Már MOL Limóval is mehetünk a reptérre

Konkurenciát kapnak a reptéri taxisok, MOL Limóval is mehetünk már Ferihegyre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megvalósult a régóta várt szolgáltatás: közösségi autóval, a MOL Limóval is elérhetővé vált a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.

Bár a MOL Limo tavaly a korábban indult és teljes mértékben elektromos autókat kínáló GreenGo autómegosztóhoz hasonlóan Budapest belső kerületeiben startolt, már akkor kijelentették, hogy céljuk az, hogy a vecsési Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is elérhető legyen közösségi autóval, sőt, 2020-ra, azaz jövőre már Budapest közigazgatási határáig kívánják kiterjeszteni szolgáltatási területüket.
Hirdetés

A Volkswagen up! és e-up! modellekkel indító MOL Limo már tavaly ősszel bővítette a flottáját a kecskeméti gyártású Mercedes-Benz A-osztály modellekkel, most pedig újabb mérföldkő, hogy általuk

a Liszt Ferenc reptér előbb vált elérhetővé közösségi autóval, mint kötött pályás közlekedési eszközzel.

Állítólag június elejétől használható már MOL Limo a reptéren is, ám a telefonos alkalmazásban egyelőre nem látható elérhető autó a repülőtérnél, miként ott egyelőre még a területet sem húzták ki a reptérig. Ha viszont személyesen kimegyünk, a reptér közelében már jól látható táblák jelzik az "Autómegosztás" parkolóját, ami a terminálépülettől 10-15 perces sétatávra, a Holiday Parking területén kapott helyet, s úgy tűnik, töltőpontot is kiépítenek oda, legalábbis erre utalnak a földből kiálló vaskos vezetékek. A MOL Limo szabvány percdíján túl a reptéri szolgáltatás 1990 forint többlet díjat jelent a normál percdíjon felül, a városban felvett autók a hagyományos módon zárhatók le, illetve vehetők fel a kijelölt reptéri parkolóban, a reptéri transzfer így jóval olcsóbb lehet, mint taxival, már amennyiben nem kerülünk túl nagy dugóba. A MOL a Limo flottájának mind jelentősebb részét ígéri továbbá elektromosra cserélni, ami igen fontos lépés annak tükrében, hogy az elmúlt bő egy évben a több mint 45 ezer felhasználó több mint 5 millió kilométert tett meg az autómegosztó autóival.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?