívben található, egymás melletti kijelzők miért lettek különbözők; a rádió és a klíma adatai pirosban jelennek meg, a számítógép „mozija” viszont fehér, és homlokegyenest más karakterű betűkkel, illetve számokkal dolgozik – mellesleg ezen is követhetők a rádióállomások.

Hivatalosan minden kompakt modell ötszemélyesként kelleti magát, sőt, egy méretosztállyal lejjebb szintén ugyanez a helyzet, de azért ne legyenek illúzióink: hosszabb távra, elfogadható kényelem reményében inkább négyen ajánlott útnak indulni. Az első sorban nagyon jó a térérzet, ami részben köszönhető a műszerfal optikai hatásának, és átlagos magasságú vezetőnél a hasonló testalkatú utas nem fog hátul szorongani – van hely a lábnak, a fejnek, a vállnak, a langaléták viszont gondban lesznek. Az üléspad szerencsére nem drasztikusan formázott, így aki netán ötödiknek középre kerül, még reménykedhet, mindenesetre állítható fejtámla és biztonsági öv neki is jut. A TX kivitel a CE és a TE után következve értelemszerűen kényeztet, a szokásos elektromos dolgokon kívül kétzónás automata légkondicionálóval, ülésfűtéssel, sebességtartóval, tolatóradarral és még sorolhatnánk. Érdekesség a teljes egészében fűthető szélvédő, amelyet elsőként a Ford kínált, mivel azonban a Mazda és a Ford üzletileg partnerek, nem meglepetés e hasznos ötlet átvétele. Erős napsütésben, nagyon koncentráltan jól láthatók az üvegbe rejtett hajszálvékony fűtőszálak, egyébként nem zavaró a jelenség, és télen, fagyban óriási segítség. Az alaphelyzetben 430 literes csomagtartó nem versenyez például a FIAT Linea fél köbmétert meghaladó üregével, de ha azt vesszük, hogy a korábban nálunk járt, jóval nagyobb Citroën C5 nem tud a Mazda3 Sedan fölé kerekedni, akkor igazából nem fogalmazhatunk meg kritikát.

Nem vitás, kezdünk hozzászokni a turbóval spannolt, kis hengerűrtartalmú benzinmotorokhoz, máskülönben nem húznánk a szánkat egy olyan 16 szelepes, dupla vezértengelyes, 1.6-os erőforrás hallatán, amely 105 lóerővel és 145 Nm forgatónyomatékkal szerénykedik. Pedig józanul mérlegelve abszolút elegendő a motor tudása - az autó 0-100-ra 12,2 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 188 km/h -, a lendületes haladáshoz azonban pörgetni kell, de ekkor nem csak az erő jön meg, hanem az étvágy és a hang is. A váltó egyenesen szuper, pontos, határozott, egyszóval öröm vele a munka, mégsem felhőtlen ez az öröm, mert a hatodik fokozatot sajnos elspórolták a japán mérnökök; autópályán nem adatik meg a komfortos suhanás élménye, a motor feleslegesen pörög, és így magától értetődően feleslegesen fogyaszt is. A kormányzás, a futómű egyaránt dicsérhető, nagyon jó vezetni az új 3-ast, igazi Zoom-Zoom érzést nyújt, könnyedén, nyomokban sportosan viselkedik, ahogy azt a vevők el is várják ettől a modelltől. A városi fogyasztás alaposan elmaradt a gyárilag ígért 8,3 litertől, nálunk a fedélzeti számítógép mutatott értékei közelebb álltak a 10 literhez, mint a 9-hez, de autóúton, szigorúan a megengedett sebességgel haladva - lenyelve a mellettünk elröppenő 1.2-es Cliók, Corsák és Puntók megaláztatását - javítottunk. Végeredményben 8,5 literrel zártuk az egyhetes próbát – persze, ez is sokkal több, mint amit a felkelő nap országában írásba foglaltak.

Lépcsőshátú kompaktból közel sem olyan bőséges a választék, mint ötajtósokból, így az árkérdés emiatt árnyaltabban kezelendő fogalom. Voltaképpen már az alap CE képes majdnem mindazt nyújtani, amiért nagyon megszerettük a Mazda3 Sedan új változatát, és akinek ennyi elég, 4,7 millió forintért már viheti is haza. Az 5,14 milliót kóstáló TX inkább azoknak való, akik szeretnek jobban elmerülni a részletekben, bizonyos dolgokban igénylik a kényeztetést, és erre van további szűk félmillió forintjuk.
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
77 kW (105 LE)
Méretek
Hosszúság:
4580 mm
Szélesség:
1755 mm
Magasság:
1470 mm
Saját tömeg:
1170 kg
Össztömeg:
1745 kg
Terhelhetőség:
575 kg
Tengelytáv:
2640 mm
Csomagtér:
430 l
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
EURO 4
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Sebességváltó:
mechanikus - 5 fokozatú
Teljesítmény:
77 kW (105 LE)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?