Magunkat filmezhetjük a Juke új extrájával

Nem csak az utat, magunkat is filmezhetik a Juke utasai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A világon először kapott 360 fokos fedélzeti kamerát a Nissan Juke. Hogy fontos-e magunkat is filmezni menet közben, kérdéses, de legalább kivehető.


Nem mondhatjuk túl fiatal modellnek, a Juke ugyanis elég közel áll már a modellváltáshoz. Fiatalos modellnek már annál inkább hívhatjuk - annak ellenére, hogy jórészt idősek veszik -, így a divatos kiegészítők is passzolnak hozzá. Körkamerás parkolósegéd már eddig is elérhető volt hozzá, a Juke 2010-es bevezetése óta 800 000 autót adtak el, közülük 133 000-hez ezt meg is rendelték. A Nissan gyorsan számolt is, ami szerint eddig 532 000 kamerát adtak el a Juke-hoz csatolva. Most kapott még egy kamerát a divatos crossover, ez is 360 fokos képet ad és rögzít, de a beltérben.
Hirdetés
A JukeCam elnevezésű fedélzeti kamera tehát nem csak előre néz, az utasokat egy időben filmezi, ráadásul 4K felbontásban. Egy képen nézhetjük vissza, forgathatjuk, nézelődhetünk az autóban. A japán 360fly kameragyártóval együttműködve tervezték meg az új extrát, ami saját dokkolóállomást kap a műszerfalon, de több konzol is vehető hozzá, mivel a kamera kivehető és áthelyezhető akár egy sisakra is. Gyorsan meg is mutatták, mire képes, és ha már hívtak két srácot, akik pogó-rudakkal pattognak, mintha nem ismernék a gravitációt, gyorsan rögzítettek is egy Guinness rekordot velük. Dalton Smith három Juke fölött ugrott át egyhuzamban úgy, hogy köztük csak egyet pattant. Ez az extra a hasonló extrém fiataloknak szól, bár minden Juke-vevőnek ajánlott, és szerezzen mellé egy pogó-rudat is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?