Már a kamionok is optikai tuningot kapnak

Renault Trucks Racing a közúton

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 2010-ben Európa bajnoki címet szerzett Renault Trucks az ügyfelekkel is meg szeretné osztani a győzelem érzését, így most piacra dobja a Premium Route Truck Racing speciális sorozatot.

Speciális sorozatot alakított ki a Renault a Premium Route modellből, amely kitűnő úttartásával és alacsony fogyasztásával is kivívta az ügyfelek elismerését. A 4x2-es (illetve a brit piacon 6x2-es) nyergesvontatót 460 lóerős DXi 11 motorral és Optidriver+ automatizált váltóval szerelik fel, és már első pillantásra, a karosszéria dekorációján tetten érhető a versenyzés világa. Az Európa bajnoki címet jelképező 01-es szám igen látványos az autó elején és az ajtókon, az alsó beömlő és a két első fényszóró közé ékelt, trapéz alakú, piros sáv az igazi versenygépet idézi, amely markáns formatervével önmagában is nagy feltűnést keltett a Truck Racing tavalyi futamain. Az alumínium keréktárcsák, a Renault Trucks Racing jelölés, valamint az MKR Technology - a gyártó versenypartnerének a neve - további egyértelmű utalás. A fülkében ugyanez a hangulat fogad, a Renault Trucks Racing varrott felirattal díszített, speciális szürke üléshuzat, a piros bőrrel bevont kormány, a piros napellenző azt az érzést keltik a sofőrben, mintha olyan különleges autóban ülne, amelyet a versenyzés levegője itat át.

Az Európa bajnoki cím jelenlegi birtokosa, a Premium Course a Premium Route remek úttartását örökölte, kormányzása rendkívül pontos és biztonságos. Ami a motort illeti, a DXi Course - amely megmutatta fölényét és megbízhatóságát a Truck Racing legutóbbi évadában - közvetlenül a sorozatgyártású motorból lett kifejlesztve, felépítése 80 százalékban megegyezik a 11 és 13 literes DXi erőforrásokkal (ezt előírja a FIA szabályzata). A DXi 11 erőssége abban rejlik, hogy maximális nyomatékot kínál alacsony fordulatszámon, tehát a versenypályán és az utakon is ugyanaz a Renault célja: megbízhatóság és teljesítmény. A kategória legkisebb fogyasztásával dicsekedhető Premium Route-ból kifejlesztett Truck Racing speciális sorozat képes ötvözni az érzelmet és az ésszerűséget. A sorozat példányai az összes európai országban kaphatók, így az ügyfelek osztozhatnak a bajnoki címhez kapcsolódó büszkeségben és presztízsben, miközben egy tökéletesen megbízható és jövedelmező munkaeszközre számíthatnak a mindennapokban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?