Másfélszeresére nő az útfelújításokra szánt pénz

400 milliárd forint jut útfelújításra a következő 5 évben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jelentősen emelkedik az elkövetkező években közútfejlesztésre fordítható összeg. Reméljük, ennek látszatja is lesz.


Öt év alatt 400 milliárd forintot fordíthat útfenntartásra és üzemeltetésre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Tasó László a 4-es számú főút debreceni bevezető szakaszán elkezdett felújítási munkák helyszínén tartott tájékoztatón elmondta:

a közútfenntartó a jövő évi költségvetésben 13 milliárd forinttal többet kap útkarbantartásra, és az eddigi évi 60 milliárdos forrást öt év alatt évi 98 milliárdra növelik.

Hirdetés
A kormány világossá tette, hogy kiemelt fontosságú az utak építése és karbantartása, ennek megfelelően 69,3 milliárd forintos keretből megkezdődött 414 kilométer főút és 119 kilométer mellékút komplex felújítási programja - jelezte Tasó László.
Jövőre további 100 milliárd forintos fejlesztési csomagot állítanak össze, de elképzelhető, hogy ebből akár már az idén is elkezdődhetnek útfelújítások - tette hozzá az államtitkár megjegyezve, hogy a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból 390 kilométer út újul meg Magyarországon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:13
    Permalink

    Normálisan meg kéne csinálni az utakat nem csak toldozni-foldozni hanem normális alappal újra csinálni. Nem csak a kopóréteget újrahúzni. Lassabb lenne de nem kéne minden évben eljátszani ugyanazokat a köröket.

  • 2017.10.28. at 05:13
    Permalink

    már, ha most ráköltötték volna is késő lenne. kretének ezek…a szöveg van, meg ganéj út. nem baj, a holdudvar általában jól gazdagodik minden oldalon az a lényeg.

  • 2017.10.28. at 05:13
    Permalink

    Mindannyian tudjuk, mert tudnunk kell, hogy szándékosan csinálják az utakat gyengére, hogy minnél hamarabb jöjjön el a felújítás ideje (és zsebbe a következő megrendelés ‘díja’)! Ez is a mutyiország egyik puzzle szeletkéje!

    Azonban nézdd még a főváros egyik legszélesebb útját a Róbert Károlyt (érted, a királyról elnevezett út) és milyen?, mint a f°s, fodrozódik az úthibától keresztben-kasul és b@sznak megjavítani évtizedek óta! Pedig ott volt nemrég a villamos pálya felújítás, lezártak minden sávot, amit csak lehetett, de ‘elfelejtették’ az útpályát egyúttal és logikusan újraaszfaltozni, de még csak a ketyetlen hullámokat, bordákat megszüntetni vagy ‘felújítani’ is! Miről beszélünk itt?!

Vélemény, hozzászólás?