Magyar színűre festik az izlandi utakat

Piros, fehér, zöld, ez az izlandi út

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem népünk tisztelete jegyében, pusztán környezetvédelmi megfontolásból festettek pirosra, fehérre vagy neonzöldre néhány izlandi utat

Izlandon gazdag populációban él a sarki csér elnevezésű madárfaj, az utóbbi időben viszont sok baleset éri őket. Ezek a felülnézetből sötét színű szárnyasok ugyanis biztonságban érzik magukat a fekete aszfalton, mert beleolvadnak annak színvilágába és fentről nem veszik észre őket a ragadozómadarak. Ráadásul a földfelület többi részénél melegebb aszfaltra melegedni is szívesen szállnak le a sarki csérek. Ez persze nem lenne gond, a baj az, hogy ott is maradnak, és gyakran elgázolják őket az arra járó autók. Márpedig járművekből egyre több közlekedik Izlandon, az idegenforgalom fellendülése miatt. A madarak védelmében viszont piros, fehér és élénkzöld színűre festettek néhány utat, hogy a madarak ne szálljanak oda, hiszen így nem olvadnak össze az aszfalt színével, így az nem jelent számukra rejtőzködési lehetőséget. A megfigyelések most arra irányulnak, hogy melyik szín válik be leginkább a sarki csérek útra szállása ellen.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?