Még jobb nyári gumikat ígér a Goodyear

Frissíti EfficientGrip sorozatát a Goodyear, újat mutat a Dunlop is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig sem panaszkodhattunk a Goodyear EfficientGrip abroncsok jellemzőire, mostantól pedig két új taggal, még komolyabb tudást ígér a sorozat. Mellette pedig a Dunlopnál is van újdonság.

Kevés elvontabb dolog létezik az életben, mint egy gumibemutató. Hiába vetítik elénk egy projektor által az új - jellemzően minden korábbinál és persze a konkurensek sorozatainál is jobb - abroncsok tudását, keverékeiknek különlegességeit, mintázataiknak speciális blokkjait, érezni aligha fogjuk a tudásukat. Látjuk persze rövidebb(nek) ígért fékútjukat, csekélyebb zajszintjüket és gördülési ellenállásukat. Jobb esetben autókon is kipróbálhatjuk az abroncsokat, amikor is lehet velük kanyarodni, fékezni, ám bevalljuk, komoly műszerezettség nélkül az élő próba is alig ad többet, mint az előadótermi vetítés. Olyan bemutatón még nem jártunk, ahol az abroncsgyártók például a saját gumitesztünkön alkalmazotthoz hasonló mérésekkel és újságírókkal teszteltették volna saját és konkurenseik abroncsait. Talán egyszer lesz ilyen is, most viszont csak a hallottak és persze az újdonságokra adott tanúsítványok alapján mondhatjuk el: a Goodyear, illetve a Dunlop újdonságai ígéretesek.
Kezdjük az itthon népszerűbbnek számító Goodyearrel, pontosabban az EfficientGrip sorozatot a kis- és közepes modellek esetén fokozatosan felváltó EfficientGrip Compact gumik bemutatásával. A 13-tól 15 colos átmérőig, júliusig 26 méretben megjelenő abroncs apró barázdákkal, gyári szakzsargonnal mikromintaárkokkal ellátott többszörös kapaszkodóélekkel markol nedves úton, leginkább a fékút apasztásáért. Utóbbi versenyszámban „B”, gördülési ellenállás terén „C” minősítéssel rendelkezik, optimalizált abroncsszerkezete 5 százalékos tömegcsökkentést eredményez elődjéhez képest, ez pedig természetesen fogyasztást apasztó tényező.
Hirdetés

A Goodyear igazi idei dobása azonban nem a kisautókra szánt Efficent Grip Compact, hanem a már a nagyteljesítményű autók és abroncsok világába is belekóstoló, az ADAC nyárigumi-tesztjén a győztestől egyetlen tizedponttal lemaradt EfficientGrip Performance, mely 14-től 18 colig, összesen 39 méretben lép piacra, s nedves tapadás, azaz vizes úton mért fékút szempontjából „A” besorolású, elhaladási gördülési zajával pedig mérettartományának legcsendesebbjei közé tartozik.
Mivel érte el a legjobb címkebesorolási jellemzőket? Speciális összetétel, a túlhevülést megakadályozó CoolCushion rendszer, optimalizált, méretes vállblokkokat adó futófelület, 3D, fékezéskor szétnyíló, a tapadófelületet növelő blokk (Active Braking) rendszer egyaránt említhető. Az eredmény pedig bizonyára nem vicc, az „A” tapadás besorolás - például a „C”-hez mérten 7 méterrel rövidebb fékutat jelent - a címkézés szerinti 80-ról 20 km/órára lassítás során. [kepallobal=365028]14-17 colos méretben választható[/kepallobal]
Van azonban utóbbinál is jobb új abroncs a Goodyear csoportnál. Ez pedig a Dunlop Sport BluResponse, mely a német (ADAC) és az osztrák (ÖAMTC) autóklubbok tesztjein az első helyről éppen csak lemaradva második lett, de az Auto Bild, valamint az ACE Lenkrad/GTU megmérettetésén győztesként végzett. A Goodyear EfficientGrip Performance-hoz hasonlóan ezen abroncs is „A” minősítést kapott nedves tapadás és „B”-t a gördülési ellenállás/üzemanyag-takarékosság kapcsán. Utóbbiak érdekében mintázatát és oldalfalát aerodinamikailag is optimalizálták a fejlesztők. Speciális keveréke alacsony hőtermelést mutat, gördülési ellenállása elődjénél a gyáriak szerint 30 százalékkal szerényebb, fékútja pedig konkurenseinek átlagát 3 méterrel múlja alul. Ha még nem lenne elég a hármasokból, nedves úton vetélytársainál 3 százalékkal jobban kezelhetőnek is mondják.
Bár árakról a hazai bemutatón még nem beszéltek, az élvonalbeli jellemzőkhöz a piac - meg nem nevezett márkát jelentő - legdrágábbjához mérten 10-15 százalékkal alacsonyabb, de természetesen átlag feletti árakat ígér a Goodyear. Jó hír a hazai vevőknek, hogy bár nemzetközi szinten a Dunlop BluResponse és a Goodyear EfficientGrip Performance azonos árakon kapható, itthon a Dunlop szerényebb ismertsége miatt hazai árait lejjebb kell tornásszák forgalmazói szinten.
Az persze már más kérdés, hogy mennyiségi kedvezményekkel a népszerűbb Goodyearből jó eséllyel hasonló árakat tudnak elérni a kiskereskedők. Gumiteszt-partnerünknél, a nonstopgumi.hu kínálatában a Dunlop BluResponse a legnépszerűbb, 195/65 R15 méretben 34 576 forintos lista és 19 362 forintos akciós áron kapható, a Goodyear EfficientGrip Performance vonatkozó árai 32 050 és 17 948 Ft, míg meglepő módon az EfficientGrip Compact 32 606 Ft és 18 259 forintos árakat mutat. Emlékeztetőül megjegyezzük, hogy a nyárigumi-tesztünkön győzedelmeskedett Bridgestone T001 17 844, az ott második EfficientGrip 17 469 forint volt. Az tehát kijelenthető, hogy a friss, fejlesztett tudású abroncsok minimális felárral kaphatók, s bizony az árak szerint nem a Dunlop, hanem a népszerűbb Goodyear az olcsóbb. Lehet, hogy az EfficientGrip Performance már a tesztgyőztesünknek számító Bridgestone abroncsát is legyőzné? Lehet, de ezt csak egy precíz, gumitesztünkön rendszeresítetthez hasonló mérés tudná megmondani, az persze biztos, hogy rossz aligha lehet az új gumimodell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?