Már az utolsó előtti ORB futamon eldőlt a bajnoki cím

Kassa Rally: Herczigék vasárnap kicsúsztak, de így is bajnokok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár az Országos Rallye Bajnokság hatodik, azaz utolsó előtti futamának számító Kassa Rallyt a Kazár Miklós/Ferencz Ramón páros nyerte meg, a bajnoki cím Herczig Norbiéké.


Hátra van még ugyan az októberi Mecsek Rallye, ám már most hétvégén eldöntötte a szlovák és a magyar bajnokság közös futamának számító Kassa Rally a magyar bajnoki címet: a Herczig Norbert/Bacigál Igor páros úgy is bebiztosította pozícióját a mindössze egyetlen futammal korábban debütált Skoda Fabia R5-tel, hogy a vasárnapi első szakaszon kicsúsztak, s elveszítették a futamgyőzelem lehetőségét.
Hirdetés

A hazai mezőnyből a Kazár Miklós/Ferencz Ramón páros volt a leggyorsabb Kassa környékén, ifj. Tóth János és Szőke Tamás pedig ismét remekül autózott, másodikak lettek. Janikáék annak megfelelően óvatosan kezdtek, hogy keveselték a háromszori pályabejárást. Tegnap még a (magyar) negyedik helyen végeztek, de azt nyilatkozták, hogy próbálnak tovább gyorsulni.
A Kassa Rally - ORB 6. futam végeredménye (11 gyorsasági szakasz, 139,7 km) - élcsoport :
  1. Kazár Miklós, Ferencz Ramón (Ford Fiesta R5) 1:16:23.3 óra
  2. ifj. Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot 208T16 R5) 13.8 másodperc hátrány
  3. Velenczei Ádám, Toma József (Mitsubishi Lancer Evo IX) 24.3 mp h.


„Nagyon régen versenyeztünk itt legutóbb, a pályaismeret is hiányzott, ezért versenyeztünk a szokásosnál talán kicsit óvatosabban. Vasárnap két további gyorsasági vár ránk, amelyek során két nyomsávos útról megyünk egy nyomsávosra, jó minőségűről rossz minőségűre, tehát eléggé változatosak lesznek. De mi ezt szeretjük, és megpróbálunk majd tovább gyorsulni” - mondta az eddig hétszeres bajnok ifj. Tóth János. Ma az első gyorson rögtön mentek egy abszolút negyedik időt, amivel feljöttek a hazai második helyre, amit meg is tartottak a nap végéig. Az ORB-ben már bajnok Herczigék után a Kazár Miklós/Ferencz Ramón páros a második és az ifj. Tóth János/Szőke Tamás páros a harmadik. Az évad végére minden esélye megvan arra a visszatérő Janikáéknak, hogy a bajnokságban dobogós legyenek. Még az sem kizárt, hogy második helyen végnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?