Meg nem mondanád, hogy ennek az Opelnek egy Peugeot az alapja!

Nem lesz kvótaautó! Itthon tapogathattuk meg az új Opel Mokkát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mérföldkő az Opelek történetében az új Opel Mokka - és ennek nem csak a dizájn az oka.

Már a nyáron bemutatkozott az új Opel Mokka és vele az Opel új dizájnarculata. Az autó orrán a Vizorral, ami nem vigyor, bár a lámpák és a köztük lévő műanyag maszk (már nem légbeömlő!) króm keretbe foglalása szinte annak is tűnhet (a vizor szó amúgy románul látást jelent, a vizornak ejtett angol visor szó pedig a bukósisakok plexi maszkja). A formai megoldás a legendás Opel Mantát idézi, továbbá az összes jövőbeli Opelre fel fog kerülni. A Mokka ráadásul nem csak az új, éles vonalakat hozó formavilága kapcsán nyit új fejezetet a 158 éves múltra és az autógyártás kapcsán is mintegy 120 évre visszatekintő Opel történetében, hanem azzal is, hogy ez az első olyan teljesen új modelljük, amelyet már a PSA fennhatósága alatt, annak CMP platformjára építettek. Na persze utóbbi két dolog a Corsára (és annak elektromos változatára, a Corsa-e-re) is igaz, ám ahogyan arról már beszámoltunk, a Corsa a PSA akvizíciókor már gyakorlatilag készen volt, ám még GM alapon. A fejlesztőknek rekord idő alatt kellett úgy átalakítaniuk a modellt, hogy amit lehet, azt megmentsenek, ám már a PSA építőkészletéhez igazítsák az újdonságot. A végeredmény nem lett rossz, de maguk a gyáriak mondják azt, hogy az igazi áttörést az új Mokka hozza, ami igaz tabula rasa, tiszta lappal indult fejlesztés. Egy Opel crossover a PSA már említett CMP platformján, amit immár itthon is láthattunk. Állítólag mindössze 6 példány létezik egyelőre belőle, ebből hoztak most egy Mokka-e-t és egy sportos Mokka GS Line-t hazánkba. Az újdonság Peugeot megfelelője ugyebár a 2008, ami tipikusan francia, a Mokka és az elektromos Mokka-e pedig jellegzetesen német.
Opel Mokka és Mokka-e - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Mokka 4151 1791 1531 2557 350-1105
Mokka-e 4151 1791 1532 2561 310-1060
Hirdetés
A germánság hangsúlyozása a PSA akvizíciója óta különösen fontos az Opelnek, ugyanakkor a mostani Mokka debütálás volt az első, amikor nem hangzott el a már több mint 10 éve ismert és a gyártó által szajkózott "sculptural artistry meets german precison", azaz a szobrászi művészet és a német precizitás találkozása szlogen. Most éles vonalakkal rajzolták meg a Mokkát, ami jól áll neki. Jól áll neki az is, hogy az előzőnél 12,5 centivel rövidebb, csupán 4,15 méter hosszú. Kompaktabb, kecsesebb, sportosabb kiállású lett, magassága is 12,7 centivel csökkent, tengelytávja viszont a belső égésű motorosoknál 2, az elektromosnál 6 milliméterrel nőtt. Elsőre jobbnak tűnik az utastér helykínálata, de

a leginkább feltűnő változás a minőség, meg persze a menőség terén érhető tetten.

Míg a már kifutott Mokka, illetve annak frissített, Mokka X verziója is eléggé nagypapás volt, az új Mokka fiatalos és vagány. Elöl-hátul LED-esek a lámpák, opcióként a kategóriában szokatlan 14 diódás Intellilux LED Mátrix fényszóró is elérhető, ahogyan sok más mellett sávtartó és távolságtartós tempomat is, amivel kettes szintű önvezetésre is képes a Mokka. Ahogyan a külső dizájn, úgy a belső is merőben új. A jól ismert Opel kormánykerék mögött Opel Pure Panel névre hallgató full digitális műszerblokkot és középkonzolt kapunk. Mindkettő szélesvásznú, fektetett formátumú, a sofőr előtti 12 colos képátlójú. A középkonzolon szerencsére megmaradtak a dedikált forgókapcsolók a klímához, ami a Mokka-e esetén természetesen elektromos és okostelefonos alkalmazásból is vezérelhető. Ergonomikus ülés, alcantara és klasszikus teljes bőrkárpitozás egyaránt elérhető, a kínálat csúcsán a sofőrnél masszázsfunkciós perforált bőr ülés áll, természetesen fűtéssel, ami a kormánykerékhez is elérhető. A Mokka vezetési élményét alighanem alapjaiban fogja meghatározni, hogy elődjénél - a karosszériamerevség fokozása mellett - 120 kilogrammal könnyebb lett. Ráadásul már csakis turbós motorokkal készül, a Szentgotthárdon gyártott 1,2 literes, háromhengeres és turbós benzinesek 100 és 130 lóerős változatával (utóbbihoz 8 fokozatú automata váltó is elérhető), valamint az 1,5 literes, 110 lóerős turbódízellel. A Mokka-e pedig a konszern jól ismert elektromos hajtásláncát hozza, 136 lóerős (100 kW-os), 260 Nm nyomatékú villanymotorral és 50 kWh kapacitású folyadékhűtéses, a padlólemezre épített lítium-ion akkumulátorral. Utóbbi kapcsán nem csak az aktívan vezérelt folyadékhűtés, hanem az is fontos, hogy modulcserével javítható, az első 8 év (vagy 160 ezer km) alatt persze nem kell aggódni miatta, ugyanis ennyi rá a garancia. Az elektromos verzió az indulástól élvezhető nyomatékával és 3,7 másodperces 0-50 km/órás, 9,0 másodperces 100-ra gyorsulásával, valamint a többi Mokkáénál alacsonyabb súlypontjával alighanem a kínálat legjobban vezethető tagja lesz. Mint azt Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezetője elmondta, nem kvótaautó lesz, annyit fognak belőle gyártani, amennyire igény lesz, nem mellesleg az Opelnek már jövőre 9 konnektoros modellje lesz elérhető (ami egyelőre ismert: Corsa-e, Grandland X Hybrid és Hybrid4, Mokka-e, Vivaro-e és Vivaro-e Cargo), de 2024-től már minden modelljükből kínálnak majd (legalább részint) elektromos verziót. Talán ennél is fontosabb, hogy a PSA, beleértve az Opelt is, már augusztus végére hozta az idei évre kitűzött 92 g/km CO2 átlagát, amivel már az EU emissziós korlátjának szigorításához is igazodik.
Opel Mokka és Mokka-e - műszaki adatok
1.2 Turbo 1.2 Turbo 1.2 Turbo AT 1.5 Diesel Mokka-e
Hengerűrtartalom (cm3) 1199 1499 -
Hengerszám/szelepszám 3/12 4/16 -
Teljesítmény [LE (1/min)] 74/100 (5000) 96/130 (5500) 96/130 81/110 (3500) 100/136
Nyomaték [Nm (1/min)] 205 (1750) 230 (1750) 250 (1750) 260
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/6 automata/8 kézi/6 irányváltó
Kombinált fogyasztás - NEDC [l/100 km] 4,6 4,5 4,8 3,8 17,4 kWh/100 km
CO2 [g/km] 104 103 111 100 0
Végsebesség [km/h] 188 202 200 190 150
Gyorsulás 0-100 km/h 10,6 9,1 9,2 10,8 9
Saját tömeg [kg] 1270 1275 1295 1295 1598
Hirdetés
A Mokka-e természetesen ugyanazokat a jellemzőket hozza, amelyeket a Corsa-e: legfeljebb 11 kW-os AC töltést tud, de már alapáron adja a 100 kW-os DC villámtöltőt, utóbbival bruttó 50 kWh-s akkumulátora 30 perc alatt 80%-osra tölthető, a teljes hatótáv pedig WLTP ciklus szerint 324 kilométer. Hogy még egy elsőség legyen, ez az első Opel, ami a belső égésű verziókkal egyszerre debütált elektromosként is. Kevésbé jó hír, hogy az igen jól felszerelt, például városi koccanásgátlót, táblafelismerőt és azzal összedolgozó tempomatot és sebességlimitert alapáron adó kis crossover induló ára 19 990 euró Németországban, az elektromos verzióé 32 990 euró, ami az összes elérhető németországi kedvezménnyel 23 420 euróra csökkenhet. A magyar piacra csak jövő év első negyedében érkezik az újdonság, ám a 360 forint feletti euró váltószám egyelőre nem kecsegtet vonzó árszinttel (az alapverzió 7,25, a Mokka-e 11,9 millió forint lenne). Ez sajnos olyannyira nem baráti, hogy a hazai árakról még nem is kaptunk semmi információt, állítólag még dolgoznak azon, hogy az átszámítással kapott összegnél emészthetőbb összegek kerüljenek az árlistára. Ha így lesz, a Mokka is emészthető lesz, az első találkozás után vagány, egyszerre kicsit retrós és modern, kompakt külméretű, de elegendő belterű kis crossovernek tűnt. A Mokka-e az Év Zöldautója díjért is indul, de még a hazai Opel Dakar Team következő, első ízben elektromos versenyautójának alapját is adhatja - ez persze még a jövő zenéje. A Mokka azonban már most meggyőző, igaz, esetében is türelemmel kell még lenni, az első ügyfélautók érkezéséig közel fél év van még.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.10.25. at 19:02
    Permalink

    Ha nem optimistán, hanem racionálisan nézem:
    végleg ki akarják nyírni az ‘évszázados márkát… mivel gyakorlatilag egy másik ruhás Pug-ot árulnak “opel” jellel jókora felárral…
    Jah, és jön a szokásos n+1 kis vellany autó verzió is az uncsi 12-13-14 milliós ársávban, azaz úgy kb. +2 millió a felár azonoa Pug-hoz képest – tehát mit is akarnak az opel márkával ?
    :)))

  • 2020.10.29. at 17:02
    Permalink

    Betiltanám a SUV-okat, vagy legalább is 3x gépjármű adót fizettetnék velük! A hibrid és az elektromos SUV meg aztán minden logika észérv és környezetvédelem arcul csapása!!!

Vélemény, hozzászólás?