Már majdnem kész a modern Alpine

A Renault designért felelős elnökhelyettese fellibbentett pár részletet a készülő Alpine-ról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A korábbi hírekkel ellentétben jól halad a fejlesztés, és 2016-ban bemutatkozhat a legendás Renault technikájú Alpine sportkocsi szellemi utódja. A Renault viszont nem saját néven, hanem önálló Alpine márkaként fogja forgalmazni.


Korábban arról írtunk, hogy csúszik a bemutatója, és az autót fejlesztő brit Caterham, valamint a Renault kicsit összerúgta a port. Az incidens oka, hogy a fejlesztésben résztvevő kis cég szinte készre fejlesztett projektjét a Renault megmutatta a potenciális vevőknek, és az nem aratott osztatlan sikert. Akkor azt írtuk, hogy teljesen átrajzolják a külsejét, de Laurens van den Acker most azt nyilatkozta, hogy a fejlesztés már az utolsó stádiumába léphet, mivel megvan az autó végleges formája.
Hirdetés

Ezzel lényegében megcáfolta a korábbi híresztelést, és talán ugyanennyire érdekes, amit a sportkocsi pozicionálásáról mondott. A Renault designért felelős elnökhelyettese utalt arra, hogy az autó nem Renault Alpine lesz, hanem önálló márkanévként fogják újra használni az egykoron független gyártó nevét. Ezzel viszont kútba esne az a törekvés, hogy az Alpine modellel közvetlenül erősítsék a Renault sportos imidzsét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?