Már idén kizöldülhetnek a rendszámok a villanyautókon

Elkészült az e-mobilitást támogató Jedlik Ányos Terv

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megszületett az e-mobilitás terjedését segítő Jedlik Ányos Terv, a dokumentum hamarosan a kormány elé kerül, és megkezdődik az abban foglaltak megvalósítása.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Akadémia utcában egy elektromos autók töltésére alkalmas töltőoszlopnál tartotta a Jedlik Ányos Terv elkészültét bejelentő sajtótájékoztatóját. A helyszínre stílszerűen egy villanyautóval érkezett, s elárulta: úgy véli, minden lehetőség megvan arra, hogy az elektromobilitás versenyképes ágazattá váljon Magyarországon, és e téren az unióban is helyzeti előnye legyen az országnak.
A várakozások szerint 2050-re az újonnan értékesített autók 70 százaléka elektromos, illetve hibrid lesz - árulta el a miniszter. Fontos gazdasági érdeknek nevezte, hogy Magyarország részese legyen ennek a fejlődésnek, amelynek az ipari termelésből jelentős aránnyal részesedő magyar járműipar lehet az alapja. Varga Mihály kiemelte: az e-mobilitás széleskörű elterjesztéséhez Magyarországon a kutatás-fejlesztési háttér is rendelkezésre áll. A Jedlik Ányos Terv azt szolgálja, hogy az unió első átfogó, koherens stratégiai dokumentuma legyen, amelyre egy e-mobilitást szolgáló fejlesztési program épülhet.
Varga Mihály is egyetért azzal, hogy először az ösztönző szabályozási környezetet kell létrehozni. De ennél is fontosabbnak tartja, hogy a magyar emberek is érdekeltek legyek az elektromos járművek használatában. Ezért töltőállomásokra, kedvezményekre, és versenyképes árakra van szükség. Hozzátette, komplex terv kerül a kormány elé, ami tartalmazza mindazokat direkt és indirekt ösztönzőket, szabályozási feladatokat, amelyek az elektromos közlekedés széleskörű elterjesztéséhez szükségesek Magyarországon.
Hirdetés
Varga Mihály külön is felhívta a figyelmet arra, hogy most először kerül be a magyar jogrendszerbe a környezetbarát jármű fogalma. A gyakorlatban ez a zöld rendszám bevezetését jelenti. Ez azonban a hagyományos hibridekre vélhetően nem, csak a konnektorból tölthető autókra fog felkerülni. Kifejtette, az elektromos járművekkel közlekedők számára kedvezmények is lesznek. Így például engedélyezik nekik a buszsávok használatát, útdíj és parkolási kedvezményeket kapnak, illetve kidolgoznak olyan adókedvezményeket is, amelyeket az elektromos járművek tulajdonosai vehetnek igénybe. A villanyautók (négyes összehasonlító-tesztünk itt) az ösztönzőkkel vélhetően hazánkban is mind több vásárlóst fognak majd meggyőzni.
A Jedlik Ányos Tervhez kapcsolódva várhatóan szeptember végéig alkotják meg azokat a jogszabályokat, amelyek az elektromobilitáshoz kapcsolódó útburkolati jelek és jelzőtáblák bevezetéséhez szükségesek. Emellett várhatóan ugyancsak szeptember végéig fejezik be a zöld rendszámok bevezetéséhez szükséges jogalkotói munkát. November 30-ig pedig előreláthatólag elkészülnek a lehetséges kedvezményeket rögzítő jogszabálytervezetek is. Utána ismerhetjük majd meg, hogy pontosan mikortól, pontosan milyen kedvezményeket kapnak a környezetet a többinél (helyi szinten) kevésbé terhelő villanyautók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 17:02
    Permalink

    De fújom takonypóc. Te viszont csak szívsz és nem csak ezen a területen. Húzzál vissza a garázsba és fényezd ki a mosogatóvizet aztán szól a nagyinak hogy lőjje fel a pizsidet.

  • 2017.10.28. at 17:02
    Permalink

    Fantasztikus hogy végre elkészült ez a luca székének is beillő terv, amit be is jelentettek, de a konkrétumok jórészét most sem lehet tudni csak hónapok múlva, esetleg. Még jó hogy elkészült a nagy terv, nem is tudom elképzelni mi lenne ha még el sem készült volna.

    Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a buszsávok használatának engedélyezése atomhülyeség és óriási nagy öngól is egyben. A terv többi része lehet jó is és lehet teljesen nevetséges is, ez a részletektől függ, azokat meg hiába készült el a nagy terv, nem lehet tudni. Ez az egész annyira tipikus dilettáns-fityiszes hangulatú, hogy nincs jó érzésem vele kapcsolatban. De ne legyen jó a megérzésem.

  • 2017.10.28. at 17:02
    Permalink

    Aha..persze….Itthon ez is úgy fog müxeni hogy….Mindent Magyarosítanak….(körülményes+drága)Mint minden más ….Zseb-mutyi és kamúúúúúúúúúúú…..

  • 2017.10.28. at 17:02
    Permalink

    Kocsimosó garázsmesterként mennyi adót fizetsz?
    Vagy inkább kérdezzük meg a “nagyfőnök” holidayt? Ő biztos nagyon ott van a gáton.
    Szerencséd, hogy a hülyeség után nem kell adót fizetni, mert akkor nagyon rácsesznél, az imádott dilettáns kormányod tagjaival együtt. 🙂

  • 2017.10.28. at 17:02
    Permalink

    Egyáltalán nem eretnekség a véleményed, csak a dolog közel nem ilyen egyszerű. Attól, hogy az öreg autókat nem engedik be (amiknek az általános műszaki színvonala egyébként a beléptetéskor sokkal jobb, mint az azonos korú, ám már régebben Magyarországon futó társaiké, szóval attól, hogy azokat letiltják, nem lesz nagyobb vásárlóereje a modern, környezetkímélőbb járműveknek.

    Az adósúlyosbítás sem eretnekség, mert különösen a fuvarozás-szállítás területen sok az ócska sz…r. De ebből aztán lenne itt is olyan hörgés, mert a magyar ember, köszönhetően a prolinak szocializált millióknak egy dologtól fél, mint ördög a tömjénfüsttől, ez pedig az adófizetés. Komoly összegben fogadnék, hogy az itt firkálók többsége is potenciális adócsaló.

  • 2017.10.28. at 17:02
    Permalink

    Szép dolog, ha nem csak zöldremosós “szavazzránk, környezetbarátak vagyunk” PR kampány lesz belőle akkor pláne (bár szerintem az lesz). Ugyanakkor kicsit álszent dolognak is tartom, mert eközben vígan engedték, hogy Európa autótemetőjévé váljunk – igaz ugyan, hogy sokan cserélték Ladájukat vagy Trabantjukat külföldről behozott modernebb autóra, de mivel az emmissziós normákra és környezetvédelmi határértékre nem figyelt senki (ahogy lement a benzinár meg még annyira sem), ezért a behozott járgányok között is legalább annyi füstgenerátor akad. A személy- és teherfuvarozó ágazat meg még az szgk. járműparknál is inkább tele van rendszerváltás előtti járgányokkal és az egyénileg vagy tömegesen “megmókolt” vasakkal. Illik támogatni a villanyautózást is, megannyi más alternatív hajtással eggyütt – ezzel nehéz vitára kelni, de ha valóban tenni akarnának valamit a környezetbarát mobilitásért, akkor az EURO6-ot kéne nyomatni és átállni a környezetvédelmi besoroláson és/vagy CO2 kibocsotáson alapuló, mostaninál keményebb adózásra, hogy ne a németből behozott 25 éves kétes műszaki állapotú autó legyen a tutivétel. Persze ezzel legalább annyi népszerűséget és szavazót vesztenének, mint ahányan engem eretneknek tartanak ezen véleményem miatt, így ez aligha fog megvalósulni.

Vélemény, hozzászólás?