Még 5 villanykút idén Budapesten, ingyen töltéssel jövő évig

Most érdemes villanyautót venni?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aki megengedhet magának egy villanyautót, az 2012 végéig ingyen töltheti azt az ELMŰ töltőállomásain, melyből hamarosan a mostanin túl 5 továbbit adnak át.

A 2010-ben, az ELMŰ által elindított Elektromos Mobilitás program célja nem más, mint a villamos energia felhasználásán alapuló közlekedés terjesztése. Nem nehéz kitalálni, az áramszolgáltatónak környezetvédelmi elhivatottságán túl üzleti érdeke miatt is fontos ez, ám nyilvánvaló, hogy egyelőre az ELMŰ is csak jótékonykodik, valamint persze piacot épít a kampánnyal. Első budapesti töltőállomását már 2010 szeptemberében felállította Váci úti székháza előtt, ahol azóta is ingyen tankolhatnak a villanyautósok, de újabb löketet adhat a villanyautó-vásárlásnak, hogy idén még 5 másik budapesti töltőpont átadását ígérik. Hogy pontosan hol, az egyelőre titok, az áramszolgáltató illetékesei csak annyit árultak el, hogy Budapest nagy forgalmú útjain kerülnek majd átadásra az új energiaforrások, amelyeken 2012 végéig térítésmentesen töltődhetnek majd fel a villanyautók, illetve villanyautósok.
Hirdetés
Aki tehát megteheti, hogy megvásárol egy újonnan mintegy 10 millió forintos villanyautót, az egy évig akár futásköltség nélkül autózhat. Sokan nincsenek, egyelőre a legnagyobb villanyautósnak maga az ELMŰ számít, villanyautó-parkjában Fiat 500 és Fiorino, Mitsubishi i-MiEV, valamint múlt hét végétől egy Peugeot iOn teljesít szolgálatot. Utóbbit a magyarországi E-Mobility programhoz csatlakozott Peugeot képviseletében Bálint Zsófiától, a Peugeot Hungária Kft. marketing és PR igazgatójától, valamint Gablini Gábortól, a Peugeot Márkakereskedők Egyesületének és a Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetségének elnökétől Jászay Tamás, az ELMŰ vállalatfejlesztési igazgatója vehette át, s mint megtudtuk, hamarosan egy Citroën C-Zeróval is bővülni fog az áramszolgáltató villanyautó-flottája. Csak bízni tudunk benne, hogy mások is megengedhetik majd maguknak a valóban helyi emisszió és gyakorlatilag zaj nélkül utaztató, ám ma még viszonylag drága villanyautókat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 07:32
    Permalink

    Meg ha nem akarunk megfulladni a kipufogógáztól, ha nem akarjuk, hogy a gatyánk rámenjen a tankolásra, az olajcserékre, a gyakori javításokra, ha nem akarjuk már hallgatni a városokban jelenlévő állandó zajt, ha nem akarunk örökké függeni az arab olajbirodalmaktól, akkor ugyanolyan fantasztikusan és jövőbelátóan kellene minden lehetséges eszközzel támogatni az elektromos autók elterjedését, mint Franciaország, Anglia, Dánia, Hollandia, Belgium, az USA és a fejlett európai országok.

  • 2017.10.31. at 07:32
    Permalink

    Jól beszélsz Gábor, köszönöm szépen az objektív nézőpontot!

    Cápa barátunknak is helyén van az esze, meg a szíve is, mint, ahogy utóbb végül kibökte a lényeget! 🙂

  • 2017.10.31. at 07:32
    Permalink

    Én emlékszem még a fűtőolajra, viszonyítsunk ehhez. Az is jó volt közlekedésre (jövedéki adóval) de nem arra szánták, aztán addig emelték amíg el is tűnt. Most ez miért lenne más? Amúgy meg nem én vagyok extrém, hanem a rendszer:)
    Annyi előnye van a HTO-hoz képest, hogy áramot könnyebb lopni…

  • 2017.10.31. at 07:32
    Permalink

    Gé, ne beszélj blődségeket! 😀 Az a pár év múlva még nem most lesz, és különben is: az áram, mivel nemcsak közlekedési felhasználású, ergo nemcsak az autósok fogyasztják, hanem a lakosságból mindenki, nem lesz rajta jövedéki adó, tehát a benzinárhoz igazgatás el fog maradni, ne fesd rögtön az ördögöt a falra:D. Ezt az adófajtát csakkifejezetten közlekedésre használatos üzemanyagoknál szokták bevezetni. Szerintem ha sok lesz a villanyverda, valszeg a kocsik után fizetendő helyi adó lesz magasabb.

  • 2017.10.31. at 07:32
    Permalink

    Pont abban a helyzetben van a magyar nép hogy 10milla körüli (nem tudok pontos árat) de kétlem h olcsóbb lenne. szal ilyen drága villanyos járgányokkal járjunk… csak a gazdagok engedhetik meg maguknak, hétvégi boltbajárós kocsinak hétköznapokra meg marad a 4000ccm-es BMW 20l-es fogyasztással :)))) 2-3milka lenne talán el is terjednének! de igy soha

  • 2017.10.31. at 07:32
    Permalink

    Remélem meglesz még ez a cikk pár év múlva, mikor elkezdik a benzin árhoz igazítani az áramét, és majd vérbenforgó szemekkel nosztalgiázhatunk:)

Vélemény, hozzászólás?