Már nem csak olcsó, trendi is a Hyundai i10

Itt a legújabb, legkisebb, legolcsóbb Hyundai, az új i10, és még egészen vagány is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csupán 2,5 millió forint alatti bázisárával, de alap- és opciós ellátmányával, csinos karosszériájával, valamint gusztusos utasterével is csábít az új Hyundai i10.

Már láthattuk a Frankfurti Autószalonon az új, második generációs Hyundai i10-est, a múlt héten pedig hazai árát is megtudhattuk, most pedig még alaposabban megismerhettük.
Az i10 a 2 499 000 forintos bázisárával és főként 150 000 forintos (a mintegy egyéves kvótát jelentő) készleten lévő példányokra érvényes bevezetési kedvezményével az egyik legolcsóbb miniautó. Azonban a lényeg nem ez, a Hyundai már nem elsősorban árával kíván hódítani, hanem csábító, teljes egészében vonzó autókat kíván kínálni korrekt áron.
E szemléletnek megfelelő az új i10 is. Az Atos utódjaként 2007-ben érkezett (több mint 450 ezer példányban elkelt) első i10 is alaposan megdobta a Hyundai eladásait a miniautók szegmensében (nem nálunk - ahol az elmúlt két évben nem is forgalmazták, hanem Európában), s az újdonságtól még jobb számokat remélnek a gyáriak. Itthonról nézve hihetetlen, hogy 2010-ben Európában az i10 volt a legnagyobb számban eladott Hyundai, s még tavaly is a negyedik helyet érte el, pedig így igaz. Európában másként fest a miniautók piaca, mint itthon. Ott annak részesedése a teljes piacból 9,8 százalékos (szemben a hazai 3,8 százalékkal). A Hyundai pedig már az előző i10-zel is erős volt az európai miniautó-piacon, 5,6 százalékát tudhatta magáénak, amivel jóval erősebb volt általános, 3,5 százalékos piaci részesedésénél. Bár sokak nem is ismerik a modellt, én egészen jókat autóztam vele, például három gyerekkel és gyereküléssel is, vagy párommal kettesben síelni (tetőcsomagtartó) nélkül is voltam vele, és kis, takarékos benzinmotorjaival, darálós hangú, de kifejezetten aszkéta dízelével teljesen jól használható gép volt.
Hyundai i10 - méretek
Hosszúság x szélesség x magasság 3665 x 1660 x 1500 mm
Tengelytáv 2385 mm
Csomagtér 252-1046 liter
Most pedig itt az eddiginél csinosabb, modernebb, 80 mm-rel hosszabb (3665 mm-es), 65 mm-rel szélesebb (1665 mm) és 40 mm-rel szerényebb (1500 mm) magasságú második generációs i10. Nagyobb első lábtérrel, elöl-hátul méretesebb válltérrel, a korábbinál merevebb és jobb zajszigetelésű karosszériával. A korábbinál több mint 10 százalékkal nagyobb, 252 literes csomagtere még akár az egy kategóriával nagyobb kisautóknál is jó ajánlat lenne, itt pedig egyenesen óriási, támladöntéssel 1046 literesre bővíthető.
Már a helykínálat is mutatja, hogy az i10 valóban nem kompromisszumos modell, amit csupán ára miatt lenne érdemes választani, de igazából az utastér berendezése teszi egy valóban egészen vidám és már-már prémiumos hangulatú miniautóvá. A Life, Comfort, illetve többféle Premium felszereltséggel is rendelhető i10 már alapáron, a Life szint esetén is kéttónusú (fekete/bézs) kárpitozást kap, abból sem hiányzik az ESP, a guminyomás-szenzor és a 6 légzsákos utasvédelem (mellyel 4 - mai - Euro NCAP csillagot céloznak a gyáriak). Van benne továbbá (és egyebek mellett) központi zár, magasságszabályzás a sofőrüléshez, osztott hátsó üléshajtás és fedélzeti számítógép is.
Felárért klíma 150 000, az ötfokozatú kézi helyett négysebességes automata váltó 300 000 forintért kérhető az alapszinten is. A 200 000 forintos Comfort ellátmány elektromosan állítható, fűthető visszapillantókat, azok és a külső kilincsek fényezését, az ülésbetétekkel azonos árnyalatú műszerfal-berakásokat, (elöl-hátul) elektromos ablakokat, távirányítós, behajtható kulcsos központi zárat, gyári riasztórendszert, légkondit, valamint MP3-olvasós, USB-csatlakozós, nagykijelzős hifit ad. Ehhez 75 000 forintért kérhető sebességhatárolós tempomat, 65 000-ért tolatóradar, 175 000-ért a szegmensben unikumnak számító intelligens, zsebben hordható kulcs (és gombos motorindítás). Az előbbi összegért elektromosan nyitható napfénytető is elérhető. A metálfényezés felára a nem túl nagy karosszériára 113 000 Ft, szükségpótkerék 25 000, 14 colos alufelni 95 00 forintért rendelhető.
Hirdetés
Hyundai i10 - műszaki adatok
1.0i 1.25i
Motor benzines benzines
Hengerűrtartalom [cm3] 998 1248
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 (automata/4) kézi/5 (automata/4)
Teljesítmény [LE (1/min)] 66 (5500) 87 (6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 95 (3500) 120 (4000)
Gyorsulás 0-100 km/h 14,9 (16,8) 12,3 (13,8)
Végsebesség [km/h] 155 (145) 171 (163)
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 6,0/4,0/4,7 (7,5/5,0/6,0) 6,5/4,1/4,9 (8,0/5,1/6,2)
CO2-kibocsátás [g/km] 108 (137) 114 (142)
Zárójelben az automata váltós értékek
Van egy extra, a 135 000 forintos stop-start rendszer, ami csakis a háromhengeres 1,0 literes (66 LE, 95 Nm) alapmotorhoz választható. Ugyanaz, mármint az 1,0 literes benzines jövő év első felétől gyárilag LPG-üzemmel is kapható lesz. Akinek pedig fontosabb a teljesítmény és a menetdinamika, mint a fogyasztás, az kérheti az i20-ból már ismert 1,25 literes (87 LE, 120 Nm) négyhengerest is. Versenyautós tulajdonságokat úgy se várjunk, de ez egy miniautó; műszaki adatok táblázatunkban! Automata váltó mindkét motorhoz választható. A márkától megszokott 5 év kilométer-korlátozás nélküli 5 év garancia, valamint az 5 éves assistance és az évenkénti ingyenes átvizsgálás pedig immár a második generációjával már nem Indiából, hanem az újjáépített, növelt kapacitású törökországi Hyundai-gyárból érkező i10-hez is alapáras.
Aki prémiumos ellátmányt áhít, az 95 000 forintért kérhet első ülés- és kormánykerékfűtést soroló „téli csomagot”, 75 000-ért Bluetooth-kihangosítós, multifunkciós kormánykerekes, hátsó hangszórós „kommunikációs csomagot”, 200-300 ezer forintos árakon pedig négyféle „prémium csomag” is elérhető. Utóbbiak egyebek mellett a nem kellő követési távolságra, azaz ráfutásos baleset veszélyére figyelmeztetéssel, fémes borítású kilincsekkel, LED-menetfénnyel, statikus kanyarfényszóróval, automata légkondicionálóval, 14 helyett 15 colos alufelnivel. Ha valaki még az utóbbi (prémium) csomagokat is tetőzné, 95 000 forintért vörös színű műbőr üléshuzatot is kérhet 95 000 forintért.
Hyundai i10 - árak (Ft)
Life Comfort
Listaár
1.0i 2 499 000 2 849 000
1.25i 2 699 000 3 049 000
Akciós ár
1.0i 2 349 000 2 699 000
1.25i 2 549 000 2 899 000
Az i10 ajánlata a statikus bemutató alapján jónak tűnik. Ilyen szinten felszerelt, illetve felszerelhető kisautó ennyi pénzért, ilyen garanciával nincs másik a piacon. Hamarosan majd próbára is tesszük, hogy valóban olyan ütős-e, mint amilyennek tűnik. Komoly mértékben persze semmiképp sem fogja tudni megdobni a Hyundai eladásait, itthon ez a szegmens sajnos minimális kereslettel bír, persze az i10 még ezen is javíthat, van sansz arra, hogy a kisautók vevőiből is szipkázni tudjon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 15:58
    Permalink

    Frappáns kisautó. Biztos hogy van a volán mögött a vezető számára akkora komfortérzet, mint kategória társainál, vagy még inkább több, de még a Loganhoz viszonyítva is, még ha az a B szegmensben játszik akkor is. Attól függ mire veszi a tulaj. Ha csak egy két személy utazik vele, bőven elég az I 10 1.25-ös motorral, ha 4-5 fős családnak kell, akkor inkább a Logan.

  • 2017.10.29. at 15:58
    Permalink

    Nekem német gyártású autóm van, ami nem új. 3 éve van nálam ,meg vagyok elégedve vele ,nem cserélném le egy ugyanilyen korú keletivel . Ha lenne pénzem újra ,akkor is maradnék a német márkáknál.

  • 2017.10.29. at 15:58
    Permalink

    Én semmiképp nem hasonlítanám a Dacia Logan-hoz.
    Nem is egy kategória. Ez az A, a Dacia pedig a B szegmensben versenyez.
    A Dacia sokkal fapadosabb, ott a “minél jobban spórolni”, az alapelv.
    Azért megnézném, hogy hol kapsz Logant DLR-el, 6 légzsákkal és digit. klímával.
    A fűthető kormányt, tolatóradart már nem is említem.

    A Hyundai az új i sorozattal, elindult a minőségi termékek felé, és az i10-nek jó esélye van vevőket csábítani a Citroen C1, Fiat Panda, Opel Aliga, Suzuko Splash, Toyota iQ körből.
    (Szerintem ezek mind bénábbak, magasabb áron).

    Külföldön is inkább második autó (a nagylánynak, az asszonynak) a városban szaladgálni.
    Magyarországon azért nem megy, mert itthon az első autó is luxus, főleg ha új.

  • 2017.10.29. at 15:58
    Permalink

    Minden garanciális javítás ingyenes (alkatrész és munkadíj).
    Vannak viszont kivételek, a kopó, elhasználódó alkatrészek pl: kiégett izzó, fékbetétek, féktárcsa,
    lengéscsillapító.

  • 2017.10.29. at 15:58
    Permalink

    Tévedésben vagy. Garanciális javításért semmit nem kell fizetni, 5 évig. Egyetlen kritérium van, rendesen szervizeltetni. Én még három év garival vettem az enyémet, 250 ezer Km volt benne 3 évesen. Minden garanciális hibát (nem sok volt), ingyen javítottak.

  • 2017.10.29. at 15:58
    Permalink

    A mi 2000 eurós fizetésekhez viszonyítva mi az nekünk , igaz? Én majdnem 8300 eurót bíztos nem perkálnék érte. Az öt év garancia arról szól ,hogy alkatrészért ám nem kell fizetni , de a munkadíjért azért igen . A képviselet jól megkéri az árát.

  • 2017.10.29. at 15:58
    Permalink

    Drága , egyet értek. Eleggé gyenge minősegü anyagok vannak benne. Annyi ,hogy szinezettek. Ennyi pénzért ,akkor már jó a Logen is . Egyáltalán nem mondhatám azt ,hogy Dacia rajongó lennék de ha egyszer nem nyujt sokkal többet.

Vélemény, hozzászólás?