Mától Magyarországon is gyártanak villanyautót

Hazánk történetében először Kecskeméten készül teljesen elektromos autó: az új Mercedes-Benz EQB

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Természetesen SUV lett az első magyar villanyautó, a Mercedes-Benz EQB gyártását a márka által nagyra tartott "kecskeméti szellemben" végzik.

Ilyen se volt még: sorozatgyártásba kerül egy villanyautó Magyarország területén. A Mercedes-Benz vetett elsőként bizalmat hazánkba ilyen téren, az új EQB gyártásának Kecskemétre helyezése jelzésértékű, hogy a központ elkötelezett a gyár jövőjével kapcsolatban. Érzik a lépés jelentőségének súlyát a fontos emberek is, a gyártás indítását beharangozó ünnepségre eljött Jörg Burzer, a Mercedes-Benz AG igazgatósági tagja, Johannes Haindl, Németország magyarországi nagykövete, és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.
Hirdetés
A két politikus, mint ahogy azt a politikusok jó esetben szokták, hazájuk érdemeit emelte ki az eseménnyel kapcsolatban: „Az EQB is bizonyítja Magyarország eredményeit, és ezúton szeretném megköszönni a Mercedes-Benz gyár csapatának, hogy a kecskeméti gyár működését sikertörténetté tették. Ami ezeken a gyártósorokon történik, az Kecskemét és Magyarország közös sikere” - nyilatkozta Szijjártó Péter, míg Johannes Haindl így fogalmazott: „A német autóipar számára fontos helyszín Magyarország, ahol munkahelyeket hoz létre, serkenti a gazdasági növekedést és ezáltal gondoskodik a jólét megteremtéséről. Az új gyártósorral, amelyen a tisztán elektromos SUV-k készülnek, a Mercedes-Benz hozzájárul az autózás fenntartható és környezettudatos jövőjéhez. Sőt: a töltési infrastruktúra energiahálózatokkal való összekapcsolása révén az elektromobilitás fontos alkotóelemévé válik az energiarendszer átalakításának, nemcsak Magyarországon és Németországban, hanem egész Európában és világszerte egyaránt.” Christian Wolff, a kecskeméti gyár ügyvezető igazgatója pedig munkatársai érdemeit hangsúlyozta, elmondása szerint a kecskeméti dolgozók kiemelkedő munkamorálját csak "Spirit of Kecskemét", azaz Kecskemét szellemisége néven szokták emlegetni. A gyár rugalmas hozzáállása tette lehetővé, hogy a gyártósor villanyautóra való felkészítése rövid idő alatt megtörténjen, és hogy a munkatársak kellő gyorsasággal elsajátítsák az új modell készítéséhez szükséges ismereteket. Több mint 100 millió eurót fektetett be a Mercedes-Benz a kecskeméti létesítményébe, aminek része volt a gyártási folyamatok és az azt támogató rendszerek egységes, digitális ökoszisztémába való foglalása. Ez valós idejű adatokkal támogatja a termelést, illetve egységes felhasználói felületének köszönhetően optimalizálja is a gyár adatrögzítését és -feldolgozását. Felhúztak egy új karosszéria-gyártósort is 17 ezer négyzetméteren, sőt, jövőre teljesen szénsemleges lesz az egész gyár, melynek kulcsfontosságú eleme, hogy a felhasznált villamosenergia 100%-ban zöld forrásból származik majd. A modern létesítményben így környezetbarát módon készülhetnek a belsőégésű, konnektoros hibrid, illetve villanymotorral szerelt modellek, akár párhuzamosan is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.10.22. at 17:59
    Permalink

    „A német autóipar számára fontos helyszín Magyarország, ahol munkahelyeket hoz létre, serkenti a gazdasági növekedést és ezáltal gondoskodik a jólét megteremtéséről. ”
    BOCS, EZ GUSZTUSTALAN!!!

    • 2021.10.22. at 20:09
      Permalink

      Gusztustalan amikor valaki ennyire nem képes felfogni egyszerű dolgokat…
      Igen baxki a németek adtak munkát és piacot. Ja és még pénzt is.
      Aki ennyire egyszerű dolgokat nem képes felfogni az minek próbál kommentelni?

      • 2021.10.23. at 16:45
        Permalink

        Veled lehet értelmesen véleményt cserélni, vagy csak vulgáris szavakat dobálsz?
        A “B” verzió esetén hagyjuk. (mellesleg nem kell 2x leírni, elsőre is meg szoktam érteni)

        • 2021.10.23. at 15:59
          Permalink

          Figyelj rám, tahó!

          Belehalnál, ha egyszer nem a sz@r dőlne a pofádból?

          Értelmes kommentet még nem nagyon láttam tőled, csak személyeskedést és fikázódást.

          Fejtsd ki, proli, mi a baj az idézett mondattal? Kíváncsi vagyok mi zajlik abban a sötét bunkó fejedben.

          • 2021.10.23. at 16:41
            Permalink

            Kérlek!
            Csak a saját szavaidat olvasd el.
            Ahhoz is h.lye vagy intelligensen sértegess, csak trágárkodni tudsz.
            Párszor próbáltam már veled információként megosztani: 4-el ezelőtti autóm volt utoljára Suzuki, az sem 10-20 év hitelre.
            Végszóként: buta vagy, tele kissebrendűséggel, Suzukit istenítesz, és én vagyok a proli.
            Hagyj lógva “bro”!

  • 2021.10.23. at 20:48
    Permalink

    QQ!

    Te miről beszélsz, hogy jön ide a Suzuki ??

    Sejtettem eddig is, hogy egy szellemi fogyatékos, ostoba hülye proli vagy, de most kételyek nélkül bizonyítást nyer.

    Idéztél valamit, te ostoba fajankó!

    Fejtsd ki, hogy mi az idézett szöveggel a problémád és ne suzukizzál itt nekem te szerencsétlen hülye. Nem a Suzuki a cikk témája, ha nem vetted volna észre, te egybites szellemi toprongy.

    • 2021.10.23. at 21:23
      Permalink

      Hát nem elgurult megint a fránya gyógyszer!
      Megnyugszik a beteg!
      (Nézd meg a mai szutyuki vs mikrobusz találkozót! Na ez jusson eszedbe amikor vezeted!)

      • 2021.10.23. at 21:40
        Permalink

        :DDDDDDDDDDDDDDDD

        Nem nyilatkozol, te istenbarma ?

        De legalább látja mindenki, hogy milyen szánalmas egy bohóc vagy. xDDDDDDDDDD

        Teszek egy utolsó próbát, szájbarágósan, lemenve a te szellemi fogyatékos szintedre:

        qq
        2021.10.22. at 17:59
        Permalink
        „A német autóipar számára fontos helyszín Magyarország, ahol munkahelyeket hoz létre, serkenti a gazdasági növekedést és ezáltal gondoskodik a jólét megteremtéséről. ”
        BOCS, EZ GUSZTUSTALAN!!!”

        Miért írtad azt, hogy idézem: “Ez gusztustalan” – ordítva, mint egy fába szorult f@sz?

        Mesélj proli! :DDDDDDDDDDD
        Vagy inkább folytatod a szellemi fogyatékos tempót ? :)))))))))))

        • 2021.10.24. at 09:47
          Permalink

          Két kirobbantott vesztes háború után kik jöttek ki a legjobban?
          “Munkahelyet és piacot adnak.” Ezen 5 percig röhögtem, nullázd le aztán zsákmányold ki. Vajon egy kecskeméti szalagmunkás is 5-6 hónap alatt tudna megvenni egy legolcsóbb autót mint a német?
          Igen drága munkahelyek lesznek azok, jobb nem tudni mennyivel támogatják.
          Igen, véleményem szerint gusztustalan ilyen mondat olyantól aki Euromilliókat zsebel be.
          Ja, az értelmesebbje azonnal levágja ha szívatják!
          De valószínű most sem vágod!

          • 2021.10.24. at 16:39
            Permalink

            Van igazság abban amit írsz, de ettől még munkahelyeket hoztak az országba.

            Mi legyen, mit szeretnél?

            Küldjük haza őket?
            Nem mennének haza, átcuccolnának romániába vagy szerbiába és oda vinnék ezután a működő tőkét.

            Több előnye van, hogy itt vannak, mint annak lenne, hogy nincsenek.

            Minél több ilyen nagy cég, gyár kell az országba.

  • 2021.10.24. at 19:07
    Permalink

    Na ugye, nem csak trágárságokat lehet itt egymáshoz dobálni.
    Igen, kellene ipar és mezőgazdaság Magyarországra, Magyar!
    A másik kraut cég tereprendezés címén 2 négyzetkilóméterről!!! 2,4 millió!!! köbméter 50 aranykoronás fekete termőföldet mozgatott meg, biztos ami biztos hazáig!
    Ez akkora forgalmat generált hogy a régió tömegközlekedését ár kellett rendezni.
    Egyszer ott fogja hagyni azt a területet, azon többé semmi sem terem!

    • 2021.10.24. at 19:53
      Permalink

      Szerintem a kormány elég jól egyensúlyoz ilyen téren.

      Tudomásul kell venni, hogy az export és import a németekkel egyedül annyi, mint a németeket követő 4-5 országgal való kereskedelem együttvéve.

      Ha tetszik, hanem, ebből kell kihozni amit lehet.

      A magyar ipar és mezőgazdaság pedig újrateremtés alatt van.

      A balosok szétb. szták a magyar ipart és mezőgazdaságot, a Ner pedig újjáépíti.

        • 2021.10.26. at 05:30
          Permalink

          Én nem ezt látom…

          Én azt látom, hogy ez a kormány igyekszik minél többet juttatni a dolgozó embernek, a magyarnak.

          Tőlem biztos, hogy nem lop el senki semmit… tavaly vettem új autót.

          Az ismerősöm is kapott 10 milliót, és nem elvettek tőlük 10 milliót.. szóval ez a “lopik az Orbán” narratíva biztos, hogy jó arra, hogy az ostoba, iskolázatlan, primitív proli réteget hergeljék vele, de a valósághoz köze nincs…

          Annyira lopik az Orbán, hogy minden család kap 10 milliót, babaváró, adóvisszatérítés,szja-t nem kell fizetni a 25 alattiaknak…

          Tényleg nagyon lopik ez a gonosz Óbán még az adókat is ellopja!

          • 2021.10.26. at 15:26
            Permalink

            Ez már politika, legyen igazad ismét.
            (bár én sem pártot se nevet nem írtam)
            Ha jövőre bukják a bulit, esélyes az államcsőd. (jön IMF hitel, forint beborul stb.)
            Remélem túlzott a pesszimizmusom.

Vélemény, hozzászólás?