Még egy hónapig biztosan ingyen parkolhatunk

Március elejéig biztosan maradnak a novemberben hozott veszélyhelyzeti intézkedések

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A mai kormányinfón kiderült, hogy március elejéig biztosan maradnak a novemberben hozott veszélyhelyzeti intézkedések, így az ingyenes parkolás is.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón számolt be arról, hogy a novemberben elrendelt, ingyenes parkolást is hozó intézkedésekkel sikerült kordában tartani a járványt. A szakértők szerint ugyanakkor amíg nincs átoltottság, addig nem lehet enyhíteni a korlátozásokon, így azokat március 1-jéig meghosszabbítják. Magyarán addig marad az ingyenes parkolás is.
Hirdetés
Hogy lesz-e átoltottság egy hónapon belül, az több mint kérdéses, ám szintén Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy egyrészt minden olyan vakcina, amivel a világon már egymillió embert beoltottak és bármely országban vészhelyzeti engedélyt kapott, az hazánkban is ideiglenes vészhelyzeti engedélyt kap. Az orosz Szputnyik V vakcinátt már „alapos, két hónapos vizsgálat után” engedélyezte az OGYÉI, a kormány pedig az egyelőre korlátozottan elérhető Pfizer vakcinán túl egyéb helyekről is vásárol.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?