Mától még többet kockáztat, aki megszegi a szabályokat

Életbe lépett az új szabálysértési törvény

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Április 15-től rögzített mértékű, az eddigieknél is komolyabb bírságokra számíthatnak a szabályszegő autósok. Új büntetési elem a közmunka.

A mai nappal hatályba lépett az új szabálysértési törvény (2012. évi II. törvény), amely bevezeti a közérdekű munka fogalmát, a helyszíni bírság kötelező mértékét, a fixbírságot - új rendelkezés az ismételt elkövetés szankcionálása is, míg az április 15. előtt elkövetett szabálysértésekre még a korábbi szabályozást kell alkalmazni. A cél a jogbiztonság szavatolása, hogy gyors és eredményes fellépést biztosítson azokkal a jogsértő magatartásokkal szemben, amelyek a bűncselekményekhez képest enyhébb fokban sértik vagy veszélyeztetik például a közlekedés rendjét. Az Országos Rendőr-főkapitányság Szóvivői Irodájának tájékoztatása szerint az egyik legfőbb változás a korábbi szabályozáshoz képest, hogy módosul a szabálysértés fogalma. A törvényben az eddigi 183 tényállásból 86, elsősorban a közrend és közbiztonság elleni szabálysértés marad, míg a kikerült szabályszegések egy részénél a jövőben nem szabálysértési, hanem közigazgatási bírság lesz kiszabható. Ezzel megszűnik a szabálysértési és közigazgatási eljárások párhuzamos alkalmazása.
Hirdetés
Szintén új elem, hogy bevezetik a közérdekű munka fogalmát, amely 6-tól 180 óráig terjedhet. Ennek alkalmazására csak akkor van lehetőség, ha az eljárás alá vont személy ebbe beleegyezik. A közmunka kiválthatja a bírságot befizetni nem tudókkal szembeni hosszadalmas végrehajtási eljárást. A törvény szerint 5 ezer forint 6 óra közérdekű munkának felel meg. Ha erre az eljárás alá vont személy nem hajlandó, a be nem fizetett bírságösszeget - amelyet 30 napon belül kell rendezni - elzárásra változtatják, ennek mértéke szintén 5 ezer forintonként egy napnak felel meg.
A legsúlyosabb szankció az elzárás, amely 60 napig, halmazat esetén 90 napig terjedhet. Az általános büntetés azonban változatlanul a pénzbírság, amely 5 ezer forinttól 150 ezer forintig, elzárással is sújtható esetekben 300 ezer forintig terjedhet. Az új szabályozás a büntetés kiszabására vonatkozó enyhítő, illetve a súlyosbító körülményeket, például a hatóságokkal történő együttműködést, illetve a két éven belüli újbóli felelősségre vonást is rögzíti.
Egyes közlekedési szabálysértéseknél bevezetik a helyszíni bírság kötelező mértékét, vagyis a fixbírságot [63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet]. Ennek kétszerese egyezik meg a szabálysértési eljárásban kiszabott bírsággal. Például egy záróvonal átlépése esetén a fixbírság összege 15 ezer forint, szabálysértési eljárásban 30 ezer forint. A szabálysértési eljárásban kiszabott bírság magasabb összege az eljárás lefolytatásának költségeivel indokolt. A helyszíni bírság összege általában 5 ezer forinttól 50 ezer forintig, 6 hónapon belüli ismételt elkövetés esetén pedig 70 ezer forintig terjedhet, kivéve a fixbírság hatálya alá tartozó szabályszegéseket. A járművezetéstől eltiltás továbbra is a szankciórendszer részét képezi.
Fixösszegű szabálysértési bírságok 2012. április 15-től
Szabálysértés Helyszíni bírság összege (Ft) Feljelentést követően szabálysértési eljárás összege (Ft)
Ittas járművezetés 0,05% vagy 0,3 mg/l alatt 15 000 30 000
Ittas járművezetés 0,05-0,08% vagy 0,3-0,5 mg/l között 20 000 40 000
Ittas járművezetés 0,08% vagy 0,5 mg/l alatt felett 25 000 50 000
Járművezetés átengedése ittas személynek 25 000 50 000
Elsőbbségre vonatkozó szabályok megsértése (útkereszteződésben, irányváltoztatáskor, kanyarodás esetén) 15 000 30 000
Elsőbbségre vonatkozó szabályok megsértése gyalogossal szemben 20 000 40 000
Előzés tilalmának megszegése 15 000 30 000
Jármű vezetése jogosítvány nélkül 25 000 50 000
Jármű vezetése megfelelő kategóriára rendelkező jogosítvány nélkül 20 000 40 000
Jármű vezetésének átengedése jogosítvánnyal nem rendelkező személy részére 25 000 50 000
Jármű vezetésének átengedése megfelelő kategóriára rendelkező jogosítvánnyal nem rendelkező személy részére 20 000 40 000
Utánképzés elrendelése miatt vezetési jogosultság szüneteltetésének megsértése 25 000 50 000
Műszaki érvényesség lejárta 3-6 hónap között 15 000 30 000
Műszaki érvényesség lejárta 6-12 hónap között 20 000 40 000
Műszaki érvényesség lejárta több mint 12 hónapja 25 000 50 000
Megkülönböztető hang- vagy fényjelzés jogosulatlan felszerelése gépjárműre 20 000 40 000
Megkülönböztető hang- vagy fényjelzés birtoklása közterületen lévő gépjárműben 15 000 30 000
Általános közlekedési szabályok, tilalmi táblák, útburkolati jelek, a közúton való haladás szabályainak, irányváltoztatás, bekanyarodás, autópályán és autóúton való haladás, egyes járművek közlekedésére vonatkozó szabályok megsértése 15 000 30 000
KRESZ 48.§ megsértése* 30 000 60 000

* Többek között kimondja, hogy hóláncot csak havas, jeges úton szabad használni; hogy olyan járműben, amelynek üléseit biztonsági övvel szerelték fel, az ülésen utazó személynek a biztonsági öv becsatolásával kell magát rögzíteni.

Ha egy eljárásban valakit több szabálysértés miatt vonnak felelősségre, a halmazati szabályok miatt 225 ezer, elzárással sújtható szabálysértések esetén 450 ezer forintig terjedő bírságra is számíthat. Az autósokra ugyan nem vonatkozik, de talán azt is jó tudni, hogy új rendelkezés az ismételt elkövetés szankcionálása, e szerint szigorúbban bírálják el, ha valaki fél éven belül harmadszor követett el nem közlekedési szabálysértést. Ez azonban csak az április 15. után elkövetett szabálysértésekre vonatkozik (a korábbiaknál az 1999. évi LXIX. törvény rendelkezései szerint kell eljárni, tehát még évekig a két jogszabály párhuzamos alkalmazásával kell számolni). Jelentősen emelkedik, 20 ezer forintról 50 ezer forintra a tulajdon elleni szabálysértések értékhatára.

Ezentúl csak a törvény minősíthet szabálysértéssé egy cselekményt vagy mulasztást, a korábbi szabályozások, önkormányzati rendeletek hatályukat vesztik. A hatályba lépő új jogszabály az eljárásokban is változásokat vezet be: szűkül az eljáró hatóságok köre. Általános szabálysértési hatóság a jegyzők helyett a kormányhivatalok lesznek, továbbá szabálysértési hatóság a rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszervezete is. Módosult a helyszíni bírságolásra jogosultak köre, a rendőrség valamennyi szabálysértés esetén megteheti.
Új elem az is, hogy a rendőrségnek minden elzárással sújtható szabálysértés esetén előkészítő eljárást kell folytatnia. Új jogintézmény a helyszíni idézés, ami a helyszíni bírságolás során alkalmazható, és az eljárás alá vontnak 5 napon belül kell megjelennie a területileg illetékes hatóságnál. A törvény bevezeti a feljelentés elutasításának fogalmát is, ebben az esetben nem indul meg a szabálysértési eljárás.
Külön nevesíti a jogszabály a meghallgatás nélküli határozathozatal lehetőségét, de a döntés elleni jogorvoslatként kérhető meghallgatás. Eltűnik az illetékalapú befizetés, a bírságokat csekken kell kifizetni, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy az összeg nem az azt kiszabót, hanem az államot illeti meg. A törvény a szabálysértési nyilvántartási rendszerről is rendelkezik, a jogerősen elmarasztaltak mellett az eljárás alá vontakat és a helyszíni bírsággal sújtottakat is nyilvántartják.
Mától tehát, aki autóba ül, az a fentiekkel számoljon!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Ma kaptam egyik barátomtól: “Vigyázat!!!!! – mindenki nézze meg a kocsijában lévő egészségügyi csomag, doboz, láda lejárati dátumát! A rendőrök kirajzottak az utcára és csak ezt nézik, semmi más nem érdekli őket! Ha a rajta lévő dátum szerint lejárt, akkor a helyszínen 50.000,- Ft bírságot szabnak ki – kötelezően. Ha nem fizeted ki a helyszínen, akkor kötelessége feljelenteni és közúti szabálysértés miatt a fizetendő összeg ennek duplája, tehát 100.000,- Ft is lehet. Ápr. 15-én lépett hatályba ez az új szabálysértési törvény! Most kaptam, remélem nem késő!!!” Ezt a tételt nem találtam a közzétett szabálysértések között, de irreálisan magas az 50.000.-Ft. Mi az igazság?
    (Csalás)

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Azt hiszem sokan vagyunk,akik nem keresnek ennyit .Épp azt számoltam,ha ne adj isten belecsúszok netán a sárga lámpába,akkor inkább kiveszek szabadságot és ledolgozom.Bár a sárga lámpa juliustól 100 ezer,azért az húzós 20 nap!

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Mocskos egy banda vezeti e országot. Valamikori egyetemkerülő /de érdekes módon “diplomás”/ baráti kör úgy kezeli/vezeti e országot mintha öregapjuk jussa lenne.
    ÉS mivel már kiürítették az államkasszát most naponta új adók, büntetésekel örvendítik a népet!!
    SAJNOS ilyen összegű /kétkezű dolgozó 1 havi bére/ legkisseb bírságot is hogyan fizesse ki???
    Mivel az önkormányzat nem köteles /csak lehetőség a törvény szerint/ munkát adni megy a dutyiba hogy a cigányoknak legyen mit kefélni!!!

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Bakker, ez mit jelent??

    ” A cél a jogbiztonság szavatolása, hogy gyors és eredményes fellépést biztosítson azokkal a jogsértő magatartásokkal szemben, amelyek a bűncselekményekhez képest enyhébb fokban sértik vagy veszélyeztetik például a közlekedés rendjét.”

    Jogbiztonság mint olyan eleve nem is létezik ebben az országban.
    Tehát ha a rohadt nagy gödröket ki kell kerülnöm nehogy szétessen az autóm és rámegyek a záróvonalra jogsértő magatartású leszek azonnal,és ezzel a bűncselekményekhez képest enyhébb fokban sértem vagy veszélyeztetem a közlekedés rendjét.
    Ha ezt el akarom kerülni akkor jobb ha nyomok egy satut,mögöttem persze mindenki más is megáll,vagy belém vagy egymásba állnak,kirakom az indexet,megvárom míg elfogy szemből a sor,ez akár percekig is eltarthat,és nagyon szabályosan kikerülöm,ahogyan a biciklist is ,a lovaskocsit is ,a traktort is,és duplájára nő a menetidőm.
    Vagy hagyom szétesni az autót amihez utána,meg a bírság után is majd Batiz Andriska cégétől vehetek fel gyorshitelt provident módon amivel még több pénzt vesznek ki a zsebemből.
    Így vagy úgy de megkopasztanak. Ha meg nem vagyok hajlandó anyagilag tönkretenni önszántamból magamat és a családomat,na abban az esetben közmunka mint a cigányoknak. De ha mondjuk az egészségi állapotom miatt nem tudok fizikai munkát végezni úgy mint nagyfaterék annó Recsken,akkor meg becsuknak a börtönbe a cigányok közé.
    Csodálatos kilátások a jövőt illetően! Gratula az illetékes elvtársaknak! 🙂

    Összességében így is katasztrófális a közlekedés de ezek után ha mindenki betart mindent mindenkinek,akkor nem is lehet majd közlekedni a városban.
    De mi a helyzet a sok figyelmetlen,rendszám nélkül közlekedő,robogósokkal,bicajosokkal,gyalogosokkal, akik rendszerint miután figyelmetlenségükkel bármekkora bajt is okoztak azonnal elhagyják a helyszínt?
    Marad az autós aki reggel beül mint adófizető dolgos becsületes állampolgár, hogy menne dolgozni,de mire hazaér estére már tönkrement anyagilag vagy megbélyegzett bűnözővé válik!
    Köszönjük Emese! 🙂

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Akkor inkább ledolgozni érdemes közmunkával, annak aki 500 Ft-ot keres óránként a munkahelyén egy 20 ezres büntetést 40 óra alatt keres meg, ugyanezt közmunkával 24 óra alatt.

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Lehet egy bárgyú kérdésem? Mit jelent az, hogy “Járművezetés átengedése ittas személynek”?
    Ezt is büntetik? Ez hogy bizonyítható?
    Nekem ez új, ez eddig is volt?
    Értem én, hogy nem túl célszerű átengedni, de mondjuk mi van akkor ha erősködött az ittas férj, hogy majd ő hazavezeti a felesége autóját, ő meg nem bírt az urával és átengedte a volánt. Akkor miért büntetik meg a feleséget?
    Gyanítom csak én nem értek valamit, mert ilyen büntetés nem lehet…
    Valaki?

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Miről beszéltek? Helyszíni bírság eddig is volt csekken megkaptad és a postán befizetted, most sincs ez másként csak hatványozódtak az összegek!
    Ez a legfaszább ország itt lehet csak éhen dögleni!!!
    Lehet itt jobb vagy bal oldal akár közép is mind mind az unió seggét fogja nyalni, ha meg az unió összefossa magát mert úgy is az lesz a vége, majd dörgölődzünk máshova de az biztos, hogy rossz oldalra állunk megint mint mindig!
    Aki csak teheti meneküljön!!!!!!!!!!!!!!!!!!akárhová, ettől csak jobb lehet!!!!!!!

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Ja és tudod mi lesz ebből valami drága csilli vili luxus gép ablak leenged kesztyűtartó kinyit Deák Feri kibandukol mennyit kér biztos úr??? Nem vagyunk korruptak…

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Rohadt korrupt ország, ja nem dögölhetek meg akkor amikor én akarok szarok a biztonsági övre inkább a halál mint egy szaros tolókocsi otthon meg ellenőrizni fogják hogy van e rajtam védőkesztyű amikor a húst szeletelem???

    Húzok el ebből a mocskos országból 60 ezret minden hónapban lecsapolnak az emberek fizetéséből vagy még többet sz@rság baleseti adó orbán adó …..

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Sziasztok!
    Most biztos hogy én nem értettem meg, de a helyszíni bírság azt jelenti,hogy újra bevezették azt hogy egyből a helyszínen kell fizetni, vagy csekket adnak ugyanugy mint eddig ha beleegyezek a bírság összegébe? Vagy pedig ha helyszínen nem tudok kp-ba csengetni akkor a duplája??
    Bocsi hogy nem sikerült feldolgoznom, valószínű hülye vagyok, de tényleg nem értem!! Mert ha igen, akkor ha nincs nálam pl.:15 000 ft akkor beszoptam és csekken 30 000 ft?
    Előre is köszi a választ!!

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Hajrá, ezek ám a gazdaság erősítő intézkedések. Hülyeség az egész. Megint íróasztal mögötti lézerblokkolót, megkülönböztető jelzést, stb használó hozzá nem értők hoznak szabályokat. Melyik dolgozó, 25 éve vezető, naponta úton lévő tud kifizetni akár egy hónapban 25.000 ft-ot a mai keresetek mellett. Nem tudod kifizetni, üld le. Addig a családodat az ÁLLAM majd természetesen eltartja 25 nap=5 napig. Hajléktalan meg örül, felül részegen egy biciklire odakarikázik a rendőr elé, megbünteti, nem fizeti ki, teljes ellátást kap x napig. HAJRÁ Elvándorlás politikusok, igen MAGYAROK vagyunk.

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Én arra lennék kíváncsi, ha így sem fog befolyni a megfelelő összeg az államkasszába, mert mindenki igyekszik betartani a KRESZT, és nem fizetni 15-30 ezreket, akkor mi fog következni?
    (6 óra közmunka, elzárás 5000 forintért?bár én keresnék ennyit 6 óra alatt nettó!)

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    gyerekek !

    külföldi rendszám!

    meg úgyse állítanak szinte soha, mert félnek, hogy korrupt a magyar zsaru (nem kizárható , hogy van alapja) , utólag meg csak klotyópapírnak jó a fénykép:-)

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    2013 április 15 rendelet az is hogy aki mától gépjármű közelébe megy életfogytiglanig tartó fegyházbüntetést kap, aki pedig vezetési szándékkal közelített meg egy azon személy gépjárművet azonnali halálbüntetéssel súlytandó.
    jövőre kb itt fogunk tartani

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Székesfehérváron reggelente a Farkasvermi Úti Általános iskolánál a zebrán szép pénz szedhetnének a rend őrei!Ugyanis ott az autósok 90 százaléka konkrétan rááll a zebrára és még büszke is rá!Sajnos olyan szülők is büszkén ráállnak akik mögött gyermek is ül,csak épp a város másik részébe tartanak!

  • 2017.10.31. at 00:41
    Permalink

    Őszintén mondom,nem örülök ennek az új szabályzatnak,de igyekszem betartani!A helyszini birság az kicsit rázós,korrupcióra adhat alkalmat …de hát ez mindig is benne volt a pakliban,most se lesz másképpen!Amennyiben nem szándékosan,de figyelmetlenség miatt rossz helyzetbe kerülnék – egyes barátaimtól már igéretet kaptam,hogy a lehetőség szerint látogatni fognak….

Vélemény, hozzászólás?