Maldonado mindenhol mindent megtör

Utcai bemutatón blamált az F1 fekete báránya

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pastor Maldonado HMCS-t, Helyi Menő Csávót játszott Venezeuelában, de a laza Williams-bemutatónak is a rá jellemző autótörés lett a vége.


Idén Pastor Maldonado az az ember, akit az F1-mezőnyből mindenki kerül, ha tud. A Williams venezeulai pilótája ugyan már megannyiszor bizonyította gyorsaságát, sőt Barcelonában hatalmas meglepetésre futamot is tudott nyerni, de sokkal inkább jellemző rá az, hogy megalkuvást nem tűrően, nem kevés balesetet okozva, ön- és közveszélyesen vezet a pályán. És nem gondolja, hogy hibás volna. A minap az derült ki, hogy versenyen kívül is megy neki az autótörés.
Hősünk épp szülőhazájában, Caracasban parádézott rajongók tízezrei, politikusok, díszvendégek, szponzorok és az ország ünnepelt olimpikonjai előtt, a 12 körösre tervezett bemutató második fordulójában azonban elvesztette uralmát az autó felett, megpördült, és padkának csapta az FW33-ast. Nyilván igen huplis-csúszós volt az aszfalt, de attól ez még blama a javából, kérdés, ennek hatására visszavesz-e az arcból...
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?