Magyar tesztsofőröket keres a Ford

Teszteljen Fordot két napig!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy szerencsés nyertes két napig teheti próbára a Ford Focust, illetve önmagát tesztsofőrként.

A Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. jóvoltából két napra bárkiből tesztpilóta lehet: legyen akár Ford-barát, akár másik márka rajongója, jövő szerdán és csütörtökön 4 szerencsés jelentkező az eseményre meghívott hivatásos újságírókkal közösen tesztelheti a már általunk is próbált Focus kombit, és valamennyi, az új Focushoz elérhető technológiát.
Miként azt Varga Zsombor, a Ford hazai PR- és kommunikációs igazgatója elmondta, nem kizárólag Ford-kedvelők jelentkezését várják, sőt, örömmel fogadják és kifejezetten bátorítják más márkák rajongóinak érdeklődését is.

Az új Focus minden idők egyik legjobban sikerült, s egyben az elkövetkező évek egyik legfontosabb Ford modellje, amely a jövőben várhatóan a vállalat világszintű értékesítésének közel egyötödét, míg a magyarországi értékesítések nagyságrendileg 40 százalékát teszi majd ki. Az autóban elérhető vadonatúj, rendkívüli üzemanyaghatékonyságuk ellenére megnövekedett teljesítményű motorok, valamint a kényelmi és aktív biztonsági rendszerek a kategóriában egyedülállóan széles tárháza (elég az aktív parkolóasszisztenst, az adaptív sebességtartó automatikát, a sávtartó asszisztenst és sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, az alacsony sebességű biztonsági rendszert, a táblafelismerő rendszert, a vezetőfigyelmeztető rendszert, az aktívan záródó hűtőrácsokat, az automatikus távfényszórókat, a nyomatékvektor szabályozást, avagy a holttérfigyelő rendszert megemlíteni) révén az új Focus képes is megfelelni ezeknek a kihívásoknak. Mindezt alátámasztják a nemzetközi és hazai sajtóban ezidáig megjelent pozitív hangvételű megnyilatkozások is, ám ezúttal szeretnénk egy különleges lehetőséget kínálni azoknak is, akik ezidáig még csak magazinok hasábjain, avagy látványos TV hirdetésekben találkozhattak az autóval, és az említett technológiákkal. Legyen akár az új Focus iránti érdeklődő potenciális vásárló, vagy épp egy versenytársunk megrögzött híve, akár az előző generációs Focus nagy kedvelője, vagy a márkát egyáltalán nem ismerő, ám kíváncsi jelentkező, mindenki érdeklődését örömmel várjuk, négy szerencsésnek pedig lehetőséget is tudunk biztosítani a sajtóeseményen való részvételre, akik reményeink szerint élményeikről, tapasztalataikról beszámolnak majd barátaiknak, ismerőseiknek is. Azoknak sem kell ugyanakkor elkeseredniük, akik ezúttal nem tudnak részt venni az eseményen, hiszen magyarországi Ford márkakereskedéseink bármelyikében jelentkezhetnek egy tesztútra, és kipróbálhatják legújabb modellünket. Véleményem szerint érdemes ” – buzdít jelentkezésre a szakember.
Hirdetés
A Focus egyébiránt az elmúlt két évben a legnépszerűbb új autónak bizonyult Magyarországon, míg az idei évben eddig a - Skoda Octavia után - második legnagyobb darabszámban értékesített személyautó. A Ford reményei szerint az új modellnek köszönhetően a Focus megőrzi és tovább növeli népszerűségét idehaza és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Saját teszt-tapasztalataink korábbi cikkünkben olvashatók, akit tömören érdekel, nézze meg videónkat!

Varga Zsombor kacsintva nyilatkozta: a nem mindennapi tesztvezetési lehetőség részleteiről a Ford Magyarország Facebook oldalán olvasható tájékoztatás. A PR-szakembert ismerve meg kell jegyezzük, nem csak a Focus miatt, a várhatóan felejthetetlen év végi mulatás miatt is érdemes indulni a teszthelyekért, pláne, hogy az élményekből még írniuk sem kell a nyerteseknek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?