Még kockább az új Cadillac Escalade

Bemutatták a Cadillac Escalade 5. generációját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Húsz évvel ezelőtt a GMC Yukon Denali alapjain érkezett az első Escalade a maga letaglózó méreteivel. Az új generáció pedig szintén közös alapokon osztozik a Chevy Tahoe és a GMC Yukon modellekkel.

Korábban sem az ívelt, kerekded vonalairól ismertük a Cadillac hatalmas szabaidő-autóját, ám az új generáció még egy lapáttal rátesz a kockaságra. Az autó orrát a téglalap alakú fényszórók, a majdnem négyzet alakú hűtőrács és a lökhárító szélein, függőlegesen álló nappali LED fények határozzák meg, eléggé sarkos összképet adva. Oldalnézetből sem más a helyzet, az Escalade nem is akarja titkolni kockaságát, vagyis téglalapságát. Hátul sem, ahol a hatást felerősítik a négyzet alakú kipufogóvégek és a keskeny, felfelé nyújtózkodó lámpatestek. Az utastérben amit csak lehetett bőrbe burkoltak, emellett összesen több mint 38 colnyi képernyő szolgáltat információkat az elöl helyet foglalóknak. A multimédiás rendszer központi kijelzője 16,9 colos, a digitális műszeregység pedig 14,2 colos, de mellette a bal oldalon még egy 7,2 colos kijelzőt is kap a sofőr a plusz információkhoz. Ráadásul ezek ívelt OLED kijelzők, amelyeknek pixelsűrűsége duplája, mint egy 4K televízió képernyőnek. Persze a hátsó utasok is kaphatnak szórakoztató rendszert, 12,6 colos, érintőképernyős kijelzővel, HDMI és USB bemenettel, szóval akár videójátékokat is lehet játszani, vagy tükrözni az androidos telefonokat. Természetesen az utastér mérete is megnőtt. A harmadik üléssor lábtere például 40 százalékkal(!), a csomagtér mérete pedig 68 százalékot nőtt, így akár 3 köbméteresre is bővíthető. Motorfronton meglepetés a dízel egység érkezése. Természetesen megmaradt a V8-as motor is. A 6,2 literes benzines, duplaturbós hajtáslánc 426 lóerővel és 623 Nm forgatónyomatékkal áll a vezető rendelkezésére. A háromliteres, hathengeres turbódízel pedig 281 lóerővel és szintén 623 Nm forgatónyomatékkal csábítja a gazdaságosabb üzemre vágyókat.
Hirdetés
Természetesen a futóművet is továbbfejlesztették. Adaptív légrugós, hátul független felfüggesztés, illetve elektromágneses folyadékkal dolgozó adaptív lengéscsillapítók gondoskodnak a maximális kényelemről. Az új Escalade a harmadik negyedévben lép piacra (persze nem nálunk), az árlistát azonban még nem hozták nyilvánosságra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.02.11. at 19:49
    Permalink

    Mivel a GM a torinói dízelfejlesztő részlegét megtartotta, ezért nyugodtan hívhatjuk szentségtörésnek az immáron olasz gázolajossal is muzsikáló Escalade-et 😀 Köztudott, hogy Németországban és még pár európai országban forgalmazzák a Caddy-ket, de a károsanyag-kibocsátás csökkentését célzó intézkedések nem tudni, hogy alakítják ezután a Caddy európai kilátásait…

Vélemény, hozzászólás?