Már itthon is előrendelhető a Kia új villanyautója, az EV6

Az első 50 magyarországi EV6 - igen kreatívan - 50.000 forint előlegért foglalható le

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már nem csak nyugat-európai, hanem magyar vásárlók is bejelentkezhetnek az új Kia EV6-ra, amihez mindössze 50.000 forint visszatéríthető előlegre van szükség! Szeptemberben kezdik meg a kiszállítást nyugatabbra, hozzánk egy hónappal később érkezik.

"Az új modellt fogadó rendkívüli érdeklődés miatt az csak korlátozott darabszámban lesz elérhető 2021-ben, így, ha szeretnél az első Kia EV6 tulajdonosok között lenni Magyarországon, akkor foglald le az első 50 gyártáshely egyikét még ma!" - ordít ránk a Kia hivatalos oldalának felszólítása, Won-Jeong Jeong, a Kia Europe elnöke pedig a következőt nyilatkozta az előrendelésről: “Arra számítunk, hogy a Kia első, eredendően elektromos hajtásra tervezett modellje különösen népszerű lesz az európai piacokon. Az EV6 igazi, kompromisszumok nélküli villanyautó, hosszú hatótávval, ultragyors töltési képességgel és tágas, kényelmes utastérrel. A korai előfoglalás lehetőségének bevezetésével fő célunk, hogy segítsük vásárlóinkat elektromos autózással kapcsolatos terveik kialakításában és azok megvalósításában.”
Hirdetés
Az előregisztrálók az elsők között jutnak hozzá az autóval kapcsolatos friss információhoz és az elsők közt köthetnek szerződést, így a hazai első EV6-ok tulajdonosai is az előregisztrálók közül kerülnek majd ki. A különleges, kellőképp erős, 800V-os ultragyors töltésre is alkalmas, tisztán elektromos hajtású Kia EV6 mindössze 50.000 forinttal előregisztrálható, ráadásul ez az összeg vásárlás esetén beleszámít az autó árába, elállás esetén pedig teljes egészében visszajár.

Előregisztrálni a Kia weboldalán keresztül tudtok!

Az előregisztrációt követően az oldalon kiválasztott Kia márkakereskedő felveszi a kapcsolatot az érdeklődővel, az EV6 ugyanis kétféle akkumulátorcsomaggal, hátsó- valamint összkerékhajtással, valamint többféle teljesítménnyel és felszereltséggel választható, amit egyeztetni kell. Az egyeztetés után a leendő vásárlók online tekinthetik meg az általuk konfigurált autót, sőt, a GT és a GT-line kivitelekhez virtuális valóság alapú szolgáltatások is elérhetők lesznek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?