Massa megy, Kubica jön a Ferrarihoz

Kubica már a Ferrarié?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Akár már jövőre Ferrari-versenyző lehet Robert Kubica, ha igazak a kivásárlásáról szóló pletykák, Massa pedig mehet a Ferrari-ügyfél Sauberhez.

Bár a versenyzőpiac meglehetősen elcsendesedett, lévén az összes top csapatnak megvan a jövő évi pilótája, egyedül a Renault-nál kérdéses még Petrov helye, újabb fordulatot vett a dolog.
A Ferrari már régen szemet vetett Robert Kubicára, és ha az olasz istálló követi azon hagyományait, mely szerint akár másfél évvel korábban is megkötik versenyzőikkel a szerződést, ahogyan annak idején Kimi Räikkönennel és Fernando Alonsóval is tették, akkor hihető az a pletyka, hogy Kubicát már leszerződtették 2013-ra. Azonban a Ferrarinál az is hagyomány, ha valaki nem elég gyors, akkor azt kiteszik a csapatból, még akkor is, ha a lelépésért annyit kell neki fizetni, mint amennyiért a helyére szerződtetik a másik versenyzőt.
Ez történt Kimi Räikkönennel, akinek szerződése volt az idei évre, de a Ferrari kész volt annyit pénzért kivásárolni őt a szerződésből, amivel a legjobban kereső idei Formula–1-es versenyző lett, annak ellenére, hogy nem is a Formula–1-ben versenyez.

A hírek szerint hasonló helyzet vár Felipe Massára is, aki az idén rendre alulmaradt Fernando Alonsóval szemben és bár 2008-ban csak egy hajszál választotta el a világbajnoki címtől, tavalyi balesete után nem tudta az eredményeket úgy hozni, ahogyan a csapat azt elvárná.
Ezért merült fel a lehetőség, hogy Massát kivásárolják jövő évi szerződéséből és visszaültessék a Ferrari motorokat használó Sauberbe. Ez esetben megnyílna az út Kubica előtt.
Ehhez persze egy részről kell Massa belegyezése, aki mindig is nagyon lojális volt a Ferrarihoz és Kubicát is el kellene engednie a Renault-nak, amelyhez szerződés köti jövőre.
A hírek szerint a Renault hajlandó lenne elengedni a lengyel versenyzőt, ha ez némi pénzzel járna, hiszen a GenII tulajdonában lévő csapat már évközben is nagyon rosszul állt anyagilag és egy kis pénzügyi injekció sokan lendíthetne rajtuk.
Kérdés persze, hogy akkor ki lesz a Renault elsőszámú versenyzője (Nick Heidfeld? Adrian Sutil?). És hogy Massa mennyire hajlandó egy nem túl versenyképes Sauberben versenyezni. Netán ő ülne a Renault volánja mögé?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?