Még jobban összebarátkozott a Merci és a Renault

Szorosabb együttműködést tervez a Mercedes és a Renault-Nissan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Párizsi Autószalon még tart, az új modellekről már írtunk, de ezek árnyékában még nagyobb dolgok is történtek. Az autóipar nem állt meg.


Négy évvel ezelőtt a Renault-Nissan szövetség egyezségre lépett a Mercedes-Benzt is gyártó Daimler AG-vel. A német-francia-japán együttműködésből azóta lett egy pár Renault dízelmotoros Mercedes, mint a C és a CLA, meg 2012 óta csillaggal is árulják a Renault Kangoo-t. Közben az Infiniti Q50 megkapta a Merci 211 lóerős, turbós négyhengeresét és kész az első közös fejlesztésük, az új smart forfour, azaz a Renault Twingo. A két nagy cég két első embere közös sajtótájékoztatón ismertette a következő évek közös programját. Carlos Ghosn és Dieter Zetsche a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a motorcserén és a kishaszonjárműves együttműködésen túl mindenben benne vannak, amiből hasznot húzhatnak.
Hirdetés


2010-ben 3 közös projekttel indult az együttműködés, ma meg már 12 olyan terület van, ahol kooperál a Mercedes a Renault-val. Nem utolsósorban közösen építenek gyárat Mexikóban és nemrég a Renault újabb, 1.6-os dízelmotorja is bekerült a Mercedesekbe, és francia motort kap a Twingóval közös alapú smartok legújabb generációja is. A cégek terve jobban sikerült, mint ahogy előre gondolták. A következő pár évben minden alkalmat ki fognak használni, hogy a fejlesztési- és az előállítási költségeken faraghassanak. Nincs semmi tabu, mindenféle közösködés játszik, és erre nem a két vezető a garancia. Egyikük leköszönte sem jelentheti a megállapodás végét. A közeljövőben az önvezető autók és az ehhez kapcsolódó technológiáké lesz a főszerep, ebben a Mercedes tart előbbre, így ők adják át know-howt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 01:40
    Permalink

    Mondjuk a Chrylser házasság is így kezdődött… Reméljük Ghosnt keményebb fából faragták. Zetshce sikerrel vágta haza a Chryslert, annyi a szerencséje hogy a Mercedes szinte elsüllyeszthetetlen, ha olyan modelleket túlélt mint ez előző E klasse meg a búcsúzó C….

Vélemény, hozzászólás?