Már sorakoznak az új Jimny első példányai

Csatasorba állították az új Jimny-ket, hamarosan itt a bemutató!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan még nem mutatták meg a Suzuki Jimny új generációját, ám ahogy az a Swiftnél is volt, ezt is jóval előre láthattuk a levédetési grafikákon, most pedig a gyár udvarán fotózták.


Lebukott már párszor az álcázott tesztautó, de a formaterv levédetéséhez szükséges grafikákat sem őrizték túl biztos helyen. Az új Jimnyről is nagyjából már minden kiderült, így a külső már nem lehet meglepetés. A korábbinál jóval nyersebb, szögletesebb fazont kapott, G Mercisen egyszerű, de hatásos, valamint Lada Nivásan csak háromajtós. Az új japán doboz alatt viszont hagyományos technika dolgozik, a gyár udvarán fotózott kocsik vélhetően mind a japán piacra szánt első példányok a kei car kategóriának megfelelően 660 köbcentis motorokkal.
Hirdetés

Az európai piacra szánt modelleket kicsit később kezdik el gyártani, azokba már a nálunk a többi modellben megismert 1,2 literes szívó és az 1,0 literes turbós benzinmotor kerül. A Jimny belseje sem maradt túl sokáig rejtve, itt is szintén szögletes és egyenes vonalak uralják a terepet. A két körműszert egy-egy négyzet alakú keretbe foglalták, az egyszerű középkonzolon pedig érintőképernyős fejegységet is kapunk. Hiányzik a hagyományos terepváltó karja, mostantól gombokkal változtathatjuk a hajtás képletét, ami az alap hátsókerékhajtás mellett összkerékhajtást is fog adni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?