Máris frissül a Toyota Supra

Az erősebb csúcsmotor mellett egy limitált szériával is gazdagodik a Toyota GR Supra

Tizenhét évnyi várakozás után végre-valahára visszatért a Toyota Supra, ami máris megkapta az első frissítését, pedig még csak az első évében jár a típus. Lássuk, milyen újdonságokkal készülnek a japánok.

A Toyotának esze ágában sincs hagyni, hogy hosszabb eseménytelen időszakok akadjanak a GR Supra életében. A típus visszatérése után nem is kellett sok idő, máris új erőforrásról szóltak a hírek, a hathengeres motor mellé egy négyhengeres kétliteres érkezik hamarosan, amivel nem csak könnyebb, de olcsóbb is lesz a japánok sportkocsija. Az alapmotor is kellemes menetteljesítményeket ígér, ám akinek minden lóerő számít, annak érdemes nyárig várni, ugyanis ekkor kerül a szalonokba a frissített GR Supra. A modell átfélsülésének keretében találtak még néhány lóerőt a hathengeres motor mélyén, így az eddigi 340 lóerő helyett 387 lesz a háromliteres motor teljesítménye, a nyomaték terén viszont minimális lesz a változás: a korábbi 495 newtonméteres érték 499-re emelkedik. A kizárólag nyolcfokozatú automataváltóval elérhető modell fürgébb gyorsulást is ígér, az amerikai szabvány szerinti 60 mérföld (96 km/h) eléréséhez 3,9 másodperce van szüksége a GR Suprának, ami két tized szekundummal kisebb érték a korábbinál. A motor mellett új lengéscsillapítókat is kapott a sportkocsi, a rugótornyok pedig plusz alumínium merevítéssel lettek gazdagabbak. Az utastérben eddig 6,5 colos infotainment kijelzőn futott többek között a navigáció, a frissítés keretében viszont 8,8 col átmérőjűre nő a központi képernyő.
Hirdetés
A 2021-es modellévű GR Supra egy limitált kiadással is gazdagabb lesz, az A91 néven futó speciális szériából csupán 1000 példány készül. A fekete és kék színben elérhető modell esetében az utóbbi árnyalatot csak az A91 tudhatja magánénak, kívülről a C-oszlopon futó csíkokról és a fekete felnikről ismerhető fel a limitált kiadás. A bent ülők sem feledkezhetnek meg arról, hogy egy különleges modellben foglalnak helyet, a kabinban Alcantara-betétes, kék cérnával varrt ülések hívják fel a figyelmet a limitált kiadásra.
A legizgalmasabb Toyota frissített kiadása nyáron kerülhet a kereskedésekbe, a mostani 21,2 millió forintos alapár nem valószínű, hogy érdemben változni fog.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?