Magába olvasztja a BMW az Alpinát

Még szorosabbra fűzi együttműködését két híres bajor autógyártó, a BMW és az Alpina

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rekordévet zárt tavaly az Alpina, a BMW pedig rögtön szemet is vetett a manufaktúrára: hamarosan megszerzik a sportmárka védjegyéhez kapcsolódó jogokat.

Több mint 50 éve foglalkozik az Alpina a BMW-k tuningolásával, sőt, 1983 óta Németországban hivatalos autógyártóként is elismert a márka. A bő 13.000 lakosú, kicsiny Buchloe városban működő Alpina az évtizedek alatt rengeteg BMW modellből kínált már saját változatot, többek között a 3-as, 5-ös és 7-es szedánokból, nemrég pedig az óriás X7-eshez is hozzányúltak. 2021-ben rekordévet zártak, a nagyjából 300 főt foglalkoztató cég 2000 járművet gyártott le, melyeket Európán kívül a világ számos pontján, köztük Japánban, az USA-ban és a Közel-Keleten értékesítettek.
Hirdetés
Az üzleti modell sosem volt egyoldalú, az Alpina nem egyszerűen csak megvásárolta és átalakította a BMW-ket, hanem a müncheniek is együttműködtek a buchloe-iakkal. Például már évek óta a BMW gyártósorain készülnek azok a félkész kocsik, melyeket közvetlenül az Alpina műhelyébe szállítanak, hogy az ottani lelkes szakértői csapat fejezze be a munkát. Megrendeléstől függően ők építik be a saját beltéri dekorelemeket, finomítják, majd beállítják a futóművet, felpiszkálják a motort, aerodinamikai elemeket helyeznek fel és persze az ikonikus, sokküllős Alpina felniket is helyükre teszik. Értékesítés után aztán Buchloe-ban végzik a szervizelést és az alkatrészek értékesítését is. A sikeres 2021-es év után a BMW és az Alpina közös megegyezés alapján még szorosabbra fűzi kapcsolatát. Pénzügyi részleteket nem közöltek, de annyit elárultak, hogy az Alpina márka védjegyének jogai kerülnek a BMW-hez, részesedést azonban nem vásárolnak a müncheniek. Vállalati jogászok bizonyára jobban tudják, mit is jelent ez pontosan a gyakorlatban, mint ahogy az is az ő szakterületük, hogy engedélyezik-e az üzletet a német versenyhivatali hatóságok - nekünk elég annyit tudni, hogy még közelebb kerül a BMW-hez az Alpina (elvben hasonló módon, mint például az AMG a Mercedes-Benzhez). 2025-ig szól a két cég között jelenleg érvényben lévő megállapodás, addig tehát továbbra is változatlan módon készülnek az Alpinák, utána viszont a BMW-nek nagyobb beleszólása lesz a cég munkájába. Erre azért is van szükség, mert az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások miatt a kisvolumenű autógyártók működése hosszabb távon kétséges, egy BMW-hez hasonló óriás azonban biztos garancia az Alpina fennmaradására. A megállapodás alapján megmaradhat a buchloe-i műhely is, bár a 300 dolgozó jövője nem biztos, hogy ott folytatódik. A BMW ugyanakkor vállalta, hogy szükség esetén biztosít a cégcsoporton belül állást azoknak, akikre esetleg már nem lenne szükség az Alpinánál hosszabb távon. A cég egyébként továbbra is a Bovensiepen család tulajdonában marad, akik az utóbbi években sikeresen fejlesztették az Alpinát. Még egy borászatuk is van, szintén Alpina névvel, ezt mellesleg nem érinti a BMW akvizíciója. Ha tehát különleges borokat nem is, Alpinákat esetleg lehet majd vásárolni a BMW márkakereskedésekben a szorosabb együttműködés után, ennek eredményeképpen talán egyszer majd itthon is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?