Magyar siker a zöld pokolban – Walter Csabi kategóriagyőztes

Mercedes 1-2-3-4 győzelem a Nürburgring 24 óráson

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Történelmet írt Walter Csaba, aki első magyarként ért el kategóriagyőzelmet 3 német társával a legendás Nürburgring 24 órás versenyen.

2013 után újra Mercedes győzelem a 44. ADAC Zürich Nürburgring 24 óráson


Már 44-dik alkalommal rendezték meg a Nürburgring 24 órást a legendás Nordschleifén, ahol minden pilóta álma egyszer versenyezni. Itt nincs bukótér, nincsenek mesterségesen elsimított kanyarok, a szalagkorlát mögött az erdő vár a 25 kilométeres versenypályán. Nem véletlenül hívják a "zöld pokolnak". Egy rövidebb pályát is nehéz összerakni fejben, nemhogy egy 170 kanyarból állót, ahol többnyire nyélgázon veszik a kanyarokat. Minden verseny emlékezetes tehát, az idei azonban még emlékezetesebb lett.

Egészen elképesztő 3400 kilométert futott a győztes Mercedes-AMG GT3, és mindezek után csupán 5,697 másodperccel győztek (Fotó: Sportscode)


Már a betétfutamként szereplő WTCC befutója után lehetett látni, hogy sötét felhők érkeznek, és valóban leszakadt az ég már a verseny kezdetekor. Olyan jeleneteket láthattunk, amiket még nem nagyon, mikor az élő közvetítésben elkezdtek sorba kicsúszni a versenyzők, majd a következő jeleneten azt láthattuk, hogy óriási jégátfúvásban állnak a versenyautók a pálya közepén. Konkrétan megbénult a pálya egy része és kegyelemért könyörögve küzdöttek az autók fel a hegyre.

Hihetetlen képek lepték el a világhálót, piros zászló lett a jégvihar vége

A pálya mellett még ilyenkor is hibátlan volt a hangulat. Ezért szeretjük mi a Nordschleifét (Fotó: Sportscode)


Kis idő után jobbra fordult az idő, de maradtak a folyamatosan változó körülmények. Ez azonban nem gátolta az AMG-Team Black Falcon csapatot, akik győzelemre vitték a Mercedes-AMG GT3-at, sőt, mögöttük újabb 3 Mercedes végzett. 185 000 néző előtt ünnepelhették mindent elsöprő győzelmüket a stuttgartiak, ami egyben a legjobb eredmény a BMW 1998-as 1-6-os győzelme óta. A négy AMG Merci mögött BMW, Bentley, Audi és Porsche végzett, tehát más gyártók is bejutottak a top 10-be.
Hirdetés

Walter Csabiék szárnyaltak a győzelem felé (Fotók: Főnix Motorsport)


Magyar szempontból mégsem ezek a legfontosabbak, hanem, hogy ennyi év után Walter Csabi végre kategóriagyőzelmet szerzett, bár nem magyar csapattal, hanem a rent2Drive-racing-gel, akik minden évben szponzorcsapatként indulnak a megmérettetésen. Idén három német csapattársa (David Ackermann, Carsten Welschar és Jörg Wiskirchen) mellett Walter Csabi is beülhetett a kupás Porsche GT3 volánja mögé. Megnyerték az SP6 géposztályt, ahol 5 ellenfél csapat várta őket. Végigcsinálni is nagy dolog a 24 órás futamot, kategóriát nyerni pedig óriási dolog. Gratulálunk Walter Csabinak!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?