Már elkészültek az új Uno háromajtós prototípusai

Új háromajtós Uno, az új Zastava?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Dobozszerű formájával üde színfoltja lehetne a Fiat európai kínálatának az Uno. Az olaszok nem nyilatkoznak arról, ez lesz-e az új Zastava.

Nagyon hallgat a Fiat abban a kérdésben, hogy vajon az új Uno – vagy annak egy minimális mértékben módosított változata – lesz-e az a kifejezetten a régiónknak szánt olcsóautó, amelynek gyártása november közepén indul az egykori Zastava autógyárban. Az olaszok rengeteg pénzt öltek a kragujevaci üzem modernizálásába, ahol egy jó ár/érték arányú kisautót akarnak gyártani, amelyben az európai méretű felnőttek is kényelmesen elférnek. A Brazíliában bemutatott Uno pont ilyen jármű, ráadásul a technikája is könnyen a szigorú előírásokhoz igazítható. Mondjuk 1,2-es és 1,4-es négyhengeres szívómotorral és az 1,25-ös turbódízellel lényegében minden vásárlói igényt ki tudna elégíteni az autó. [kepallojobb=468148]Részben terepjárós vonásaival jól illene az európai kínálatába is az Uno[/kepallojobb] Annak ellenére, hogy most minden a kéthengeres, turbós TwinAir motorokról szól a Fiat háza táján, ezek az erőforrásuk drágaságuk miatt egy darabig még mellékszereplők maradnak. A 2011-re ígért új Panda – amelynek gyártása visszaköltözik Olaszországba – alaphelyzetben a négyhengeres szívómotorokat kapja. Szép dolog az álmodozás, de hogy mi valósul meg belőle, még nem ismert. A Fiat feltűnően se megerősíteni, se cáfolni nem akarja azt az értesülést, miszerint az Uno készül majd Szerbiában. Nagyon sokat már nem kell várnunk arra, hogy kiderüljön az igazság. Ha tényleg tartják magukat a gyárindítás novemberi időpontjához, legkésőbb Párizsban valami kézzelfogható járművet kell prezentálniuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?