A weboldalunk külső szolgáltatója karbantartási munkálatokat végez szerverein július 25 23:30 és július 26 06:00 óra között. A karbantartás érintheti az oldal szolgáltatásait és elérhetőségét ez idő alatt. Megértésüket köszönjük!

Már gazdára talált itthon az ezredik MG!

Jól fogynak az MG modelljei itthon is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kilenc hónap alatt 1000 új MG-t értékesítettek a magyar piacon. Az ezredik autó átadására Szolnokon, a Tóth Autó MG márkakereskedésében került sor ünnepélyes keretek között.

A tavaly szeptemberi bevezetés után Magyarországon is hamar növekedésnek indult a kereslet az MG modelljei iránt, szóval, szóval ugyanaz történt, ami a nyugat-európai piacokon is. Csupán kilenc hónap telt el és a hazánkban forgalmazott 4 típusból már el is kelt összesen 1000 darab Az ezredik MG személyautó egy Luxury felszereltségű MG ZS volt, amelynek átadására Szolnokon, az MG Tóth Autó márkakereskedésben került sor 2023. június 28-án. Az új autó kulcsait az új tulaj, Tarkovács Zoltán István, az MG Motor Hungary márkaigazgatójától, Szabó Csabától vette át ünnepélyes keretek között, egy wellness hétvégére szóló ajándékutalvány kíséretében. Az új autóhoz szerencsés tulajdonosa egy 1 éves karbantartási csomagot is kapott ajándékba az MG Tóth Autó vezetőjétől, Tóth Pétertől. Az MG gyártójának képviseletében, a SAIC központ Magyarországért felelős vezetőjétől, Andrási Zsolttól pedig egy logózott ajándéktárgyakból álló csomagot vehetett át az ezredik MG vásárló.
Hirdetés
Tarkovács Zoltán István, szakmabeliként – ugyanis autófényező kisvállalkozóként 48 éve foglalkozik autó alvázvédelemmel – alapos tájékozódás után, végül a lánya javaslatára döntött az MG márka mellett. „Mindenképpen crossovert szerettem volna, mert ezekből kényelmesebb számomra a be- és kiszállás. Nagyon tetszik az autó belső kidolgozása, a bőrkárpit, ülésfűtés, a parkolási asszisztens és nem utolsó sorban a nyitható napfénytető. Az is meggyőző volt a számomra, hogy Michelin gumikkal szerelték fel az autót. Ebben a kategóriában nemigen lehet ilyen felszereltséggel elérhető áron autót venni, úgyhogy nagyon örülök, hogy rátaláltam, és izgatottan várom a közösen megtett kilométereket” – nyilatkozta az MG ZS Luxury boldog tulajdonosa. Nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy ilyen rövid idő alatt elérkeztünk ehhez a fontos mérföldkőhöz. A jelenlegi gazdasági környezetben a vásárlók sokkal megfontoltabban és tudatosabban költekeznek. Különösen igaz ez a tartós fogyasztási cikkekre, amilyen az újautó-vásárlás is. Az MG autóival a vásárlók a GET MORE szlogen jegyében jobban járnak, hiszen kedvezőbb áron magasabb felszereltséget, több műszaki tartalmat, az átlagosnál hosszabb gyári garanciát kapnak. Ennek köszönhető a márka sikere hazánkban is. Májusban az értékesített darabszám alapján a Datahouse sorrendjében már a 17-ek voltunk 1,5%-os piaci részesedéssel. Célunk, hogy vásárlóink bizalmát és a márka imázsát további kiváló ár-érték arányú modellekkel és ügyfélközpontú szervizszolgáltatásokkal építsük tovább” - mondta Szabó Csaba, az MG Motor Hungary magyarországi márkaigazgatója.
Hirdetés
A jelenleg elérhető modellek mellett 2023 második felében tovább bővül a modellpaletta: hamarosan érkezik az MG5, amely a világon elsőként kereskedelmi forgalomba került elektromos kombi, ősszel pedig az MG ZS EV, a B-SUV szegmensbe tartozó elektromos városi terepjáró.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?