Már nyilvánosak a BMW i4 magyarországi árai

Hazánkban is rendelhető az új, elektromos 4-es BMW: megtudtuk, hogy mennyiért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az i4 nem egy SUV, formaterve és stílusa lehetőséget adott a BMW-nek arra, hogy egy valóban dinamikus, sportos elektromos autót gyártsanak. A magyarországi forgalmazás megkezdődött, már az árak is megvannak, mutatjuk, hogy mennyi az annyi.

Már Magyarországon is elérhető a BMW i4, amire a bajor prémiumgyártó az első, kifejezetten a menetdinamika szempontjai szerint fejlesztett zéró emissziójú modelljeként hivatkozik. A modell egyébként egy négyajtós Gran Coupé, amely a tágasságot, sportosságot és praktikumot hivatott egyesíteni a kiemelkedő elektromos hatótávval.
Hirdetés
Ehhez igazodva az alapváltozat is 340 lóerős maximális teljesítményre képes, ez a verzió csak a hátsó kerekeket hajtja – a WLTP mérései szerint egyetlen feltöltéssel akár 590 kilométeres hatótávval. Ezen felül egy M változat is elérhető lesz, ami mindkét tengelyre kapott motort, összteljesítménye így 544 lóerő, 510 km WLTP szerinti hatótávval. Az elektromos kupé gyengébbik változata bruttó 19 690 000 Ft-tól érhető el a hazai kereskedésekben, az M-es i4 pedig bruttó 23 970 000 forinttól vihető haza.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?