Magyarországon száguldoztunk az új Skoda Octavia RS-sel

Skoda Octavia RS: ilyen jó még sose volt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hozzánk is befutott az eddigi leggyorsabb Skoda, az Octavia RS kombi változatával lezárt közúton játszottunk ralisat.

Kipróbáltuk az új, a harmadik generációs Skoda Octavia RS-t, és nem is akármilyen körülmények között. Sokat ugyan nem tudtunk meg róla, de fene bánja, hiszen közúton, lezárt szakaszon feszegethettük az autó határait profi navigátor útmutatásai alapján, azaz ralisat, raliversenyre készülőset játszottunk. Volt benzines és dízel, de csakis kombi kivitelben, mert az ötajtós gyártása - beszállítói gubanc miatt - vagy egy hónapot csúszik. Tesztautóink DSG-váltósok voltak, végül Herczig Norbert megmutatta, mit tud a bálna értő, versenyzői kezek-lábak közt.
Hirdetés

Mielőtt nekibuzdultunk volna a Sárisáp melletti - biztonságos - száguldozásnak, a kánikulához igazítottan kellő rövidségű sajtótájékoztatón kiderült, hogy az újdonságra máris vagy 50 előrendelés érkezett - mármint határon belül. Itt Magyarországon, ahol a nem szerény offenzívát mutató Skoda - 11%-os részesedéssel - piacvezető, s ahol az RS első két nemzedékéből durván 1095 példány fogyott. Bolygószinten ez a szám 105 ezer 2001 óta. A legkedveltebb konfiguráció a DSG-s dízel ferdehátúként.
Még elhangzott, hogy a csehek már az idén megugornák az 1 milliós értékesítési lécet, az új (már TSI-ként és TDI-ként is tesztelt) Octaviát imádják az ügyfelek, a Combi mostanság fut be a szalonokba, az RS is itt lesz heteken belül, miként a faceliftes Superb is. A Rapid Spaceback "félkombi" novemberben lesz megtapogatható, a friss, City és Outdoor verziókkal támadó Yeti hazai bemutatása jövő januárban esedékes. A 2014-es esztendő az állítólag végre nem csak jó, de mutatós új Fabiáról fog szólni, de vissza a jelenbe, nézzük végre, milyen is az Octavia RS.
Skoda Octavia RS - méretek
Limousine Combi
Hosszúság (mm) 4685 4685
Szélesség (mm) 1814 1814
Magasság (mm) 1449 1452
Tengelytáv (mm) 2680 2680
Nyomtáv elöl/hátul (mm) 1535/1506 1535/1506
Csomagtartó (l) 590-1580 610-1740



Szóval milyen az új Octavia RS? Elsősorban hatalmas (ahogy a normál Octavia, úgy az RS is jócskán megnőtt elődjével összevetve), aztán visszafogott, továbbra sem hivalkodó. Egyedi, karakteres az emblémás hűtőrács és az RS-dizájnú ködlámpás lökhárító, a széria bi-xenon lámpa LED-menetfényes - ennyit az elejéről. Már oldalról tán feltűnhet, hogy 15 mm-rel lejjebb ül az autó, alufelnijei 17-19 colosak lehetnek. Hátul szolid szárny, diffúzor és dupla trapézdíszben végződő kipufogó figyel, akinek ez kevés lenne, diszkrét embléma segít megtudni, mi is húzott el mellette. A lámpa LED-es, két C-s. Tetszik tudni: ha egy a Rapid, három a Superb...
Bent ha nem lenne integrált fejtámlás és szuperkényelmes, kagylósított a bőr-szövet (kívánságra bőr, vörös vagy szürke díszvarrású) ülés, nem biztos, hogy forrásba fogna a vérünk. Igaz, akad itt-ott néhány RS-logó, de az összkép olyan, mint a legutóbbi Octavia-tesztautóban is: minőséget, precizitást sugalló, no meg a praktikumot előtérbe helyező. Az utas- és a csomagtér helykínálata kis túlzással végtelen.
Míg a beltér alapvetően és csakis fekete, külső színből kilenc is van, három ebből az RS kiváltásága (acélszürke, sprintsárga, ralizöldmetál). Alapfelszereltségből némi ízelítő a már említetteken túl: tolatóradar, tempomat, Bluetooth, alu pedálszett, elektrokróm tükör, klíma, 9 légzsák. És alulkormányzottság-kiküszöbölő XDS differenciálzár az ESP-vel (pardon: ESC-vel) együttműködve, extraként meg kb. bármi vészfék-asszisztenstől sávtartón, másodlagos ütközések elleni fékrendszeren és fáradtság-érzékelőn át az adaptív tempomatig vagy az automata reflektorig. Parkoló asszisztens, táblafelismerés, kulcs nélküli nyitás, panorámatető, navigációs rendszer közelítés-érzékelő érintőképernyővel, tényleg szinte minden elérhető.
Skoda Octavia RS - műszaki adatok

2.0 TSI 2.0 TDI
Motor benzin dízel
Hengerűrtartalom (cm3) 1984 1968
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 vagy DSG/7 kézi/6 vagy DSG/6
Teljesítmény [LE (1/min] 220 (4500-6200) 184 (3500-4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 350 (1500-4400) 380 (1750-3000)
Végsebesség (km/h) 248 (245) 232 (230)
Gyorsulás (0-100 km/h, s) 6,8 (6,9) 8,1 (8,2)
Fogyasztás − város/országút/vegyes
(l/100 km)
7,7/5,3/6,2 (8,1/5,4/6,4) 5,7/3,9/4,6 (5,9/4,3/5,0)
CO2-kibocsátás (g/km) 142 (149) 119 (129)
Saját tömeg (kg) 1425 (1445) 1487 (1507)

Zárójelben a DSG-s értékek


Azt már ugye többször írtuk, hogy ez az RS az eddigi legizmosabb és leggyorsabb: a ferdehátú modell manuális váltóval kis híján megfutja a 250 km/órát. Részletek a táblázatokban. Motorból kétféle van: egyformán 2,0 literes, turbós és 4 hengeres, 220 lóerős benzines és 184 lovas dízel opciósan DSG kettős tengelykapcsolós, kézzel is kapcsolható automata váltóval, a legfürgébb változatnak a 100-as tempóhoz elég 6,8 mp. Új a hátul multilink felfüggesztés, s a "progresszív" kormány, széria a stop-start rendszer és a fékenergia-visszanyerés, ennek és a fogyókúrának köszönhetően a fogyasztás és a CO2-kibocsátás - papíron - jelentősen csökkent.
A TSI blokk - RS-szinten - újdonsága az integrált kipufogógáz-hűtéssel kialakított hengerfej, továbbá a közvetlen és szívócsatorna-befecskendezéssel működő kettős üzemanyagellátó rendszer. Az új elektronikus hűtőfolyadék-szabályzás optimális hőmenedzsmentet tesz lehetővé, amelynek eredményeképpen a rövidebb felmelegedési fázisok mérséklik a belső súrlódásokat, így a fogyasztást. A hőszabályzást forgótárcsás szabályzómodullal tették hatékonyabbá, amely a felmelegedési fázis során akár teljesen elzárhatja a motorba belépő hűtőfolyadék útját. Üzemmelegen a hűtőfolyadék hőmérséklete a terhelési állapot és a fordulatszám függvényében gyorsan és változatosan szabályozható különböző szintekre.
A dízelnél is fejlesztették a kipufogógáz minőségét befolyásoló rendszereket, a befecskendezést, a feltöltést és a töltőlevegő-hűtést. A kipufogógáz utánkezelését végző oxidációs katalizátort és a részecskeszűrőt a motorhoz közelebb helyezték el. A belső súrlódások csökkentésére kisebb előfeszítésű dugattyúgyűrűket alkalmaztak. A kiegyenlítő tengely a gyáriak szerint a kulturáltabb járás mellett a motor hangzását is javítja. A motor felmelegedési fázisában a hengerfejet és a forgattyúházat külön hűtőkör temperálja, így a motor gyorsabban éri el üzemi hőfokát, másfelől az utastér fűtése is hamarabb aktiválódik.
Ami a tömegcsökkentést illeti: az ajtókat nem számítva a karosszéria mintegy negyedét melegen alakított, legmagasabb szilárdságú és anyagtakarékos acélok alkotják, amelyek a második generációs Octavia RS esetében még csupán 6,3 százalékot képviseltek. A mérnökök fogtak a szigetelőanyagokon és az átdolgozott felfüggesztésen is.
Skoda Octavia RS Combi - műszaki adatok

2.0 TSI 2.0 TDI
Motor benzin dízel
Hengerűrtartalom (cm3) 1984 1968
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 vagy DSG/6 kézi/6 vagy DSG/6
Teljesítmény [LE (1/min] 220 (4500-6200) 184 (3500-4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 350 (1500-4400) 380 (1750-3000)
Végsebesség (km/h) 244 (242) 230 (228)
Gyorsulás (0-100 km/h, s) 6,9 (7,1) 8,2 (8,3)
Fogyasztás − város/országút/vegyes
(l/100 km)
7,7/5,3/6,2 (8,1/5,4/6,4) 5,7/3,9/4,6 (6,0/4,4/5,1)
CO2-kibocsátás (g/km) 142 (149) 119 (132)
Saját tömeg (kg) 1442 (1432) 1487 (1507)

Zárójelben a DSG-s értékek


És akkor a gyakorlat, a raliimitálás Sárisáp mellett egy lezárt, nagyjából 3 km-es szakaszon: ha nem is dedikált navigátorok, de tapasztalt szakemberek ültek mellettünk, s hetyke itinerből olvasva diktálták, mit csináljunk. Elsőre tanulókört mentünk oda és vissza, utána bezzeg padlógáz következett és helyenként nemhogy országúton, de sztrádán is büntetendő tempó... Az Octavia RS üzemmódválasztója természetesen sportosra lett állítva a lehető legközvetlenebb kormánnyal, legélesebb gázreakcióval és a DSG-t is minél sebesebb kapcsolásokra buzdítva.
Értelemszerűen kevéssé figyeltünk az autóra, inkább az útviszonyok és a jobb egyből egyre gyorsabban és hangosabban pattogó (ne vedd el, told át, gáz, nagy fék, dob, padló, stb.) "parancsok" kötötték le a figyelmet és zúdították az adrenalint, de annyi azért így is átjött, hogy az Octavia RS igen gyors kocsi élvezetes vezethetőséggel és az átlagon messze túlmutató menetdinamikával. A 19 colos kerekeket /35-ös gumival mondjuk nem feltétlen a mi utainkra találták ki, a DSG meg kézi üzemmódban is felülbírálja a sofőrt, ha úgy találja ésszerűbbnek.

RS, Herczig, Fabia S2000
Jövőre lesz 40 éve, hogy RS (Rallye Sport) jelzésű sportos autókat gyárt a Skoda az 1974-es 180 RS és 200 RS-sel indulva, a 130 RS-sel, a "Kelet Porschéjával" már szép ralisikereket is elérve. A raliban később a Favorit, WRC-ként az Octavia és a Fabia öregbítette a márka hírnevét, S2000-esként a Fabia most is parádézik úgy az Európa-bajnokságban, mint például volánjánál Herczig Norberttel a magyar sorozatban.
A legutóbbi murvás Veszprém-ralin a korábbi abszolút bajnok Hercig (oldalán Igor Bacigállal) második lett, s az összetettben is ezüstös helyen áll a Skoda Rally Team Hungaria párosa. WRC-ket, tehát erősebb és turbómotoros gépeket is megelőzve. A Fabia Super 2000-es motorja szívó kétliteres 270 lóerővel és 250 Nm-es nyomatékkal, váltója 6 fokozatú szekvenciális, mind a négy kerék hajtott, s két mechanikus differenciálmű ragasztja az úthoz az 1,2 tonnás gépet.

Végül a piszkos anyagiak és egy jó hír: az alapár 7,83 millió forint (ez a benzines és kézi váltós, a dízel uszkve 60 ezerrel drágább, a DSG felára pedig úgy 570 ezer forint), az importőr viszont 600 ezer mínuszos kedvezményes árral adja az autót, s ez az akció idén év végéig biztos érvényben marad. Szóval 7,2 milliótól már haza is gurítható az új Octavia RS. Minden további komment nélkül: a Golf GTI 8,7 millióról startol.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 00:50
    Permalink

    Engem az autó nem győzött meg inkább a Seat Leon FR-t választanám szebb is és nem szeretnék beleolvadni a környezetbe a sok szürke Skodás közé ugyan ezzel a motorral TDI-be inkább a Leon.

  • 2017.10.30. at 00:50
    Permalink

    Arról nem szól a cikk, hogy egy is a gyártási hibás (120-140 e km körül megkrepál sorozatban) siemens PD elemmel készült-e, mint sok 2ezer köbös korábbi RS. A PD elem csere több száz ezer Forint és ha elmúlt 7 éves a gép, a vevő, tulaj kárára javítják csak. Más gyártó elegánsabb és visszahívja a hibás terméket cserére, mivel balesetveszélyes!!! Egyik ismerősömnek 130-nál a belső autópálya sávban előzés közben állt le a motor. Majdnem halál, karambol lehetett volna belőle…
    Más? szerintem abnormális szerelni a magyar utakra 19 sőt 18 “-os felniket. Ja és amúgy Benes-dekrétumos autó!

  • 2017.10.30. at 00:50
    Permalink

    Azért mert magának nem tellett rá, azért ne legyen ideges. Inkább spórolt volna még egy kicsit ahelyett, hogy itt osztja az észt. Látja, megérte volna. Így vett egy alulopcionált szart 7 millióért és maga akar minket tanítani józan észből?

Vélemény, hozzászólás?