Majdnem bejött Elon Musk jóslata, közel 500 ezer Tesla kelt el

Musk merész számokkal állt elő a 2020-as év elején, amit hajszál híján teljesítettek is

Furcsa és nehéz évet tudhatunk magunk mögött, amit az autóipar nagy része is megszenvedett. Néhány gyártó viszont szárnyalt, köztük a Tesla is boldogan emlékezhet vissza 2020-ra.

Az év elején bátor számokat jósolt Elon Musk, amikor még csak valami furcsa kínai vírusként emlegették a rengeteg áldozatot követelő koronavírust. A tervek szerint 2020-ban félmillió Tesla kulcsát szerették volna átadni a vevőknek, ami akkor még nem tűnt túl erős vállalásnak. A világ gazdaságának ilyen mértékű visszaesésével viszont még nem igazán számoltak, ennek ellenére a Tesla rekordot döntött.
Hirdetés
Tavasszal még úgy tűnt, hogy semmi esély sem lesz az új rekord felállítására. A vírus első hulláma a Teslát sem kímélte, a gyártósorok jó ideig álltak, a kaliforniai üzem például majdnem két hónapig zárva tartott. A világ legsikeresebb elektromos autókat készítő vállalata minden nehézség ellenére 509 737 darab autót gyártott, ám a cégvezér jóslata nem a legyártott, hanem az értékesített autókra vonatkozott. Ebben viszont nem sikerült átlépni a félmilliós darabszámot, de azért nincs ok a panaszra, 2020-ban világszerte 499 550 Teslára került rendszám, ami csupán 450 példánnyal kevesebb, mint a prognosztizált mennyiség. Elon Musk (és a részvényesek sora) természetesen elégedett az elért eredménnyel. Musk - szokásához híven - a Twitteren emlékezett meg a tavalyi teljesítményről. A cég vezetője büszke a Tesla dolgozóira, illetve óriási mérföldkőnek tartja az elért eredményt. Továbbá azt is elárulta, hogy az alapításakor nem sok jövőt jósolt a márkának, bevallása szerint 10% esélyt adott a cég fennmaradásának.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?