Még sokáig gyártásban marad a Nissan GT-R

Bőven van még idő összespórolni az izmos Nissanra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre még a Nissan sem tudja, hogy milyen irányba induljon a GT-R következő generációjának fejlesztése.

Extra hosszú modellciklusa lehet a Nissan csúcsmodelljének, a 2007-ben bemutatott GT-R jelenlegi generációja még messze van a nyugdíjazástól. A 3,8 literes biturbo motorral szerelt kupé ráncait a már 2011-ben és 2017-ben is felvarrták, ám úgy tűnik, még pár ilyen beavatkozáson át kell esnie, mielőtt leváltásra kerül a modell, illetve addig is a különböző limitált szériák segítenek fenntartani az érdeklődést a GT-R iránt.
Hirdetés
A Nissannál egyelőre nem tudnak dönteni a modell utódjának koncepciójáról, pedig ha az általános modellciklussal számolunk, már a GT-R második generációjának faceliftjéről számolnák be, ám még a következő generáció tervezése sem kezdődött el. A gondot az okozza, hogy a japán gyártó vezetősége még nem döntötte el, hogy hibrid, vagy esetleg elektromos hajtásláncot kapjon a következő GT-R, így a tervező csapat még nem tudott munkához látni, ezért autóipari források szerint az új modell 2027 előtt nem nagyon érkezhet, ami kereken 20 éves modellciklust jelentene a jelenleg futó GT-R-nek. A GT-R tervezéséért felelős csapat vezetője szerint még egyáltalán nem sok, hogy jelenleg már 12 éves a GT-R, szerinte a legutóbbi facelift alkalmával szinte teljesen új formát kapott a sportkocsi, ami azért vitatható, illetve állítása szerint a platform nagyobb változtatások nélkül képes lesz kiszolgálni a két évtizedes ciklust. Ha viszont a következő években a sportkocsik piacán is elterjed az elektromos hajtás, akkor kérdéses, hogy eladhatatlanná válik-e a GT-R vagy mint a régi kor mohinkánjaként a benzinvérűek egyik utolsó mentsvárává válik-e.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?